Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A nagy láthatatlan illemkódex és erkölcsi mérce szerint minden nőnek kötelessége a gyermekét annak apjával közösen felnevelni. A válás különleges esetekben ugyan „engedélyezett”, de utána az anyuka vagy az apuka legyen szíves egyedül maradni a gyerek 18 éves koráig. Vagy ha anya újra férjhez megy, akkor abban a házasságában tartson ki. A lényeg: üljön már meg végre a fenekén, ha felelős szülőnek akarja tartani magát.
Egy 1700 amerikai nő bevonásával végzett vizsgálatban megállapították, hogy az elvált anyukák 78 százaléka már gondolkozott a randizáson a válási papírok aláírásakor, 65 százalékuk pedig a válást követő egy éven belül találkozott is férfiakkal. A résztvevők nyolcvan százaléka anyuka volt, azaz úgy randiztak, hogy közben a gyerek otthon vagy az apjánál, nagyszülőknél aludt a kis ágyában. Micsoda szégyentelenség!
A szabályok, amiket minden anyának be kell tartania
Az anyákkal kapcsolatban továbbra is él az elvárás, amely szerint életük középpontjában a gyermekük álljon, mindent rendeljenek alá az ő boldogságának, s ha marad is szabadidejük, azt töltsék a gyerekkel a játszótéren, vagy maximum karitatív tevékenységgel. Randevúzniuk, erre időt, pénzt áldozniuk, nőiességüket megélniük nem szabad, vagy ha mégis megteszik, egyfajta páriává válnak a közvélemény szemében – minél rövidebb idő telt el a válás kimondása óta, annál inkább. Legalább a gyászévet illik megvárni. Ha az letelt, és teljesen véletlenül – anyukák nem társkeresőznek! – összefutnak egy kedves, megbízható, gyerekszerető özveggyel, akkor hosszas és visszafogott randevúzás után megengedett, hogy összeházasodjanak, de csak akkor, ha előtte sokszor mutatkoztak a nyilvánosság előtt boldog családként, és a gyerek mosolya szélesebb, mint előtte volt. Itt el is jutottunk a történet végére. Mert azt még elképzelni sem lehet, hogy anya esetleg nem megy férjhez, hanem több rövidebb kapcsolatot létesít, esetleg másodszor, harmadszor is elválik.
Kislányom, ez már a harmadik!
Ugyanis a környezetünk számol. Álszent módon gyűjtik, kivel, mikor és mennyi időt töltöttünk, s persze botcsinálta pszichológusként azt is kikövetkeztetik, ez milyen hatással van szegény gyerekre. Aki már eleve a váláskor sérült, hiszen nem az eredeti apukájával él. Ezután el kell viselnie, hogy az anyja új férfit hoz a házhoz, esetleg össze is költözik vele, majd ezt akár néhány évtizedenként vagy akár pár évente megismétli. Az egyre nagyobbra növő kis csomag, a gyerek meg vándorol az édesanyjával egyik kapcsolatból a másikba. Hol van ennek vége? Dr. Ruzsa Dóra, a kisgyerekes nők pszichológusa szerint azonban egy rossz házasság többet árt a válásnál.
A gyerek tőlünk tanul
„Oltári nagy illúzió azt gondolni, hogy a gyereknek az a legjobb, ha a szülei együtt maradnak jóban-rosszban – szögezi le a szakértő. – Hiszen ha közben mindketten más irányba változnak, s nem képesek tolerálni a másik útját, és csak a veszekedés, feszültség marad, nos, annál már a különélés is jobb. Mi a jó a gyereknek? A gyereknek a jó minta a jó. Nem az összeszorított foggal, guggolva is apád mellett maradok édesem, mert mi egy család vagyunk. S közben röpködnek a tányérok és egymás szekálása, lehordása. A gyereknek az a jó, ha azt látja, hogy a házasélet nem fenékig tejfel, és a szülei ezzel tisztában vannak, ezért dolgoznak rajta, hogy jobb legyen. Jó neki, ha látja, hogy a veszekedés után összebújnak, megbeszélik, kibékülnek. Nem az a lényeg, hogy ne lássa őket kiabálni, mert abból nem tanulja meg a helyes konfliktuskezelést, csak a helytelen szőnyeg alá söprést, amit majd a saját életében ugyanilyen kapcsolati problémák, lelki eredetű testi tünetek, s (jobb esetben) pszichológus kanapéján való ücsörgés követ.”
Az álszentség magas foka
Mindeközben nemcsak megítélik a párját kereső anyát, de pluszterhet tesznek a nyakába azzal, hogy az elvált apának minden megbocsátanak. Nagy általánosságban elmondhatjuk, hogy a legtöbb gyerek az édesanyjával marad és lakik a válás után, az apától pedig senki sem kérdezi meg, hogy hányadik barátnőjét fogyasztja, hiszen könnyedén megoldhatja, hogy a gyereke és az új barátnője ne is találkozzanak. Az elvált apának szabad újraházasodnia, új gyerekeket nemzenie, válnia, majd akár évente új párt váltani, egészen addig, amíg a gyerek nem vele él. Sokkal kevesebb férfi szorong azon, vajon a gyerekében milyen lelki töréseket okoznak az újabb szakítások és párkapcsolatok, mint ahány nő nap mint nap szembesül ezzel. Pedig egyikük sem tudhatja előre, hogy egy ismerkedési folyamatnak mi lesz a vége, életre szóló párkapcsolat, vagy ami sokkal kevésbé életidegen: pár hónapig vagy évig tartó románc.
Ha hosszas, mindkét fél részéről történő kommunikáció, javítani akarás után sem működik a házasság, akkor jobb elválni – teszi hozzá Ruzsa Dóra. Mindeközben folyamatosan és megállás nélkül beszélgetni kell a házastárssal és a gyerekkel egyaránt, nyíltan. Beszélni az érzésekről és mindenképpen kimondani azt, hogy ez a fordulat nem a gyerek hibája. Ezt akár mindennap érdemes szóba hozni, amíg azt nem látjuk, hogy tényleg megértette, nem csak bólogat.
A válás nem egyenlő a világvégével
Bár hajlamosak vagyunk úgy érezni – s erre környezetünk is ráerősíthet –, hogy a válásunk rendkívül ártalmas a gyerek számára, sőt az azt követő párkeresésünk tönkreteszi, ez nem feltétlenül van így. „Válás után teljesen természetes, hogy a szülők új párok után néznek – magyarázza a pszichológus. – Ha az anyák nem így tennének, azt a mintát közvetítenék a gyerek felé, hogy a válás olyan végleges törés az ember életében, ami után képtelenség talpra állni. Valamint hogy egy elvált szülőnek az a sorsa (büntetése?), hogy örök életére egyedül maradjon, ha már nem sikerült a gyerekei szülőjével zöld ágra vergődni. Ugye hogy így kimondva milyen abszurdnak hangzik? Pedig pontosan ezt az üzenetet küldjük a gyerekünk felé, ha ódzkodunk a randizástól. Hát azt akarjuk, hogy felnőtt korában benne maradjon egy esetlegesen boldogtalan és működésképtelen házasságban élete végéig? Csak hogy bebizonyítsa, ő dafke nem válik el, mint a szülei? Dehogy akarjuk. Azt akarjuk, hogy egészséges, boldog kapcsolatban éljen. S ha ezt nem találja meg elsőre, hát keresse, mert majd megtalálja másodikra vagy harmadikra.”
Nagyon fontos a hiteles és őszinte kommunikáció
Szülőként nem szűntünk meg kapcsolódásra vágyó felnőttnek lenni. Ezt ugyanúgy elmondhatjuk a gyerekünknek, mint azt, hogy az anyukája és apukája ugyanúgy szereti őt a válás után is. A pótapukák és pótanyukák pedig nem feltétlenül jelentenek gonosz mostohát, sőt.
„A gyerek eggyel több felnőtthöz kötődhet, aki a támasza, segítsége lehet, mégpedig teljesen új módon, mint a szülei eddig – jegyzi meg Ruzsa Dóra. – Egy szülei korú illető, aki nem olyan idős, mint a nagyszülők, nem olyan távoli, mint a szülők barátai, talán kicsit olyan, mint egy nagybácsi vagy nagynéni. Szó sincs róla, hogy az anyukája vagy az apukája helyébe lép, ezt tilos is erőltetni. Piros nagybetűsen tilos rávenni, hogy az anyukája vagy apukája új partnerét anyának vagy apának hívja. Ehelyett ügyesen ki kell találni, hogy az új partner milyen olyan szerepet tölthet be az életében, amilyen eddig neki nem volt.”
Semmi baj azzal, hogy nem sikerül minden elsőre
A gyerekek értékelik azt a fokú őszinteséget, ami még nem rak rájuk pluszterhet. Nem baj, ha látják, hogy anya vagy apa vívódik, a fontos döntések előtt gondolkodik, hezitál, éppen fáj a szíve, tanul a hibáiból, aztán összeszedi magát és újult erővel megy tovább.
„Kitől tanulhatna a gyerekünk valódibb boldogulási stratégiákat, mint tőlünk? – teszi fel a kérdést a szakértő. – Olcsó sorozatokból vagy a közösségi médiából? Ugyan már! Bátran mutassuk meg neki a sebezhetőségünket, hiszen nem vagyunk tévedhetetlenek és sérthetetlenek, akkor miért mutatnánk neki ezt a fals képet? Hogy ne csalódjon bennünk? Pont akkor fog csalódni bennünk, ha nem vagyunk őszinték vele és nem kap tőlünk használható útmutatót a saját életéhez. Eszményi szülő helyett legyünk inkább fejlődni képes és őszinte szülő. Ennél többet nem adhatunk a gyerekünknek a nevelés során. Megküzdési stratégiákat. Módszereket a nehéz élethelyzetek kezelésére. Működő és nem működő módszereket. Próbálkozásokat.”
Mindkét nem megtalálhatja a boldogságot
„Az anyuka és apuka partnerkeresésével kapcsolatban sajnos sztereotipikus különbség van a férfiak javára – jegyzi meg Ruzsa Dóra. – Hiszen ha apu randizik, majd talál magának valakit, esetleg azt lecseréli és újra keres a helyére mást, az sokkal kevésbé elítélendő társadalmilag, mintha anyuka teszi ugyanezt. Pedig anyukának ugyanolyan joga van megfelelő új partner kereséshez, mint a volt urának, még akkor is, ha nem talál bele elsőre. Úgyhogy nőként ne legyünk szégyenlősek, keressük a párunkat és beszéljünk az érzéseinkről minél többet a gyerekünkkel.”
