Férfivadászat, boszorkányság, manókutatás – íme a világ legfurább tantárgyai

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kígyóbűvölés, manókutatás, férfivadászat, boszorkányság, Mikulás-képzés, prostitúció – avagy a hagyományos tantárgyakon túl is lehet művelődni.

A világ legfurcsább oktatási helyszínei után most a legszokatlanabb képzésekből gyűjtöttünk össze néhányat.

Kígyóbűvölés

India északnyugati részén, a Gudzsarát államban élő nomád törzsek már kétéves koruktól bevezetik a gyerekeket a kígyóbűvölés rejtelmeibe. A fiúk azt gyakorolják éveken át, hogy hogyan varázsolják el a kígyót, míg a lányok az állatok épségére vigyáznak, 12 éves korukra pedig valamennyien gyakorlott, profi kígyóbűvölőkké válnak.

Fotó: ISnap / Getty Images Hungary

Egyes kígyófajok táncszerű mozgással reagálnak a kígyóbűvölők zenéjére, ám ilyenkor valójában védekező állásban az ember sípjának és kezének mozgását követik, nem pedig a hangot, hiszen süket állatokról van szó. 

Manókutatás

A festői szépségű Reykjavíkban működő Izlandi Elfiskola tananyagában – a folklór mellett – szerepel az úgynevezett „rejtett nép” és a 13 különbözőféle elf (manó) tanulmányozása, amelyek a helyiek egy részének hite szerint az országot lakják. Az 1990 óta fennálló elfiskolába eddig mintegy 9 ezer ember iratkozott be – többnyire külföldiek –, akik a képzés sikeres elvégzését követően okleveles manószakértők lettek.

Férfivadászat

Japán bővelkedik furcsaságokban, de azért a férfivadászatot egyelőre nem szó szerint kell érteni. Egyszerűen egy olyan iskoláról van szó, ahol egyedülálló 20-30 éves nőknek tartanak órákat arról, hogy hogyan találhatják meg a számukra ideális partnert.

Korábban a szülők beleszólása miatt könnyebb volt a fiatalok dolga a társkeresés és a házasságkötés terén, manapság azonban az egyre irreálisabb elvárások és a tökéletes partner megtalálásának buktatói miatt sokan kudarcként élik meg a szingliséget. A tanórák fő témája a mindennapos prioritások felállítása, valamint a partnerrel és a családdal való megfelelő kommunikáció és kapcsolódás gyakorlása.

Boszorkányság

Ma már ugyan csak online formában, de így legalább bárki számára elérhetők a Boszorkányiskola kurzusai (a chicagói és a salemi campus 2010-ben zárt be).

Az ortodox keresztények heves kritikái és tiltakozása ellenére az iskola népszerűsége töretlen: fennállása óta több mint 240 ezren iratkoztak be a különböző képzésekre, hogy kiműveljék magukat a pogány hiedelmek, a varázslatok és mindenféle, boszorkányságról szóló témában.

Mikulás-képzés

A michigani iskolát Charles W. Howard amerikai színész alapította 1937-ben, egyrészt hagyományőrzés céljából, másrészt elégedetlenségből: Howard színészi karrierje kezdetén gyakran jelent meg az utcákon és az üzletekben Mikulásnak öltözve, és ilyenkor mindig lehangolta a sok kamu Mikulás jelenléte, akik még a rénszarvasokról sem tudtak semmit. A CWH Santa Claus School a legrégebbi intézmény, amelyik minden fontos tudnivalót és szakmai titkot – öltözködés, etikett, viselkedéstan – átad a növendékeknek Santa Clausról, hogy minél több hiteles Mikulás látogasson el karácsonykor az amerikai családokhoz.

Bevezetés a szexmunkába

Spanyolországban, ahol 1995 óta legális a prostitúció, manapság mintegy 300 ezer férfi és nő dolgozik szexmunkásként – nem véletlenül nevezik az országot Európa bordélyházának. És nem véletlenül nyitotta meg a kapuit 2004-ben az az iskola, amelyik egy egyhetes elméleti és gyakorlati képzés keretében adja át a résztvevőknek a szexmunka tudományát – lehetőséget nyújtva ezzel arra, hogy az érdeklődők meglássák, mibe is vágnak bele, illetve arra, hogy a lehető legbiztonságosabb és legprofibb módon dolgozzanak. Az órákon többek között a prostitúció történetéről, a szexjátékokról, a legnépszerűbb Káma-szútra-pozíciókról, üzleti taktikákról, valamint a kliensekkel való helyes bánásmódról is szó van.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Safi
Safi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.