Génjeinkben van a szülő nő támogatása

Olvasási idő kb. 3 perc

Nemcsak az embereknél, de a bonobóknál is vannak bábák, akik segítenek az utód születése körül. Korábban ebből a szempontból egyedülállónak gondolták az emberi fajt.

Szülés során a többi nőstény segíti és védelmezi az utódját éppen világra hozó bonobót - állapították meg francia kutatók. A segítők igyekeztek távol tartani a hímeket és az embereket, és a szakemberek szerint próbálták támogatásukat kifejezni a szülő nősténynek, írja a New Scientist.

Vadon élő bonobóknál eddig mindössze egy alkalommal, 2014-ben írták le, hogyan zajlik le egy szülés. Most fogságban tartott példányoknál három alkalmat is megfigyeltek a francia és holland főemlősparkokban.

shutterstock 596937401
Shutterstock

Más főemlősökkel, például a csimpánzokkal ellentétben a bonobó nőstények nem vonultak félre, hogy világra hozzák utódjukat. A többi nőstény érdeklődve körbeállta társát, vizsgálgatták a nemi szervét, és szagolgatták a magzatvizet. Arra is volt példa, hogy az egyikük alányúlt, mintha el akarná kapni az újszülöttet.

Az asszisztáló nőstények egy része korábban már maga is szült, és a viselkedésük alapján pontosan tudták, hogy mi történik - mondta a vizsgálatot vezető Elisa Demuru, a francia Tudományos Kutatások Nemzeti Központjának (CNRS) munkatársa.

Az egy csoportban élő bonobó nőstények általában nem rokonok, ennek ellenére nagyon szoros kötelék alakul ki közöttük. Matriarchális társadalomban élnek, a csoportot a legidősebb, legtapasztaltabb nőstények vezetik. A nőstények közötti szoros kapcsolat megmagyarázza, hogy miért ilyen fontos esemény az egész csoport számára egy utód születése.

Demuru szerint a segítő nőstények jelenléte azért alakult ki az embereknél és a bonobóknál is, mert mindkettő faj nagyon szociális, és az egy csapatba tartozó nőstények rendkívül közel állnak egymáshoz. Elképzelhetőnek tartja, hogy a közös ősünknél is léteztek bábák, majd a csimpánzoknál ez eltűnt, de az is lehetséges, hogy egymástól függetlenül alakult ki ez a dolog.

Más főemlősök szüléséről nagyon kevés információ van, mert rendszerint éjjel hozzák világra utódaikat. Az utóbbi pár évben ugyanakkor fehérfejű languroknál, az arany piszeorrú majomnál és a jünnani piszeorrú majomnál is figyeltek már meg asszisztáló nőstényeket a szülés során.

A bonobó-bábák tevékenységéről videó is készült, ezt itt tudod megtekinteni!

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek