Ki és mikor dönti el a gyerekről, fiú-e vagy lány? A szülész? A társadalom? Te?

A nemi identitás fejlődésének jól megrajzolható íve van. Életünk során egy felfedezőúton veszünk részt annak megértésére, milyen neműek vagyunk, és ez mit jelent számunkra. Az a képlet, miszerint csupán az ivarszerveink határozzák meg a nemünket, nem állja meg a helyét a valóságban – legalábbis kizárólagosan biztosan nem. Biológiai nem sem kétféle létezik, a társadalmi nemeket pedig nagyban befolyásolják az adott korban és kultúrában meglévő sztereotípiák. Nagy Léna pszichológus segítségével jártunk utána, akkor hogy is néz ez ki a valóságban, hogyan kapcsolódik a biológiai és társadalmi nem egymáshoz.

A biológiai nemet alkotják a kromoszómáink, a nemi szerveink, a hormonális jellemzőink – magyarázza a pszichológus. Amikor a szülőszobán felkiáltanak, hogy kislány vagy kisfiú, onnantól van egy nemünk, amit ezek alapján határoztak meg nekünk, eszerint anyakönyveznek, eszerint kezdenek el nevelni, szocializálni a szülők. Ez már a társadalmi nem egyfajta performansza is, hiszen ilyenkor már elindul a képzeletáramlás arról, hogy milyen jövőt és személyiséget képzelünk el az adott gyereknek a biológiai neme alapján.

A természet sokszínűbb, mint azt a közgondolkodás várná

Érdemes azért megjegyezni, hogy a biológiai nem sem annyira egyszerű, mint ahogy általában a közgondolkodás látja. Nem csupán egy férfi és egy női halmazból áll, léteznek átmenetek – folytatja a szakértő. „Itt most nem elsősorban a transzneműségre gondolok, hanem például egyes kromoszomális vagy hormonális eltérésekre. Például valaki úgy éli le az életét, hogy nem tudja, hogy XXY-kromoszómákkal rendelkezik, mert ennek a kromoszomális eltérésnek nincsenek a többség számára látványos jelei.” A természet sokszínűségének legfőbb bizonyítéka az, hogy léteznek interszexuális emberek, akik nem egyértelműen női vagy férfi nemi szervre hasonlító genitáliákkal születnek. Általában így van ez a biológiában: semmi sem annyira egyszerű, mint ahogy a közgondolkodásban látjuk. Még a biológiai nem fogalma sem. Ezektől a természetesen előforduló eltérésektől senki sem lesz kevésbé férfi vagy nő, mint amennyire érzi magát, csupán arról van szó, hogy a biológiai nem fogalma sem fekete-fehér a tudományban.  

A társadalmi nem határozza meg, milyen színű ruhát veszünk a babának

Társadalmi nemet akkor rendelnek egy csecsemőhöz, amikor az orvos felkiált, hogy milyen gyönyörű kislány, vagy micsoda stramm kisfiú jött a világra. Szülőként az előzetesen a lányokról és fiúkról kialakított nézeteink alapján van egy elképzelésünk arról, milyen színű ruhákat, milyen játékokat vásároljunk. Ezek a szinte láthatatlan elvárások és képzetek alakítják azt, hogyan szocializáljuk az adott gyereket. Nemcsak a szülők, de a nagyszülők, a kortársak, az óvó nénik, a tanárok is. Azt, hogy milyen a nemünk, általában látja a környezetünk, és aszerint viszonyul hozzánk. A társadalmi nem tehát a férfiakhoz vagy nőkhöz társított nyílt vagy rejtett módon megjelenő elvárások, sztereotípiák és szerepek halmaza. Ezek nemcsak az öltözködésben, de a viselkedésben vagy az oktatásban is szerepet játszanak, az identitásunk részévé válnak. Van, aki ezzel jobban tud azonosulni, van, aki kevésbé, van, aki egyáltalán nem.

Hol válik el a biológiai és a társadalmi nem egymástól?

A társadalmi nem a szocializáció részeként alakul ki, a biológiai nem pedig a kromoszómák, a hormonális konstellációk és a külső testi jegyeink összessége. Ez a két halmaz össze tud érni, de nem feltétlenül következik egymásból a kettő. A biológiai adottságainkból nem következik az, hogy milyen ruhában szeretünk járni, hogy milyen tulajdonságaink, érdeklődési köreink vannak. Az, hogy valaki például gondoskodó vagy domináns típus, nem egyértelműen elrendelt a biológiai tulajdonságaiból.

Népszerű, bár kissé poptudományos elképzelés, hogy tetten érhetők nemi különbségek a férfiak és nők agyában. Ilyen például az, hogy a férfiak jobban tájékozódnak a térben, vagy hogy a nők jobban tudnak bánni az emberekkel, ügyesebben működtetik a kapcsolataikat. Ennek értelmezésére többféle elmélet létezik – jegyzi meg Nagy Léna. Az egyik ilyen a neuroplaszticitás elmélete. A felnőtt nők és férfiak között megfigyelhető nagyon enyhe agyi különbségeket magyarázzák a neuroplaszticitás elméletével, ami annyit tesz, hogy amikor egy baba megszületik, a korai időszakban az agya nagyon plasztikus, fejlődőképes, a kapott ingereknek, tapasztalatoknak megfelelően formálódik. Nyilvánvalóan azok a részei fejlődnek az agynak, amelyeket az ember gyakrabban használ. Itt tetten érhető a biológiai nem és a szocializáció összekapcsolódása, mivel a korai tapasztalatainkat a ránk kiosztott társadalmi nem határozza meg. Fiús vagy lányos játékokat kapunk, amik meghatározzák a minket érő ingereket. A fiúk építőjátékai a téri-logikai készségek fejlődésére koncentrálnak, míg a lányok babái a kapcsolati-érzelmi képességeket fejlesztik. Az említett enyhe eltérések a felnőttek agyában magyarázhatók ezekkel a kezdeti tapasztalatokkal és tanulással. Arra azért fontos felhívni a figyelmet, hogy „férfiagy” és „női agy” mint olyan nem létezik, ezek inkább popkulturális mítoszok. A mérhető eltérések minimálisak, sőt: sokkal inkább hasonlítunk, mint amennyire különbözünk egymástól. 

Hogy jön ehhez egy mesekönyv befolyása?

A Meseország mindenkié című mesekönyv azért tudott olyan nagy botrányt kavarni, mert sokan úgy vélik, képes befolyásolni a gyerek nemi identitását, szexuális orientációját. „A szexuális orientáció, a biológiai nemtől eltérő identitás és ezek variációi mögött nem tudjuk pontosan, mi áll – mondja erre a pszichológus. – Ám egyre biztosabbak vagyunk abban, hogy ez egy veleszületett, hozott tulajdonság, állapot. Nem olyan részünk, amit egy mesekönyv vagy egy sztereotipikusan a másik nemhez kötött játék meg tudna változtatni. A szocializáció és a neuroplaszticitás elmélete választ ad egyes nőiesnek vagy férfiasnak tartott biológiai és pszichés jegyek kialakulására, de nem ad magyarázatot mindenre. A nemi identitásunk vagy a szexuális orientációnk egy sokkal komplexebb folyamat eredménye, mintsem hogy egy mese megváltoztathatná.”

Az Intrinsic Inclination Model of Gender (belső előfeszítettség) elmélete szerint bár a nemünk kiteljesedett kifejezése nagyban a szocializációtól függ, van egyfajta belső, veleszületett előfeszítettségünk a nemünkre, aminek sajátos értelmezését és megélését határozza meg a környezetünk, a kultúránk. Ez az előfeszítettség van, hogy nem egyezik azzal, milyen kromoszómákkal születünk, és az elmélet szerint ez egy normális variancia a természetben. Gyakrabban tapasztaljuk annál, mint hogy csak anomáliaként tekintsünk rá. Továbbá érdemes elgondolkodnunk azon, miért is tekintenénk rá akként, amikor az LMBTQ+ emberek a társadalom egészséges, hasznos és alkotó tagjai.  

Hogyan ismerhetjük fel ezt a normális varianciát?

Attól, hogy egy kisfiú szeret babázni, egy lány pedig szívesen épít mini autópályákat, még nem kell aggódnunk amiatt, hogy a gyerek ne lenne összhangban a biológiai nemével – még ha ezt esetleg aggodalomra okot adónak tartjuk is. Ha egy gyerek hosszú időn keresztül konzisztensen elutasítja a biológiai nemét vagy az annak megfelelő szerepeket, ha gyakran ki is mondja, hogy nem elégedett vele, ha azt látjuk, hogy depresszív, irritált, akkor érdemes elvinni gyerekpszichológushoz – jegyzi meg Nagy Léna. De tudnunk kell, hogy ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a gyerek transznemű. Lehet, hogy az, de ezt szakember segítségével kell kideríteni. Nem annyira félelmetes és bonyolult dolog ez, ha van egy szakértő, aki fogja a kezünket.