Számtalan kutatás bizonyítja, milyen fontos az apa szerepe. Mégis sokan félnek átadni magukat az apaságnak. Apának nemcsak egyféle módon lehet lenni: mindenki csinálja úgy, ahogy hozzá passzol!
Tengernyi felmérés mutatja, milyen fontos az apa szerepe. Akinek részt vesz az életében az apja, annak kisebb eséllyel alakul ki gyerekként magatartászavara, kisebb valószínűséggel lesz drogfüggő, kerül börtönbe. Ha az apa bevonódik a csecsemő életébe már az elejétől, akkor koraszülés esetén gyorsabban gyarapszik a baba súlya, az anyánál kisebb valószínűséggel alakul ki szülés utáni depresszió, és azoknál a szüléseknél, ahol jelen van apa, kevesebb a komplikáció. Kevésbé küzdenek agressziókezelési problémákkal az iskolában azok a gyerekek, akik életében jelen van az apjuk, és kevésbé veszélyezteti őket az, hogy a csoportban kirekesztik őket.
Néhány a sok száz megfigyelésből, ami bizonyítja, amit egyébként is sejtünk, hogy az apa nem arra jó, hogy megkeresse a betevőre valót, hanem a család része, akinek, ha igazi kapcsolata van a gyerekkel, az megvédi sok tévúttól. Vagy, ha megfordítjuk: a hiánya komoly gondokat okoz. Ezek a kutatások elsősorban nem azzal foglalkoztak, hogy a szülők elváltak vagy sem, hanem hogy az apa és gyerek között van-e kapcsolat.
Tudjuk (ugyancsak számtalan felmérés mutatja), hogy a férfiak hasonlóan sokat profitálnak belőle, ha megélhetik apai szerepüket. Például azok, akik bűncselekményt elkövető férfiakkal foglalkoznak, beszámolnak róla, hogy sokaknál védőfaktor, ha gyerekük születik, azaz változtatnak életmódjukon. A terápiás tapasztalat pedig azt mutatja, ha egy apa kivonja magát a gyerek életéből, amögött általában valamilyen sebzettség áll, például, hogy úgy érzi, nem tudja, hogyan kell apának lenni, fél tőle, hogy elbukik ebben a szerepben, mert neki sem volt jó apja. Nem pedig azért nem vesz részt, mert egyszerűen nem szeretne.
Persze, persze, apa is fontos, de...
Mégis, a társadalom nem minden helyzetben támogatja, hogy az apák jó apák lehessenek. Például a reklámok és vígjátékok gyakran úgy mutatják be őket, mint ügyefogyott figurákat, akik károkozásait az anya rakja rendbe. Egy egyetemi tanár számolt be róla, mikor sietnie kellett, hogy átvegye a gyerekét, a hallgatói mondták „igen, tudjuk, mész babysittelni”. A helyzet iróniája, hogy éppen a nemi szerepekkel, és az apai bevonódással foglalkozott a kurzus. Kijavította őket, hogy az apa a saját gyerekével nem „babysittel”, hanem neveli, gondozza (ahogy az anyára sem szoktuk ezt mondani, aki épp a gyerekével van).
Manapság az él a köztudatban, hogy persze-persze, fontos az apa, de azért alapvetően az anya neveli a gyereket, és különösen, ha kisbabáról van szó - na jó, ha kicsivel nagyobbacska lesz a gyerek, ha már lehet vele játszani és beszél is, akkor jöhet az apa. Ha így alakul, és ez mindkét szülőnek megfelel, akkor ez rendben is van. De ne osszuk le otthon a szerepeket aszerint, hogy mit írnak elő nekünk! Nem jobb vagy rosszabb az a szülő, aki így van beállítva, mint azok, akik a kisbabánál is megosztanák a szülőséget. (És persze később is.)
Nem egy férfi számol be róla, hogy a kisbabával való élményei, például az, hogy magára kötve ő is hordozta, vagy, hogy a mellkasára vette, és úgy fürödtek le, akkora érzelmi tartalékot adtak neki, amiből később is tudott merítkezni, amikor jöttek a komolyabb konfliktusok és nehéz időszakok.
Ezek nem nőies férfiak, hanem egyszerűen csak érzelmileg ép férfiak, akikhez lehet kötődni, és reagálnak a gyerek rezdüléseire. És nem mellesleg, akiket hagytak apának lenni, ami nem magától értetődő, hiszen előfordul, hogy sem az anya, sem a környezet nem segít ebben, mivel mások az elvárásaik.
Apa nem csak anya és a gyerek oldalkocsija
Egy szülésznő mondta, szép dolog, hogy manapság sok férfi ott van a szülésnél, és sokat beszélünk róla, hogyan támogassa az anyát, de végre arról is szót kellene ejteni, ő hogyan szeretne jelen lenni, ő hogyan érzi, hogy bevonódik. Ha egy férfi párja gyereket vár, azt kérdezzük tőle, hogy van a felesége. Ha megszületett a gyerek, arról érdeklődünk, hogy van a baba és az anyuka. Néha megkérdezhetnénk azt is, ő hogy van.
Mert ha valaki úgy érzi, neki nincs itt szerepe, legfeljebb abban, hogy biztosítsa a feltételeket: keressen pénzt, és „segítsen”, mondjuk olykor babysitteljen, tehát tulajdonképpen burkoltan kifejezzük, hogy ő itt csak másodhegedűs, akkor érthető, ha maga is elkezd kivonódni a történetből. Ha nem is úgy, hogy lelép, de legalábbis érzelmileg. Ezzel pedig az összes szereplő rosszul jár!
Nem minden korban volt úgy, hogy az apa csak a háttérben húzódott meg. Az iparosodással kezdődött, hogy a nap nagy részét a családtól külön töltötték a férfiak. De vajon a fiúgyereket ki tanította meg mamutra vadászni, ki vezette be a férfi-lét rejtelmeibe? Persze, hogy az apa. Koronként változik, mi a szerepe a nőnek és a férfinak a család életében, a gyerekek nevelésében. Manapság sokféleképp lehet, merjük hát megkeresni, ami az egész családnak leginkább működőképes!
Egy biztos: fontos az apa és a gyerek közötti tartalmas kapcsolódás, a közös élmény, az, hogy az apa (is) megerősítést adjon lányainak és fiainak, és szavakkal, vagy másképp, de átadja nekik az üzenetet: „igen, büszke vagyok rád, örülök neked, értékes vagy, bízom benne, hogy képes vagy megtanulni mindazt, ami kelleni fog neked az életben”.
Cziglán Karolina
pszichológus
