Egészségesnek hitt dolgok, amik nem is azok

Mindannyian szeretnénk a gyerekeinket egészségesen nevelni, azonban az egészségesnek hitt szokások között van néhány olyan is, ami valójában nem is az. Az Iflscience.com nyomán olyan tévhiteket és szokásokat gyűjtöttünk össze, amelyeket talán nem is szoktunk megkérdőjelezni, annyira beépültek már az egészséges életmódról kialakult képünkbe.

Pedig valójában teljesen közömbösek, vagy akár hátrányosak is lehetnek. Szóval, ha eddig gyümölcslével itatta a gyereket és kézfertőtlenítővel törölte a kezét, akkor jól figyeljen!

1. Gyümölcslé

A gyümölcslé kétségkívül finom, és ha kóla és gyümölcslé között lehet csupán választani, akkor elképzelhető, hogy picit mégis jobban járunk az utóbbival. Ugyanakkor a gyümölcs- és zöldséglevek korántsem annyira egészségesek, mint gondolnánk: a gyümölcs kipréselésével ugyanis eltávolítjuk belőle a rostokat, vagyis az egyik legfontosabb összetevőt.

shutterstock 532673329

Láttunk már gyümölcscentrifugát működés közben? A gépben a lé készítése után egy csomó trutyi marad, amit kidobunk – na, ebben voltak az egészséges rostok. A gyümölcslében megmarad a gyümölcs cukortartalma és vitamintartalma, de sajnos a cukortartalma hajlamos elvenni az étvágyat. Így a gyerek kevesebb értékes ételt eszik, cserébe lemarad a rostokról. (Rostokra többek között azért van szükség, mert lassítják az egyszerű szénhidrátok - pl a cukor - felszívódását, így segítenek a vércukorszint normális szinten tartásában, valamint az emésztésben is fontos szerepet játszanak)

Szóval egye csak meg szépen egészben a gyümölcsöt, vagy ha már ragaszkodik a folyadékhoz, akkor készítsünk a gyümölcs teljes rosttartalmát tartalmazó smoothie-kat.

2. Gluténmentes mindenféle

A gluténmentességről és az egészséges gyerekek gluténmentes táplálásáról már hosszan írtunk – valamiért igen egészségesnek hangzik, ha egy étel gluténmentes, de a valóságban az csupán a gluténérzékenységben szenvedőket érinti.

A gluténérzékeny gyerekek (a lakosság 1-2 százaléka) tényleg ne egyenek lisztet, a többiek viszont inkább egyenek: a gluténmentes életmóddal ugyanis gyakran értékes tápanyagösszetevőket veszítenek el. Ezt a linkelt cikkben részletesen kifejtettük, ha érintett, érdemes elolvasni.

3. Növényi tejek

A növényi tejek igen jól jönnek, ha a gyerek tejfehérje-allergiás: akkor tényleg nem ehet semmilyen tejterméket, sőt, a szoptatás alatt anya sem ehet ilyesmit. Szerencsére a tejfehérje-allergiát a gyerekek többsége kétéves korára kinövi.

shutterstock 173120339

Ami a növényi tejeket illeti, a rizstej-szójatej-mandulatej hármasból a legegészségesebbnek a mandula hangzik, nem igaz? A szója ráadásul szintén allergén lehet. A mandula meg olajos mag, kiváló fehérjeforrás és még az időskori szellemi hanyatlást is segít megelőzni.

Ez mind igaz, csakhogy a mandulatejekben alig van mandula: olvassuk csak el a címkéjét, a mandulatartalom 1-5 százalék körül mozog. Ilyen töménységben a tejbe vajmi kevés „megy át” a mandula értékes fehérjéiből, szóval nem vagyunk sokkal előbbre, mintha vizet innánk. Ezzel szemben a tehéntejben a fehérje mellett kalcium és D-vitamin is található – a tejre nem allergiás gyerekek tehát jobban járnak vele.

4. Kézfertőtlenítés

Barátnőm a gyermeke születését követően hónapokig kényszeresen fertőtlenített: kezet mosni csak gyógyszertári készítménnyel lehetett, és a kilincseket is áttörölte fertőtlenítő kendővel. Ez kicsit túlzásnak hangzik, de bevallom, járványos időszakban én is simán lefújom a gyerek kezét fertőtlenítő spray-vel ovi és BKV után. Pedig nem kéne: a kémosás ugyanis sokkal jobb!

A kézfertőtlenítők kinyírják a normál bőrflóránkat, vagyis azokat a jóságos bacikat, amik a kezünkön élnek és amik segítenek megóvni minket a gonosz baciktól. Ugyanakkor vannak olyan betegséget okozó kórokozók (például a hasmenést okozó Norovírusok, vagy a Clostridium difficile nevű baktérium), amiket a kézfertőtlenítők nem igazán pusztítanak el, szappanos kézmosással nagyobb eséllyel szabadulunk meg tőlük.

shutterstock 335668184

Szóval a gyerek kezének fertőtlenítővel való törölgetése egy esetben lehet indokolt: ha nincs lehetőségünk szappanhoz és vízhez jutni.

5. Multivitaminok

Vitaminra valóban szükség van, ráadásul a gyerek napjának fénypontja, amikor beveheti a maci alakú multivitaminos rágótablettát. Hogyan foszthatnám meg ettől? Megfosztani végül is nem muszáj, csak nem szabad elhinnem, hogy ezzel most valami sokat teszek az egészségéért. A kutatások szerint ugyanis a rutinszerű multivitaminszedés cseppet sem előnyös, sőt, még káros is lehet.

A kiegyensúlyozott táplálkozás a legtöbb esetben tartalmazza a szükséges vitaminokat megfelelő mennyiségben. Ez alól a D-vitamin lehet kivétel, ezért hazánkban a védőnő és a gyerekorvos is javasolja a gyerekek D-vitaminpótlását (a Vigantol csepp formájában).

A multivitaminszedés hátránya ugyanakkor, hogy azt képzeljük, akkor ezzel le is tudtuk az egészséges étkezést, nem baj, ha a gyerek egy hónapja kakaóscsigát hajlandó csak enni, hiszen bevette a vitamint. Sajnos, ez nem így működik: egyetlen tabletta sem nyújthatja azt az összhatást, amire a kiegyensúlyozott táplálkozás képes.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek