Szomorú jövőt képzelnek el a középiskolások

Olvasási idő kb. 1 perc

Aggódnak a jövőjük miatt, és sokan külföldön élnének a magyar középiskolások közül.

A magyar középiskolások majdnem 70 százaléka aggódik a jövőjéért - derült ki az SOS Gyermekfalvak kutatásából, amelyben több mint 1000 középiskolás gyereket kérdeztek meg országszerte. A kutatók arra voltak kíváncsiak, mennyire elégedettek magukkal a fiatalok, és mit várnak a jövőtől.

Szegény családi háttér, több aggodalom 

Az anyagi helyzet nagyban befolyásolja a gyermekek jövőképét. A gazdag családok gyerekei közül minden harmadiknak vannak ilyen félelmei, míg a szegények között ötből négy gyereknek, egy átlagos magyar család esetében pedig a gyerekek szűk háromnegyede aggódik a jövőt illetően. 

„A jövője miatt jobban aggódik az a kamasz, akinek családja szegénységben él. De bizonytalanok, önmagukkal elégedetlenek azok is, akik a családban, közvetlen környezetükben nem kapnak megfelelő odafigyelést, akiknek a mindennapját a családi konfliktusok jellemzik. Minden tizedik gyerek éli ezt meg Magyarországon. Köztük vannak a gyermekvédelmi gondoskodásba került gyerekek is, akik nemcsak szegénységet, családi konfliktusokat éltek meg, hanem a családjukból való kiemelést is" - mondta Szilvási Léna, az SOS gyermekvédelmi programigazgatója.

A munka az első, azután jöhet a többi! 

És, hogy a gyerekek szerint mi a legfontosabb az életben? Szomorú, de a jó munkahely, ami még a párkapcsolatnál, házasságnál, sőt, a boldogságnál is fontosabb. 

A következő ábra is ezt mutatja, hogy a középiskolások szerint melyek a jövőben a legfontosabb dolgok:

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Böszörményi Edina
Böszörményi Edina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.