Minden második szülő küldi betegen is iskolába a gyereket

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A szülőknek több mint a fele annyira aggódik az állása miatt, illetve annyira spórol a szabadságnapjaival, hogy betegen is elküldi iskolába a gyerekét – derül ki egy felmérésből.

Az iskolai hiányzás mögött olykor átlátszó kifogások állnak, sokszor viszont nagyon is indokolt, hogy a gyerekek otthon maradjanak. Fertőző betegség esetén nemcsak a saját egészségüket kockáztatják, de a társaikat is megbetegíthetik, sok szülő mégis elküldi a beteg gyerekét a suliba, nem törődve a következményekkel – derül ki az Essity higiéniai termékeket gyártó cég által megrendelt kutatásból, melyet a Study Finds szemlézett.

Nem maradhatnak ki a munkából

A felmérésben kétezer brit szülőt kérdeztek meg, akik 3 és 16 év közötti gyerekeket nevelnek. A válaszadók 60 százaléka nyilatkozott úgy, hogy fertőző betegség, például vírusos megfázás esetén is iskolába küldi a csemetéjét, egyharmaduk pedig úgy vélte, előfordult már, hogy emiatt kapták el diáktársaik is a gyerekük betegségét. Egészen döbbenetes módon a szülők 17 százaléka hányás-hasmenés esetén is elküldi suliba a gyerekét. Bárányhimlő esetén 14 százalék, középfülgyulladásnál 22 százalék az arány.

Betegen is irány a suli
Fotó: SDI Productions / Getty Images Hungary

Az okok között első helyen a szülők munkája áll. Sokan úgy vélték, túlzottan nagy terhet ró rájuk a munkájuk, ezért nem engedhetik meg maguknak, hogy otthon maradhassanak. Voltak, akik a kivehető szabadnapok hiányára hivatkoztak, sőt olyanok is, akik úgy gondolták, kollégáik rossz szemmel néznének rájuk, ha emiatt kimaradnának a munkahelyükről.

A munkával kapcsolatos indokok mellett sok szülő nyilatkozott úgy, hogy az iskola túlzottan szigorúan veszi a hiányzásokat, ezért nem merik megkockáztatni, hogy a gyerekek otthon maradjanak. Olyanok is akadtak, akik szerint a gyerek nem akarta, hogy kimaradjon egy fontos iskolai eseményből. Azonban a szülők, akik betegen is iskolába engedték a csemetéjüket, gyakran kényszerültek rá, hogy napközben mégis hazavigyék – erről 64 százalékuk számolt be.

A felnőttek többsége saját magát sem kíméli, és inkább betegen is bemegy dolgozni, mintsem hogy megkockáztassa a munkából való kimaradást – derül ki a felmérésből. A kutatás arra is rávilágít, hogy – hiába küldi esetleg felelőtlenül a saját beteg gyerekét az iskolába – a szülők 51 százaléka tart attól, hogy a gyereke fertőző betegséget kaphat el a társaitól, 31 százalékuk pedig az iskolaépületben tapasztalható higiéniai körülmények nem megfelelő mivolta miatt aggódik.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.