Bár a vetélést fizikailag csak az anya éli át, a veszteség az apáé is – ennek ellenére ők nagyon kevés segítséget kapnak ahhoz, hogy feldolgozzák az érzéseiket. Mivel a férfiak általában úgy szocializálódnak, hogy nem szabad sírniuk, ezért nem is mindig egyértelmű, ha gyászolnak.
A családalapítás és gyermekvállalás egyik legnagyobb tabuja a vetélés, ami sokkal gyakoribb annál, mint amennyit beszélünk róla. Egy húszas éveiben járó nőnél legalább akkora a valószínűsége a vetélésnek, mint az élveszületéssel végződő terhességnek. Ez az arány pedig a kor előrehaladtával csak nő, és egy kései negyvenes nőnél egy élveszületésre már több mint 30 vetélés jut.
A vetélés tehát teljesen természetes dolog, ennek ellenére érthetően nagyon megviseli az érintetteket. Azzal, hogy a nőkre milyen hatással van a vetélés, több kutatás is foglalkozott: egy amerikai vizsgálatban például a részt vevő, vetélésen átesett nők 40 százaléka számolt be arról, hogy milyen magányosnak érezte magát, míg más tanulmányok kimutatták, hogy a nők közel 20 százaléka küzd depresszióval és szorongással vetélés után, írja a Huffington Post.
Ezzel szemben nagyon keveset tudunk arról, hogy a férfiak miként élik meg a magzat elvesztését, pedig nyilvánvalóan őket is megviseli. Kutatási eredmények híján a szakemberek kénytelenek az anekdotákra támaszkodni, és azok alapján megállapítani a hasonlóságokat, amelyek általában a férfiakra jellemzőek.
A férfiak másképp dolgozzák fel az érzéseiket, mint a nők
Ha egy férfi gyászol, akkor nem feltétlenül fog úgy sírni vagy épp beszélni róla, mint egy nő. Helyette inkább elkerülő viselkedést mutat, és belefeledkezik a munkájába, vagy épp elkezd inni. Mivel a viselkedése gyakran nem utal arra, hogy gyászol, ezért a környezetében lévők nem feltétlenül kötik össze a kettőt, sőt gyakran a férfiban sem tudatosul, hogy mi az ok.
Vetéléskor a férfiak általában úgy érzik, hogy nekik kell támaszt nyújtaniuk a párjuknak, és ezért nem engedhetik meg maguknak, hogy a saját érzéseikkel foglalkozzanak. Dan Singley San Diegó-i pszichológus szerint korunk férfijai úgy szocializálódtak, hogy mindig higgadtnak kell maradniuk. Vetéléskor pedig az apa gyakran bűntudatot érez, ami általában annak az eredménye, hogy ő maga is szenved. Szorong és depressziós, de úgy érzi, hogy ezekhez nincs joga, mert nem ő veszítette el a babát.
Mivel a férfiak nem mutatnak egyértelmű jeleket, ezért rendszerint nem kapnak megfelelő segítséget. A depresszió férfiak esetében nehezen felismerhető, mert más jelei vannak, mint a nőknél, és a segítségkérés sem megy nekik olyan könnyen.
Más utat jár be a nő és a férfi
A nők a vetélést általában érzelmi oldalról élik meg: gyászolják az elvesztését valakinek, akihez már erősen kötődtek. Sok férfi ezzel szemben azt látja, hogy a körülmények megváltoztak (a párjuk várandós volt, és már nem az), és próbálnak megoldást találni a problémára, például a mielőbbi teherbeeséssel. De alapvetően ezek mind csak gyakorlati tapasztalatok, kutatások ugyanis egyelőre még nem vizsgálták, hogy milyen különbségek figyelhetők meg ilyenkor a férfiak és a nők között.
Kate Kripke, egy coloradói szülés utáni mentális egészséggel foglalkozó központ alapítója szerint fontos tudni: az eltérő reakció nem jelenti azt, hogy az apa ne akarta volna ugyanúgy a gyereket, mint az anya. De miután fizikailag csak az anya élte át a várandósságot, az ő élményei mások, mint az apáé, így nem is lehet elvárni, hogy ugyanolyan legyen a reakció.
Társadalmi szinten tehát feladatunk, hogy lehetővé tegyük, a férfiak is beszélhessenek az érzéseikről. Mert bár a vetélést a nő éli át, a veszteség az apáé is, és ő is gyászol – még ha nem is mutatja ki.
