Mint a felnőtteknek, csak még olyanabb, mert mindig rajtuk csattan az ostor. Gyereknek lenni Magyarországon nem is olyan könnyű.
Először készült hazánkban olyan átfogó jelentés, ami azt vizsgálja, milyen gyereknek lenni Magyarországon. Olyasmikre voltak kíváncsiak, milyen törvények vonatkoznak rájuk, és azoknak mennyiben lehet érvényt szerezni.
Például azt is megnézték, mennyiben valósul meg a gyerekek joga ahhoz, hogy olyan iskolába járjon, amelyben készségeit a legjobban kibontakoztathassa. Mennyire van lehetőségünk bent maradni a kórházban a beteg gyerekkel? Milyen élete van azoknak, akikről a gyermekvédelmi ellátórendszer gondoskodik? Mennyire képes a rendszer megakadályozni a gyermekek bántalmazását, halálra éheztetését, verését? És azt is vizsgálták, a gyerekjogi kérdések közül milyen témák foglalkoztatták a sajtót, és ezáltal a közvéleményt.
A jelentést a Hintalovon alapítvány készítette el, és teljes terjedelmében elolvasható itt, érdemes, sok okos gondolat, háttérinfó van benne, és minden témához számtalan kapcsolódó cikket is linkeltek, a médiapaletta egyik szélétől a másikig.
2016-ban főként három nagy téma köré szerveződött a gyerekekkel kapcsolatos közbeszéd: oktatás, gyermekszegénység, gyermekbántalmazás.
A magyar közoktatási rendszer 2016-ban rég nem látott izgalmakat okozott mindenkinek gyerekektől a pedagógusokon és szülőkön át a politikusokig. Januárban mozgalom indult a minőségi oktatásért, a diákok iskolai reformokért tüntettek, és szolidaritást vállaltak a tanárokkal. Végül az évet a decemberben nyilvánosságra hozott PISA-teszt eredménye zárta, aminek tanúsága szerint amióta mérjük az oktatás minőségét, még soha nem volt ilyen rossz a helyzet, mint most.
A statisztikák szerint ugyanakkor az oktatásra költött összegek a GDP arányában továbbra is alacsonyak, és nem érik el a 2010 előtti szintet.
2016 másik nagy (visszatérő) témája a gyermekszegénység volt, és olyan területeken kapott hangsúlyt, mint a közétkeztetés helyzete, a gyerek joga a szociális biztonságra (az elszegényedő társadalom, a jövedelmi szegénység problémája); de megjelent a szegénység és a nélkülözés oktatási rendszerhez köthető dimenziója is.
A magyar iskolarendszer ugyanis a 2016-ban napvilágot látott kutatási eredmények szerint növeli a társadalmi különbségeket, és a szegénységben élő mintegy 150–200 ezer gyerek nem jut hozzá minőségi oktatáshoz.
Míg az oktatás területén 2016-ban egy többé-kevésbé nyílt vita zajlott a problémákról, addig a gyermekszegénységnél részben a sötétben tapogatóztunk. 2016-ra önmagának a gyermekszegénység mértékének megítélése is ellentmondássá vált. Kutatások szerint a relatív jövedelmi szegénységben élő gyerekek aránya mérséklődik 2015-től, de a javuló statisztikában a szakemberek nemcsak a gyereket nevelő háztartások javuló anyagi helyzetét látják, hanem a statisztikai kategóriák és besorolás megváltozását is.
Nem kérdés, hogy a gyermekszegénységet gyermekjogi problémának kell tekinteni, ahogy az sem kérdés, hogy a gyerekek egészséges fejlődéséhez nemcsak a megfelelő minőségű táplálkozás, a szociális biztonság és a képességek fejlesztésére hivatott, jó minőségű oktatáshoz való hozzáférés szükséges, hanem az erőszakmentes gyermekkor is.
A gyermekbántalmazás területén 2016-ban az intézményekben (gyermekotthonokban, óvodákban, iskolákban) elkövetett erőszakesetek, a szakemberek és szülők felelősségének kérdése, valamint a szexuális erőszak és megelőzhetőségének témája merült fel leggyakrabban. 2016-ban sokkolt minket a bicskei jó hírű gyermekotthon igazgatójával szembeni szexuális visszaélés vádja, egy 2 éves kislány sérelmére elkövetett szexuális erőszak, ombudsmani jelentések összekötözött kezű és szekrénybe zárt gyerekekről vagy a halálra éheztetett gyerek ügyében megállapítható szakmai felelősségről.
A sok (igen erős médiavisszhangot kiváltó) ügy morális pánikot gerjesztett, amire válaszul jogszabály-módosítás született. Azonban a szakma nem ezt értékelte legpozitívabban 2016-ban, hanem az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiadott szakmai protokollokat a gyermekbántalmazási ügyek jobb kezelésére.
A 2016-ot legerősebben meghatározó mindhárom gyermekjogi kérdésnél különösen fontos a roma gyerekek és családok sérülékenységének értékelése. A magyarországi roma gyerekek oktatási rendszeren belüli helyzetének és az őket sújtó iskolai elkülönítéseknek a tarthatatlanságát 2016-ban az Európai Unió is kimondta.
Nem kérdés, hogy mind a szegénység, mind pedig a veszélyeztetettség (és annak megítélése) a roma gyerekek esetében komoly kihívást jelent. Ahogy azt jelent az is, hogy a gyermekvédelmi rendszer sokszor nem jó helyen, nem jól, szükségtelen szigorral avatkozik be.
Visszatérve az eredeti kérdésünkre, hogy vajon milyen volt 2016-ban gyereknek lenni Magyarországon, azt mondhatjuk: vitákkal teljes. Nagyon kevés gyermekjogi ügyben volt egyetértés a társadalomban, a szakmában vagy a politikai döntéshozók között. A közéletet uraló általános szembenállás itt is megmutatkozott, ami egyrészt természetes (hiszen a gyerekek és a gyermekjogok nincsenek burokban, minden ugyanúgy hat rájuk, mint a társadalom többi tagjára).
Másrészt az is látható, hogy a gyerekek jönnek ki legrosszabbul az ilyen típusú szembenállásból – pontosan úgy, mintha egymással vitában álló elvált szülők gyerekeiről beszélnénk. Kétségkívül sérül a gyerek érdeke, joga, ha olyan alapvető kérdésekben sem tudunk megegyezni, minthogy mi az iskola feladata, hány gyerek él szegénységben, vagy bántalmazásnak számít-e a gyerekverés, és ha igen, mit kell tenni, ha előfordul.
A fenti, meghatározó dilemmák mellett sok egyéb kérdésről is szól a jelentés, így például az „úton lévő gyerekek” helyzetéről, akik 2016-ban már jelentősen kisebb számban, de megjelentek a magyar határokon, akiket a sokszor több ezer kilométeres vándorlásuk során megannyi fájdalom, félelem, trauma ért, és akiket Magyarország elsősorban „migránsnak” tekint, és nem gyereknek.
Az ő jogi helyzetükben 2016-ban nem történt változás, és a médiamegjelenések sem rájuk voltak kihegyezve. Mégis fontosnak éreztük, hogy a kísérő nélküli kiskorúak és a menedékkérő gyerekek problémája megjelenjen a 2016. évről szóló jelentésben. Az arról az évről szóló jelentésben, amikor a köztereket, a médiát és a mindennapi beszélgetéseket is alapvetően tematizálta a „Tudta?” kampány és a dilemma, hogy vajon mi a jó reakció a menekültkérdésre. Azt gondoljuk, hogy az erre adott válasz ki fog hatni a saját gyerekeinkre, és hogy ennek a vitának a jellege, minősége, a használt szavak és érvek a gyermekkor részévé váltak 2016-ban.
