Vegyél háziállatot a gyereknek! 10 okod biztosan van rá

Olvasási idő kb. 3 perc

Magabiztosabb lesz, felelősséget tanul, és az egészségének is jót tesz, ha van egy társa. De csak akkor kapjon állatot, ha tisztában vagyunk azzal, hogy időnként nekünk kell majd gondozni.

A legtöbb gyerek életében eljön az a pillanat, amikor állatot szeretne. Van, aki beéri egy hörcsöggel, más papagájt kér a szüleitől, és persze vannak azok, akik másra se vágynak, csak egy kutyára. Elvégre a kutya az ember legjobb barátja, igaz? A bizonytalan szülőknek a Lifehack összegyűjtött 10 indokot, hogy miért jó, ha a gyerek állatok mellett nő fel. 

1. Felelősségre tanít

Az állatról gondoskodni kell. Életkortól függetlenül minden gyerek képes arra, hogy (szülői útmutatással) megetessen vagy megitasson egy állatot, de egy nagyobbacska már ki is tudja takarítani. Egy kamasz pedig már kutyát sétáltatni is tud.

2. Önbizalmat épít

A gyerekek számára az állatok olyanok, mintha ők is emberek lennének. Rendszerint úgy viselkednek velük, mint a kortársaikkal, és úgy is beszélnek hozzájuk. Az pedig, hogy mindenféle ítélkezés nélkül kifejezhetik az érzéseiket, nagy szerepet játszik az önbizalom építésében.

A legjobb barát
Fotó: Shutterstock

3. Osztozkodásra tanít

A gyerekek szeretik megosztani a kedvencükkel az ennivalójukat, az innivalójukat, a titkaikat. Szeretnek nekik kedveskedni, úgy, hogy az állatnak „kérnie” sem kell. 

4. Segít egészséges szokásokat kialakítani

Akinek kutyája van, az kénytelen sétáltatni, és játék közben néha futkosni, ugrálni. Az állat táplálása során pedig gyakran találkozni azzal, hogy a különböző eledelek mennyire természetesek, ami felkeltheti a gyerek kíváncsiságát, hogy ez miért is fontos, és így a saját étkezésében is tudatosabb lehet.

5. Jó hatással van az egészségre

Akinek állata van, annak erősebb az immunrendszere, és könnyebben megküzd a kórokozókkal.

6. Jót tesz a testvéri kapcsolatnak

Vannak állatok, amelyek jó játszópajtások. Ha pedig a családban több gyerek van, akkor jó eséllyel mind szeretnének az állattal játszani. De mivel az állatot senki sem sajátíthatja ki, ezért így kénytelenek megtanulni közösen játszani.

7. Csökkenti az asztma valószínűségét

Kutatások szerint az állat mellett felnövő gyerekeknél kisebb eséllyel alakul ki asztma. A pontos okok nem ismertek, de egyes feltételezések szerint az állandóan jelen lévő állatszőr megerősíti a tüdőt.

Még az immunrendszert is erősítheti
Fotó: Shutterstock

8. Segít az olvasni tanulásban

Az olvasni tanuló gyerekeket gyakran elbizonytalanítja, hogy a felnőttek állandóan kijavítják, amikor hibázik. A házi kedvenc viszont sosem szól bele, sosem korrigál, így nem kell szégyellnie magát, ha valamit rosszul olvas. Ha pedig elég kitartó, akkor idővel egyre jobb lesz.

9. Csökkenti a magányt

Az állatok nagyszerű társai a gyerekeknek. A gyerekek beszélhetnek hozzájuk, és elképzelhetik, hogy az állat válaszol. Ettől pedig nem érzi magát magányosnak. Tudja, rá mindig számíthat, és ott lesz, hogy játsszon vele. (Nyilván egy hallal nem lehet úgy játszani, mint mondjuk, egy macskával, de képzeletbeli társalgást vele is le lehet folytatni.)

Állatot tartani hatalmas felelősség

Amikor beadjuk a derekunkat a könyörgő gyereknek, akkor valójában magunknak veszünk állatot, nem a gyereknek. Nem tudhatjuk, hogy a lelkesedése meddig tart majd ki, és szinte biztos, hogy lesz olyan pont, amikor nekünk kell majd kitakarítani az almot, vagy épp levinni a kutyát. Sose feledkezzünk meg erről!

10. Csökkenti a stresszt

A gyerekeket is éri stressz, ami például alvásproblémákat okozhat. Ha viszont van egy állata, akivel megbeszélheti a problémát, akkor az segíthet. Ráadásul a kutyák, (macskák, nyulak és hasonló állatok) simogatása bizonyítottan csökkenti a stresszhormon szintjét a gyerekekben.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.