Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Tökéletes szülő nem létezik. Elég jó igen. Ehhez viszont törekednünk kell arra, hogy a lehető legjobbat nyújtsuk a gyerekeinknek.
Tényleg ebben a göncben akarsz elmenni itthonról?
Miért nem tudsz olyan jó jegyeket hozni, mint a nővéred?
Miért lógsz a neten állandóan, ahelyett, hogy a többiekkel játszanál?
Miért sírsz? Nem is olyan rossz a helyzet.
Ismerős mondatok, ugye? Miközben kimondjuk, eszünkbe sem jut, hogy megszégyenítés lenne. Hiszen csak igyekszünk rávilágítani a problémára, segíteni, hogy a gyerekünk felismerje azt – és talán motivációt szerezzen. Mondhatni építő kritikaként gondolunk rájuk.
A probléma az, hogy a kritika és a megszégyenítés közötti határ nagyon vékony. És tedd a szívedre a kezed: bármit is tett, te sem akarod megszégyeníteni a gyerekedet.
Vannak azonban gyerekek, akik ha belegebednek sem tudnak változtatni azon, ami miatt kritika éri őket. Nem mindenki sztársportoló és kitűnő tanuló, az erőfeszítéseink ellenére is szoktunk hibázni mindannyian, és vannak gyerekek, akik érzékenyebbek és csendesebbek, mint mások. Sok mindenen még mi, felnőttek sem tudunk változtatni, ezért is borzasztó ötlet, ha például a gyereket a külseje miatt piszkálod.
Néha az, ami miatt megszégyenítjük a gyerekünket, az identitásának szerves része. A ruhaválasztás jó példa erre, különösen a tizenévesek körében. De ugyanez a helyzet akkor is, ha a baráti társaságát kritizálod.
A szégyenérzet miatt a gyerekek gyakran úgy érzik, hogy nem tudnak megváltozni. Ahelyett, hogy motiválólag hatna rájuk a kritikád, értéktelennek és tehetetlennek érzik magukat.
A megszégyenítés egyenes út a negatív érzésekhez. Amikor az az ember mond rólad bántó dolgokat, akit a legjobban szeretsz, és akinek a véleménye a legfontosabb számodra, sokkal rosszabbul érint, mint ha egy idegen tenné ugyanezt. Ha pedig rendszeresen előfordul, a gyerek önbecsülése fokozatosan épül majd le.
Gondold végig, mit fogsz mondani
Mielőtt kritikát fogalmazol meg, állj meg egy pillanatra és gondold végig, amit mondanál. Két kérdést érdemes feltenned magadnak, mielőtt kritizálnád a gyerekedet:
Tud rajta változtatni?
Fontos egyáltalán, hogy változtasson?
Légy igazán őszinte magadhoz a válaszokkal kapcsolatban, különösen a második kérdés esetében. Ha mindkét kérdésre nem a válasz, inkább engedd el a dolgot. Nem érdemes megkockáztatni, hogy a gyerek kudarcként élje meg a kritikát, hiszen ezzel a kettőtök kapcsolatát is rombolod.
Még akkor is, ha a fenti kérdések közül mindkettőre igen a válasz, nem kell egyből a lényegre térni, inkább gondold végig, hogy mikor és milyen körülmények között érdemes felhozni a témát. A legjobb, ha csak kettesben vagytok, mások előtt kényelmetlen helyzetbe hozni a gyereket nem a legjobb ötlet. Keress egy olyan alkalmat, amikor mindketten nyugodtak vagytok és semmi sem tereli el a figyelmeteket. Próbálj kedves és lényegre törő lenni.
Ha úgy gondolod, hogy a gyerek viselkedésén változtatni kell, valószínűleg kevés lesz, ha csak szembesíted a problémával. Tedd fel magadnak a kérdést: van-e jobb módja a viselkedése megváltoztatására? A válasz nagy eséllyel igen lesz.
Szülőként akkor járunk a legjobban, ha időt és energiát nem sajnálva megpróbáljuk megérteni, hogy a gyerekeink miért teszik azt, amit – majd együtt, támogató módszerek segítségével keresünk megoldást a problémára. Ránk, szülőkre különösen igaz, hogy súlya van a szavainknak, ezért érdemes velük óvatosan bánni.
