Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Tél vége felé megszaporodnak a betegségek, gyakrabban kerül sor olyan kellemetlen vizsgálatokra is, mint a vérvétel. Azok az anyukák, akik már a védőoltások beadatásakor is nehezen viselték a gyerek fájdalmát, összeszorult szívvel várhatják a még hosszabb ideig tartó vérvételt. Hogy lehet ezt minimális szorongással túlélni?
Szülőként ritkán szenvedünk jobban, mint amikor fájdalmat okoznak a gyerekünknek. Hiába tudjuk egy orvosi rendelőben, hogy mindez jó okkal történik, s megelőzhet valami még rosszabbat, a tűket és a síró gyereket látni komoly lelkierőt igényel. Minél kisebb a gyerek, annál nagyobbat. A felkészülés azonban rengeteget segíthet a félő gyereken és természetesen rajtunk is.
A gyerek akkor fél, ha anya is fél
Ha olyan szerencsések vagyunk, hogy gond nélkül bírjuk az injekciót, a vérvételt vagy az infúziót, s különösebben nem izgatjuk magunkat miatta, máris fél lábbal a siker kapujában állunk. A gyerekek ugyanis azonnal megérzik szüleik ki nem mondott félelmeit, és ha nekünk rossz gyerek- vagy felnőttkori élményeink vannak a témával kapcsolatban, vagy csak rettegünk attól, hogy le kell fognunk a gyerekünket és tűrnünk, hogy megszúrják, akkor ő is félni kezd. Persze a félelem erőssége gyerekenként, sőt egyetlen ember életében koronként, időszakonként is változik. Vannak bátrabb, vagy az orvososdi iránt jobban érdeklődő gyerekek, és érzékenyebb típusok, akik a fehér köpeny láttán már a nyakukba kapják a lábukat. A betegség pedig, ami általában a vérvételt megelőzi, minden egyes gyereket nyűgösebbé és sírósabbá tesz. Ott állunk tehát a magunk adag szorongásával, amit igyekszünk csillapítani, a gyerek csomagjával, egy csapat kórokozóval, és az egészet gond nélkül le kéne vezényelnünk, ugyanis mi vagyunk az okosabbak, a felnőttek. Mi nem szaladhatunk el sírva.
Tudjuk, mi fog történni
Ha tehetjük, tájékozódjunk az adott beavatkozásról minél alaposabban, ez lehet a félelem elűzésének egyik legfontosabb receptje. A gyerek is rengeteg kérdéssel fog bombázni minket a miértekről és a hogyanokról, nem baj, ha adekvát válaszokat tudunk adni neki. Otthon az egyik plüssállattal is eljátszhatjuk a vérvételt, infúziót, ha a gyereknek van kedve hozzá, de egész jó orvosos játékokat is lehet kapni. Így egy kicsit akár be is tudjuk gyakorolni, mi fog történni, a gyerkőc kipróbálhatja magát a beteg és az orvos szerepében egyaránt. Mesélhetünk saját biztató történeteket, ajánlhatunk jutalmat, szőhetünk egy egész mesét a vérre áhítozó bolond tűszúnyogról, ezek mind csökkenthetik a félelmet a nagy naptól. Apropó, nagy nap: ha tehetjük, ne szervezzünk mindent eköré. Persze ha a gyerek kórházba kerül, az már egy másik kategória, de minél nagyobb jelentőséget tulajdonítunk egy sima vérvételnek, annál borzasztóbb, az egész hetet meghatározó esemény válik majd belőle.
Ne mondjuk, hogy nem fog fájni
„Mondom, hogy nem fáj!” – legalább annyiszor elismételhetjük ezt, ahányszor Lovasi megénekelte, de ettől még sem az injekció, sem a vérvétel nem lesz teljesen fájdalommentes. Az ember igenis érzi, hogy egy tűt szúrnak belé, aztán meg kihúzzák. Ha azonnal megvan a véna, szépen áramlik a vér, akkor nagyon örülünk, ha mélyen fekszik az ér, vagy ha gyakorlatlanabb a laboros, akkor azt is el kell viselnünk, hogy többször nekifut a dolognak. Messze nem ez a világ legerősebb fájdalma, és nem is tart tovább pár percnél, de alaposan meglepődhet a gyerekünk, ha előtte azt mondtuk neki, hogy az egészből semmit nem fog érezni. Fog. Ugyanakkor azt sem árt tudnia, hogyha csak egyszer is esett már el életében, akkor ismeri, milyen a fájdalom, és azt is, hogy nagyon hamar el tud múlni. Akár az erősségét is osztályozhatjuk, például a vérvétel rosszabb, mint a szúnyogcsípés, de kevésbé rossz, mint fogtömés, vagy mint esni egy nagyot a biciklivel.
Mit tehetünk, hogy minél gyorsabb legyen?
A gyerekek vérvételét gyakran gond nélkül elvégzik a felnőtteket is kiszolgáló laborban, de minél kisebb a csemete, annál valószínűbb, hogy a gyerekosztályon találjuk magunkat. Itt a környezet sokkal megnyugtatóbb, és képzett gyerekorvosok foglalkoznak velünk. Már mielőtt találkoznánk velük, megkönnyíthetjük a dolgukat. Hacsak a gyerekorvos mást nem mond – nem árt megbeszélni vele a részleteket –, akkor itassuk a gyereket vízzel vérvétel előtt! Ez nem befolyásolja a vércukorszintet, mint mondjuk egy nagy pohár gyümölcslé, de mivel a vér ötven százaléka víz, a folyadékbevitel segítheti a véna megtalálását, a vér gyorsabb áramlását vérvétel közben – ennyivel is kevesebb ideig tart majd az egész. Fontos, hogy míg előtte nem ajánlott enni, utána annál inkább! Legyen nálunk enni- és innivaló a vérvétel utánra, lehetőleg valami könnyen fogyasztható, kedvenc étel, ami fel is deríti a gyereket, és az esetleges rosszullétet is segít elkerülni. Az aznapi folyadékpótlásról se feledkezzünk meg. Vérvétel előtt a meleg is segíti a véráramlást, tehát tartsuk melegen a könyökhajlatot, a bőr ne legyen száraz, hideg.
Szülő a kispadon
Arról sem árt időben döntést hoznunk, bent akarunk-e lenni a folyamat közben a gyerekkel. Ha érzékenyek vagyunk a vérre, elájulnánk, vagy nem tudnánk megnyugtató, magabiztos felnőttként viselkedni, nyugodtan delegáljunk. Lehet, hogy az apuka, a nagyszülő vagy egy vidám nagynéni jobban viseli a terhet. Döntsünk arról is, részt veszünk-e a gyerek lefogásában vagy sem. Adott esetben viszont azt is el kell fogadnunk, hogy az orvos minden hozzátartozót kiültet a kispadra, mert nem érzi úgy, hogy segítséget nyújtanának a gyereknek. A sikeres vérvételhez a minimálisra kell csökkenteni a stresszt, az orvos pedig ezen (is) dolgozik.
A jó öreg figyelemelterelés
Próbáltunk már beszélgetni az ápolónővel, aki beköti az infúziót? Néztünk már a laboros nővér szemébe, és kérdeztük meg, milyen napja van ma? A figyelemelterelés az egyik leghatásosabb fájdalomcsillapító eszköz. Vigyük magunkkal a gyerek kedvenc plüssállatát, játékát, hallgassunk mesét, vagy énekeljünk közben, beszélgessünk az ápolónővel, számoljunk hármasával – bármit bevethetünk. Minél inkább lekötjük a gyereket, annál kevésbé figyel arra a pár percre, amíg a tűvel kapcsolatba kerül. A vizsgálat után sem muszáj neki szorítania a vattát a szúrás helyére, ekkor is beszélgethetünk, játszhatunk, üldögélhetünk nyugodtan egy kicsit. Ekkor jöhet a megígért jutalom is, a gyereknek és – ha sikerült nyugodtnak maradnunk – magunknak is.
