Babalabor? És ott babákkal kísérleteznek???? - ez volt a 12 éves lányom reakciója, amikor elmeséltem neki, hol jártam. És ahogy Forgács Bálinttól megtudtam, nem csak az övé, a felnőttek is hasonlóan szoktak reagálni. Pedig ezeket a kutatásokat szeretik a babák, mert játékosak és szórakoztatóak számukra.
A négy és fél hónapos Léna egészen biztosan a legcukibb tudományos munkatárs, akit valaha is láttam. Az ELTE babalaborjában találkoztunk, ahová anyukájával, Rékával jöttek be, aki "civilben" maga is a labor kutatója. Amikor ő végzett, megérkezett a másfél éves Zalán, akit elbűvölt a labor rengeteg játéka, viszont óvatos bizalmatlansággal szemlélte a laborban összegyűlt tömeget (a fotósunk és én).
Mit csinál Léna, Zalán (és a többi kisgyerek) ott? Mit csinálnak a kutatók Lénával, Zalánnal (és a többi kisgyerekkel)? Erre a kérdésre kerestük a választ Forgács Bálint kutató pszichológus segítségével.
A babalaborban párhuzamosan sok kutatás folyik, ezek közös pontja annak megértése, hogy mit tud, illetve hogyan tanul a baba. Egyes projektek arra kíváncsiak, hogyan fejlődik a megismerés, hogyan képzelik/értik meg a babák a társas viszonyokat például, hogy másként tanulnak-e olyan felnőttektől, akikről azt hiszik, hogy velük egy társas csoportba tartozik, vagy egy másikba, mondjuk az akcentusa miatt? Úgy tűnik a babák igen hamar más módon viszonyulnak és másként tanulnak külső csoportok tagjaitól.
Hogyan értik meg azt, mit tud egy másik ember, vagyis feltételezik-e, hogy a körülöttük lévő embereknek az övéktől független gondolatai és érzései vannak? Bizonyos eredmények szerint már 7 hónapos korban sejtik.
Forgács Bálint pszichológus saját kutatása a nyelvfejlődésre és a társas helyzetben történő szótanulásra koncentrál. Az előzetes eredményei szerint már 14 hónapos babák észreveszik, ha kommunikációs partnerük valamilyen szót félreértett, pedig ebben az életkorban még nem sok szót szoktak kimondani.
Hogyan kell ezt elképzelni?
Például úgy, hogy a baba végig anyukája ölében ülve néz egy monitort, a szemmozgását, tekintetének irányát (vagyis a figyelme fókuszát) pedig érzékelők követik. Pető Réka kísérletében - a fotókon amikor Réka és Léna ül a monitor előtt - például egy olyan rövid filmjelenetet néz meg, amin az egyik ember egy "eszközzel" meghámoz egy banánt (a videókon általában kitalált tárgyak szerepelnek, ez a banánhámozó például egy papírdoboz, színes csomagolópapírban).
Egy másik jelenetben valaki pedig véletlenül ráejt egy hasonló, de másik "hámozóeszközt" a banánra, ami aztán szintén megpucolva látható. A kérdés pedig az, hogy a babák mennyi idősen melyik eszközt választják a tekintetükkel, melyiket nézik inkább, majd később melyiket választják egy banán megpucolására, amikor az igazi tárgyakat rakják eléjük: van-e különbség, vagy véletlenszerű az elosztás a választást illetően?
(A válasz: igen, van különbség, a babák azt választják, amivel az ember SZÁNDÉKOSAN "pucolta" meg a banánt, amiből a kutatók azt a következtetést vonják le, hogy egy dolog funkciójának megtanulásához az is kell, hogy a gyerek előtt a használó szándéka is ismert legyen.)
Egy másik kísérletben a baba fején egy EEG sapka van, ami az idegsejtek által termelt rendkívül gyenge elektromosságot, vagyis az agyhullámok gyenge elektromos terét méri. A babával szemben egy felnőtt ül, kettőjüknek tárgyakat mutogatnak, mondjuk egy játékautót, amiket egy hang megnevez. Aztán egyszer csak a felnőtt elől eltakarják a tárgyat, és kicserélik azt, mondjuk egy plüssmacira, de úgy, hogy a felnőtt nem láthatja. Majd a hang megnevezi a tárgyat - a baba szempontjából jól, de a felnőtt szempontjából értelemszerűen rosszul. Az érdekes pedig az, miről tanúskodnak az agyhullámok, érti-e a baba, hogy a felnőtt rosszul értett valamit.
A mérések alapján 14 hónaposan már igen, vagyis a babák nem csak azt veszik észre, ha tévesen nevezünk meg egy számukra ismert tárgyat (például egy cipőt kanálnak nevezünk), de azt is, ha ez egy kommunikációs partner szempontjából félreérthető volt.
Viszont ami szintén nagyon érdekes, hogy a CEU Babalaborjának kutatói Eugenio Parise és Csibra Gergely eredményei szerint, ha nem egy idegen, hanem az anya nevezi meg a tárgyat jól vagy rosszul, már 9 hónaposan megjelenik az az agyhullám, ami a felnőtteknél is megfigyelhető, ha rosszul nevezünk meg egy tárgyat, vagyis a nyelvi értéssel foglalkozó agyi rendszerek már teljes gőzzel dolgoznak.
Egy harmadik kutatás - a fotókon Zalán és a fehér napszemüveges Júlia - közelebbről vizsgálja, hogy képesek-e a gyerekek azzal is számolni, hogy a másik mit tudhat, illetve nem tudhat. Ebben először két dobozba betesznek egy-egy tárgyat (mondjuk egy tojást és egy banánt), aztán a felnőtt kimegy, távollétében pedig kicserélik a tárgyakat a dobozokban. Arra kíváncsiak, hogy ha ilyenkor a kutatásvezető (a szemüveges) felnőtt visszajön, és kéri az egyik dobozból azt, ami benne van, a kisgyermek figyelembe veszi-e, hogy a felnőtt nem tud a cseréről és banán helyett tojást fog kapni?
De mire jó mindez?
Például arra, hogy egy csomó mindenről ki lehet deríteni, hogy tanuljuk, vagy már eleve úgy születünk? És ha tanuljuk, mikor tanuljuk? Miért pont azt tanuljuk? Hogyan tanuljuk?
És a mostani kutatások nagy kérdése, milyen veleszületett tanulási mechanizmusok teszik lehetővé a világ rendkívül gyors és hatékony megismerését, amiben a babák igazán jók.
Forgács Bálint a Tedx Danubián is tartott előadást a munkájukról, érdemes megnézni, informatív és szórakoztató.
