Fél éve megkapta a gyerek az első, saját telefonját, most pedig eltört, és vele együtt a gyerek lelke is. Zsebbe nyúljunk, és kifizessünk kemény tízezreket, vagy nézzük a gyerek boldogtalan és gyötrődő arcát?
Úgy fél évvel ezelőtt megkapta a gyerek az első telefonját. Borzasztóan örült neki, szinte le se tette a kezéből. Egészen a múlt hétig, amikor kicsúszott belőle, és betört a képernyő. A lányom pánikba esett, én nyugtatgattam, semmi baj, majdcsak kitalálunk valamit, különben is, ez csak egy telefon, nem a csontja tört el, béke van.
Azóta egyre mélyebbre keveredünk a „majdcsak kitalálunk valamit” sűrű, sötét, és szellemjárta erdejébe, és még mindig nem jutottunk el a megoldásig.
Annak idején, amikor hosszas és megfontolt döntés után beleegyeztünk, hogy legyen a gyereknek telefonja, új előfizetéssel gyakorlatilag utánunk vágták a trendi készüléket. Bagatell összegbe került, ráadásul kamatmentes részletre, vagyis a vásárlás pillanatában észre sem vettük anyagilag, hogy történt valami.
Aztán elkezdtek jönni a számlák, és még mindig nem volt semmi látnivaló, mert az enyémhez csaptuk hozzá az előfizetését, és pár ezer forint ide vagy oda végül is alig számít.
Majd megtörtént a baleset, betört a képernyő, és elvittük a telefont a márkaszervizbe, ahol benyögtek a javításra egy 23 ezer forintos költséget, ami pont kétszer annyi, mint amennyibe az egész készülék került eredetileg. Elvittük máshová is, ott 27 ezret mondtak, egy harmadik helyen meg már az árajánlatért is háromezret kellett volna fizetni. Kösz, akkor nem kérjük.
Elkezdtem nézegetni az új telefonokat, csak hát sajnos egyszer volt Budán kutyavásár. Így, hogy van már a gyereknek előfizetése, sajnos egyáltalán nem akarnak utánunk dobni jutányos áron egyetlen készüléket sem. Pech.
Tudom, hogy baleset történt, és megértem a lányomat, hogy szomorú, de annyira azért nem vagyok jó fej, hogy az ilyen baleseteket súlyos tízezrekkel jutalmazzam.
A gyerek közben sír, és a kezét tördeli, mi lesz vele a telefonja nélkül? Oké, vannak praktikus, és felnőtt fejjel is méltányolható szempontjai is, ő viszont leginkább a Musical.ly fiókja miatt aggódik, az egyéb kommunikációs csatornáinak kiesése pedig komoly hasadást jelent a társasági életének szövetén, amit az ő korában illik komolyan venni.
Úgyhogy végül megesett rajta a szívünk, beleegyeztünk, hogy megjavíttatjuk a telefont, de, hogy érezze a dolog súlyát, a zsebpénzével hozzá kell járulnia a javíttatás költségeihez.
Mert az, hogy ne legyen telefonja, többé nem opció. Akinek egyszer saját eszköze a volt, az egész életében (na jó, kamaszkorában) telefonos marad. Ott folyik a társasági élete, azon játszik, és ott kötődnek az új barátságai.
Az vesse rá az első követ, aki ebből felnőtt fejjel ki tudja vonni magát!
Kiegészítés: Csak egy kijelző??? Mázlisták!
Kiegészítés Primilla sztorijához: Nálunk a gyerek telefonja nem megsérült, hanem eltűnt. Nem tudjuk meg soha már, hogy a tömött egyes villamoson levágták a válláról a kicsi ritikült, vagy elvesztette, mindkettő lehetséges, viszont tény, hogy a gyerek szegényebb lett egy pár hónapja kapott telefonnal - amit ugyan használtan vettünk, de így sem volt olcsó.
Na, ilyenkor mit csinálsz? Nyilván nem rohantunk újat venni, 10 évesen legyen kicsit ideje ülepedni annak, hogy a teló értékes dolog, amire vigyázni kell.
Most a dolog lelki oldalát nem részletezem, ugyanaz, mint fönt, a gyerek szenved. Először persze bosszankodtam, aztán észrevettem, mennyivel békésebb így, hogy nincs telefonja. Sőt, még a nagyobb tesónak is jobb, mert az unatkozó kicsi sokkal gyakrabban rángatja bele valami kinti játékba, vagy más offline tevékenységbe. Esküszöm, direkt szuper volt, hogy eltűnt a telefon. De sajnos csak szerintem.
Mert közben a gyerek csak szenved, és kirekesztve érzi magát a világból. Hosszú sztori röviden, ott adtuk be a derekunkat, amikor a gyerekben megért az elhatározás, hogy ő maga is szeretne tenni azért, hogy újra lehessen telefonja. Az egész családtól ajándék helyett hozzájárulást kért a szülinapjára, és a zsebpénzéből is összespórolt három havit, így már egész jelentős összeggel be tudott szállni a pótlásba.
A mérleg? Egy boldog gyerek, aki ha tehetné, folyton nyomkodna, és egy anya, aki állandóan korlátozni próbálja ebben.
Jobb ha tudod
Szóval, ha azon tanakodsz, hogy megvedd-e a gyerekednek az első, saját okostelefonját, vagy sem, jobb, ha tudod, hogy egy életre szóló döntést hozol. Ha elveszíti, vagy eltöri, pótolnod kell, és másodszor, harmadszor már nem fillérekbe fog kerülni, hanem súlyos tízezrekbe, és amíg rászánod magad, neked kell nézned a gyereked lógó orrát és györtrődő lelkét. Fel vagy rá készülve?
