Ne igyál, ha gyereket akarsz – ha férfi vagy, akkor se!

Az köztudott, hogy az anya terhesség alatti káros szokásai, például a rendszeres ivászat, veszélyesek a születendő gyerek szempontjából. Azonban – mint egy friss kutatás is igazolta – a leendő apák is jobban teszik, ha tartózkodnak az italtól, ha fontos számukra utódaik jólléte.

A kínai Csangsa város egyetemének munkatársai leendő szülők alkoholfogyasztását vizsgálva riasztó és mértékletességre intő összefüggéseket figyeltek meg – számol be a StudyFinds. A kutatók szerint jóval magasabb az esély veleszületett szívrendellenesség kialakulására azoknál a magzatoknál, akiknek az édesapja a fogantatást megelőző három hónapban rendszeresen ivott.

Ne igyál, ha gyereket tervezel

A veleszületett szívfejlődési rendellenesség az egyik leggyakoribb, újszülötteknél diagnosztizált probléma, ami több mint egymillió gyereket érint évente, és későbbi életkorban komolyabb szív- és érrendszeri gondok kialakulásához és ebből következő korai halálhoz is vezethet. Korábban már feltételezték, hogy összefüggés lehet a szülők alkoholizmusa és a rendellenesség kialakulása között, a mostani kutatás igazolni látszik a teóriát.

Az apa alkoholizmusa is káros a magzatra
Az apa alkoholizmusa is káros a magzatraImage_Source_ / Getty Images Hungary

A szakemberek 55 különböző, 1991 és 2019 között publikált kutatás anyagát vizsgáltak át, amelyek 41 ezer szívrendellenességgel született, és majdnem 300 ezer egészséges csecsemőről és családjukról szolgáltatott értékes adatokat számukra. Az adatokat összevetve egyértelműen megállapítható volt, hogy minél gyakrabban és többet isznak a szülők – különösen az apa –, annál magasabb a szívrendellenesség kialakulásának esélye a gyermeknél – magyarázza dr. Csiabi Csin, a tanulmány első szerzője.

Egész pontosan 44 százalékkal nagyobb a kockázat, ha a leendő apa három hónappal a fogantatás előtt rendszeresen iszik, nagy mennyiségű és gyakori alkoholizálás esetén pedig már 56 százalékra rúg a mutató. Az anyák esetében csupán 16 százalékkal nő a szívrendellenesség esélye, ha fogantatás előtt három hónappal, illetve a terhesség első trimeszterében rendszeresen isznak, ez azonban nem azt jelenti, hogy ők kevésbé károsítják leendő gyermekük egészségét a gyakori italozással.

A kutatás természetesen csupán megfigyelésen alapult, arra pedig továbbra sincs válasz, mi okozza a veleszületett betegségek gyakoribb előfordulását az italozó szülők gyerekeinek esetében. Mindenesetre az orvosok egyértelműen arra intenek, hogy érdemes ritkábban a pohár fenekére nézned, ha családalapításra adod a fejed. Az alkohollal ápolt közeli barátság nemcsak a születendő gyerek, de a szülők saját egészségét is ugyanolyan könnyen tönkreteheti – figyelmeztet dr. Csin.

Oszd meg másokkal is!
Mustra