Nincs az a nevelés, ami biztosan megakadályozza, hogy a gyerek valamilyen illegális szert kipróbáljon. De a kockázatokat csökkenthetjük.
Ha megkérdeznénk anyákat és apákat, mi a legrosszabb, ami történhet a gyerekükkel, valószínűleg előkelő helyen szerepelne a listán: „az, hogy drogos lesz belőle”. Viszont nagy a tanácstalanság azzal kapcsolatban, hogyan lehetne tenni ennek megelőzéséért. Van, aki attól tart, ha szóba hozza a témát, attól csak megjön a tini kedve a kipróbáláshoz, van, aki azzal nyugtatja magát, úgyis csak a zűrös családok gyerekei próbálják ki a kábítószereket. Ez persze nem egészen igaz.
A probléma ott kezdődik, hogy a szülők generációja is keveset tud a témáról, és sok a téves információ. Ha pedig a szülő valamiféle torzított, médiából leszűrt képet próbál átadni a gyereknek, akkor baj lehet, ha a tini (egyelőre közvetett) tapasztalatai ellentmondanak ezeknek. Ekkor a szülő veszít a hitelességéből.
Például, ha azt próbáljuk közvetíteni, hogy droggal csak a lecsúszott alakok élnek, és aki egyszer kipróbálja, biztosan drogos lesz, azonban a gyereknek történetesen van olyan konszolidált ismerőse, aki alkalmanként drogot fogyaszt, egyébként pedig dolgozik, tanul, van lakása, akkor onnantól kezdve nem fogja elfogadni a szülőt hiteles információforrásként.
Az első tehát az, hogy anya és apa tájékozódjon objektív forrásból. Nem kell drogszakértővé válni, és kenni-vágni az összes drog lehetséges hatását, de jó, ha a szülőben kialakul egy valószerű kép a témáról.
Először is érdemes szétválasztani a két célt: mit akarunk elérni, azt, hogy a gyermek soha semmilyen drogot ne próbáljon ki, vagy azt, hogy ne váljék belőle problémás szerhasználó, illetve függő? (A „problémás szerhasználat” egy szakkifejezés, ami arra utal, hogy az ember életvezetésében, emberi kapcsolataiban megmutatkozik a droghasználat káros hatása.) Természetesen akkor lenne a legnyugodtabb a szülő, ha mindkettő sikerülne, de ha reálisak vagyunk, akkor nincs az a nevelés és frappáns tájékoztatás, amivel teljes biztonsággal meg lehetne akadályozni, hogy a gyerek bármilyen illegális szert valaha kipróbáljon.
Azonban a kockázatait ennek is csökkenthetjük, beszélhetünk például róla, hogy az ember valójában sosem tudhatja pontosan, hogy mi van abban az anyagban, amit megvásárol, hiszen ezeket a szereket senki sem ellenőrzi. Beszélhetünk arról is, hogy bár sokféle drog van, éppen azért, mert ezek az anyagok nem részei a kultúránknak, kevésbé ismerjük ezeket, és nem tudhatjuk, pontosan mi fog történni a használatukkor.
Azt is elmondhatjuk, vannak ugyan drogok, amiket általánosságban a kevésbé veszélyesek között tartanak számon, de egyéni érzékenység kérdése is, melyik hogyan hat, és ez előre kiszámíthatatlan. Egyes drogok valakiben kellemes érzést váltanak ki, másban kifejezetten szorongást és pánikot okoznak.
A függőség, illetve a problémás szerhasználat sosem magáról a drogról, a drogozásról szól. A szerhasználat egy tünet, az illető a pszichés problémáit így próbálja nem adekvát módszerrel orvosolni. Ha tehát arról gondolkodunk, hogyan előzzük meg, hogy a gyerekünk drogfüggő legyen, sokkal komplexebb kérdésről beszélünk, mintsem arról, hogy egy adott beszélgetésben milyen információkat adjunk át.
Az igazi drogprevenció nem csak, és nem elsősorban a drogról szól, hanem arról, hogyan lehet valaki egészséges személyiség, akinek kielégítő emberi kapcsolatai vannak, aki el tudja viselni a stresszt és a kudarcokat is, akinek helyrebillen az önbecsülése akkor is, ha éppen pofont kap az élettől, aki tud kötődni, tartozni valahova. A szakemberek általában úgy látják, sosincs önmagában drogfüggőség, mint probléma: rendszerint valamilyen személyiségzavar nyilvánul meg a szerfüggőségben.
Ez persze nem jelenti, hogy a droggal, mint témával ne lenne érdemes foglalkozni. Ne féljen a szülő minél pontosabb, árnyaltabb információkat átadni, még akkor sem, ha ez nem arról fog szólni, hogy „minden drogtól azonnal meghalsz”, vagy, hogy „aki egyszer kipróbálja, abból drogos lesz”.
Ijesztgetés nélkül is el lehet mondani hitelesen, miért tévút, ha valaki kábítószerrel próbálja megoldani a problémáit, vagy azzal akarja biztosítani jóérzését, azt, hogy ne szorongjon. De ennek akkor van igazán értelme, ha a szülőnek vannak mintái arra, mit lehet választani a drog helyett.
Az a hiteles szülő, akinek egyrészt a saját életében is megjelenik, hogy nem mindenre instant megoldást keres, például nem altatókat kapkod be, ha zaklatott, hanem más módszerekkel, sporttal, relaxációval, beszélgetéssel, zenével állítja helyre a nyugalmát. Másrészt, aki meghallgatja, és valóban odafigyel arra, hogy a gyerek számára mi nyomasztó, és nyitott arra, hogy együtt gondolkodjon vele, abból mi jelenthet kiutat. Nem is tizenéves korban, hanem a születéssel (vagy talán már az előtt) kezdődik annak az átadása, hogyha problémánk van, hogyan reagálunk rá. Olyan megoldást keresünk, ami azonnal csillapítja a kínt, de esetleg nagyobb bajt okoz, vagy olyat, amihez idő és erőfeszítés kell, de fejlődünk általa.
Ha az a kérdés, mikorra időzítsük a drog témáját, valójában nincs túl korai időpont. Lehet, hogy az óvodás elcsíp egy szót a felnőttek beszélgetéséből vagy a TV-ből, amiből kiindulva megkérdezi, mi az, hogy kábítószer. Nem biokémiai részletességgel, de érdemes válaszolni, érdemes elmondani, mi a dolog lényege, és miért veszélyes. Ennek a témának is van olyan szintje, amit a kisgyerek is megért. Később úgyis adódnak olyan helyzetek, amik apropót nyújtanak, legyen az egy film vagy egy történet, ami a gyerek fülébe jutott.
Cziglán Karolina
pszichológus
