Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A mindennapos éneklés az új ötlet. Ha valaki, én aztán hatalmas rajongója vagyok a kóruséneklésnek, nálunk ez családi hagyomány és hobbi egyben. Az ötletnek tehát örülök, de mégis van vele egy kis bibi. El is magyarázom, micsoda: tanár és idő kell hozzá, és ez a kettő pont nincs ma a sulikban.
Vannak párévenként visszatérő témái a kormánynak, most úgy látszik, hogy a mindennapos éneklés ötlete is ilyen lesz. Húsvétkor Balog Zoltán miniszter azt mondta, hogy a kormányzás végére (akármit is jelentsen ez) minden iskolában lesz egy pianínó, és legyen kórus is, amit pályázat kiírásával fognak elősegíteni. Mert zenei nagyhatalom vagyunk, fontos a fiatal művészek támogatása, de a zenét ne csak azok műveljék, akik magas szinten tudják, hanem mindenkivel jó lenne megszerettetni, bla, bla, bla.
A hírre többségében repes a szívem, inkább igen, mint nem. Ha valaki, én aztán hatalmas rajongója vagyok a kóruséneklésnek, nálunk ez családi hagyomány és hobbi egyben. Egy jó kórus az társaság, közösség, a közös éneklés pedig hatalmas lelki élmény. Balog Zoltánnak ebben teljesen igaza van. Ez is eljött, ilyet se mondtunk még itt a Kölyök rovatban.
Hanem azért lenne két apró megjegyzésem a kivitelezéssel kapcsolatban. Az egyik az, hogy mégis, hogy gondolják pályázattal támogatni a kórusalakítást? Mit lehet nyerni azon a pályázaton? Pénzt? És akkor mi történik? Vesznek rajta egy kórust? Vagy a kórus majd összeáll az iskola pacsirta torkú tanulóiból, de a kórusvezető, na, az minden pályázati pénzt megér? Vesznek egy karvezetőt a vindornyalaki általános iskolának? (Ha van már, akkor tárgytalan.)
Azt kell, hogy mondjam, hogy ez a kórus dolog, ez azért nem olyan korszakalkotó ötlet. Mégiscsak Kodály országa vagyunk, valószínűleg magától is eszébe jutott már minden iskolának, hogy kórust kellene alapítani. Aminek – tapasztalatból mondom – a kórusvezető a szűk keresztmetszete. Rajta múlik, ha nem is minden, de majdnem minden.
Gondolom, mindenki látta Deák Kristóf Oscar-díjat nyert kisfilmjét, a Mindenkit. Ha máshonnan nem, onnan legalább van némi fogalma egy kórus működéséről. A kórus nagyjából azt csinálja, amit a karvezető mond. Azt énekli, amit a karvezető kitalál, és úgy, ahogy (bizonyos, jól fejleszthető képességbeli keretek között) a karvezető betanítja és instruálja. Ahol van erre alkalmas ember, ott van kórus is már rég. Ahol viszont nincs, ott egy bármilyen remek pályázattól sem fog materializálódni, mivel ez nem pénzkérdés.
Egy jó kórusvezető ismer egy csomó szuper, jól énekelhető művet (bocsánat, de szerintem a legtöbb Kodály-mű egyáltalán nem lelkesíti a mai iskolás korosztályt… meg a felnőtteket sem), amit a gyerekek örömmel énekelnek. Vannak kapcsolatai más kórusokkal, habár ez az idők során kialakul. Van szabad kapacitása, mondjuk, heti két próbára, mert az alatt minek? Hajlandó beáldozni a hétvégéjét a különböző fellépésekre.
És persze a kórusban éneklő gyerekeknek is van legalább heti két olyan napja, amikor a hatodik, de inkább hetedik órájuk szabad. Na most ez, nagyjából, a vágyálom kategória. Jelenleg három kórus működését látom, az egyikben úgy tudják elintézni, hogy mindenki ott tudjon lenni, hogy az egyik próba szombaton van. Ez egy sikeres, nemzetközi hírnévnek örvendő énekkar, beutazták már a fél világot, és tényleg gyönyörűen énekelnek, megéri.
A másik kórussal az a helyzet, hogy a gyerekek hetente kétszer lógnak a hatodik óráról, hogy el tudjanak járni a próbákra. Természetesen engedéllyel, gyakorlatilag viszont nem annyira szerencsés, ha ez, mondjuk, a heti egy környezetismeret órára esik, vagy a két fogalmazásóra egyikére.
Úgyhogy szép és jó ez a kóruséneklés ötlet, de hát sajnos nem pályázat és pianínó, hanem ember, és idő kérdése. Amire egyébként az oktatást felügyelő miniszterként mégiscsak van némi ráhatása Balog Zoltánnak, csak szólunk.
Apróság, de fontos: a pianínót nem a kormány veszi, hanem mi
És ha már pianínó. Az eredeti megfogalmazás szerint „A kormányzás végére minden olyan iskolának lehet pianínója, ahol még nincs ilyen hangszer, s azt ajándékba kapja a kormánytól” – így szólt Balog Zoltán. Én meg csak arról szeretnék szólni, hogy a kormány a valóságban nem „ajándékba” ad az iskoláknak pianínót, krétát és Afrika térképet, hanem azért, mert ellátja az oktatással kapcsolatos állami feladatát, és nyilván nem a kormánytagok dobják össze a folyószámlaegyenlegük terhére a rávalót, hanem az (uniós) állampolgárok adóját fordítják erre. Szóval csak óvatosan a „kormány ajándékaival”.
