Családi programajánló az őszi hideg, esős napokra

Olvasási idő kb. 3 perc

Ki kéne mozdulni, mert a gyerekek már lebontják a lakást? Adunk néhány tippet, hogy hova érdemes ellátogatni, ha kint rossz idő van.

A sokáig elhúzódó vénasszonyok nyara után sajnos megérkezett a rossz idő, ráadásul a korai sötétedés sem kedvez már az ovi utáni szabadtéri programoknak. Nem szeretem ezt az időszakot, mert rengetegszer csak a szenvedés megy, hogy valahova menni kéne, de az egyik gyerek rendszerint szívesebben maradna itthon, vagy a másiknak éppen folyik az orra, és olyankor ugyebár nem illendő gyerekek közé vinni – igaz, hogy ez sokszor másokat nem zavar.

Az idei esős napokra próbálok kicsit tudatosabban rákészülni, ennek jegyében listába szedtem azokat a helyeket, ahova ellátogathatunk, ha épp ömlik az eső. Kíváncsi vagyok, végül hány helyre jutunk majd el, és vajon melyiknek lesz a legnagyobb sikere?

#1 Tropicarium

Amikor még nem jártak a gyerekek oviba és bölcsibe, akkor bérletünk volt a Tropicariumba. Nagyon szeretik, de most már maximum 30 perc alatt átsuhanunk rajta, és ebben benne van az is, hogy a cápás medencénél leülünk egyet enni és inni. A tengerimalacokat mindig megpróbálják megsimogatni, de mily meglepő, hogy azok mindig kartávolságnál beljebb vannak a kifutóban. A rájákkal szemben bizalmatlanok, de náluk mindig bebújnak abba a kis járatba, ami belenyúlik a medencébe. Azt hiszem, hogy igazából nem is az állatok miatt szeretnek oda járni, hanem a Tropicarium elé kihelyezett pénzbedobós játékok miatt, amikre én elvből nem vagyok hajlandó egy fillért se kiadni, ők mégis minden alkalommal bepróbálkoznak.

#2 Minipolisz

Melyik gyerek ne szeretné a szerepjátékokat, és kipróbálni azokat a dolgokat, amiket amúgy csak a felnőtteknek szabad? Itt aztán mindent lehet! Beállhat állatorvosnak, bolti eladónak vagy fodrásznak, de lehet postás, vasutas, rendőr vagy tűzoltó is. 

#3 Múzeumok

A legkézenfekvőbb választás a Mesemúzeum, ahol abszolút gyerekekre szabott kiállítással és programokkal várják a családokat. A Nemzeti Múzeumban és a Mezőgazdasági Múzeumban mindenféle izgalmas dologgal megpakolt hátizsákokat kölcsönözhetünk, és azokkal fedezhetjük fel a különböző tárlatokat. A Természettudományi Múzeum pedig személyes kedvencem, ott a korallzátonyok és a dinoszauruszok biztos elbűvölik a gyerekeket, és a mindenféle megtapogatható dolog is sikert arathat.

#4 Élményfürdőzés

Szuper családi program, ha épp senki sem beteg. Ha szerencsénk van, akkor a gyereket rá tudjuk venni arra, hogy üljön be velünk a jacuzziba, így picit mi is lazíthatunk, vagy ha többen megyünk, akkor talán még a szaunába is be tudunk ülni 1-2 körre. A fürdőzésnek egy hátulütője van, hogy nagyon kiszívja az embert, és szinte borítékolható, hogy utána a kocsiban a gyerek nem bírja ki hazáig, hanem elalszik.

#5 Játszóház

Az örök jolly joker. Erre még sosem mondtak nemet. Biztos mindenkinek a közelében található egy, a legtöbb bevásárlóközpontban elég jól felszerelt játszóházak vannak. Az mondjuk, a halálom, amikor a 2,5 éves azt gondolja magáról, hogy mindent meg tud csinálni, mint amit a 4,5 éves nővére. De szerencsére elég jól tartja a tempót.

A játszóház mindig nyerő
Fotó: Shutterstock

+1 Pocsolyázás

Kilóg a sorból, mert nem zárt program, de szerintem minden gyerek imádja. Nincs is jobb, mint esőruhát húzni, gumicsizmába bújni, és pocsolyákban ugrálni. Rendszerint irigykedve nézem őket, lehet, hogy nekem is ideje lenne beszereznem egy vízálló felszerelést?

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Varga Orsolya Molnár
Varga Orsolya Molnár
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.