A csúfolódás az óvodai lét természetes velejárója, de ez nem vigasztal senkit. Pár tanács, mit tegyünk, ha a mi gyerekünkkel történik.
Az óvodai csúfolódásról már bőven volt szó mindenfelé, de a cikkeket olvasva valamiért mégis azt gondoltam, hogy az én gyerekemmel ez nem fordulhat elő, hiszen ő tökéletes. Haha... Ezt a tévképzetet zúzta darabokra a rideg valóság.
Mivel tombol a nyári szabadságolások időszaka, pár hétre összevont csoportba voltam kénytelen beadni Annát, ami azt jelenti, hogy a környék óvodáiból összegyűjtik azokat a kevésbé szerencsés gyerekeket, akik szülei nem tudják megoldani egész nyárra a gyerekfelvigyázást. Ezek a csoportok persze vegyes életkorúak, Anna most megy középsőbe, és hát vannak nála nagyobb gyerekek is.
Pár nap után az esti altatás közben kislányom annyira bánatosan üldögélt az ágyban, hogy muszáj volt megtudnom, mi bántja. Többszöri kérdésemre végre kibökte; csúfolják az óvodában a fiúk. A nagyfiúk. Azzal, hogy ő csúnya és a haja is csúnya, és meg is húzták.
Természetesen a felnőtteknek rögtön az jut eszébe, hogy ez az ovisok csajozási trükkje, - Anna nem csak szerintünk szép kislány és, gyönyörű, hosszú haja van - és igaziból nem is kell vele foglalkozni. Szerintem meg igenis kell. Ha azt látom a gyereken, hogy valamiért nem érzi magát jól a bőrében, ha nem akar közösségbe menni, és ez a reggeli készülődésnél is tisztán látszik azon, hogy úgy húzza az időt, mint a rétestésztát, amikor el kell indulni az oviba, akkor kell foglalkozni az üggyel.
Először is biztosítsuk a gyereket arról, hogy együtt érzünk vele, ne bagatellizáljuk el a dolgot. Mivel sajnos én is tökéletesen pontosan ismerem ezt a csúfolódás okozta rossz érzést, rögtön elmeséltem neki, hogy bizony engem is csúfoltak az iskolában, és én is tudom, mennyire bántó tud lenni.
Azt is elmondtam, hogy engem azért csúfoltak, mert túl érzékeny voltam, mindenen elsírtam magam – és erről tettek is az osztálytársaim; rugdostak és csúfoltak, hogy minél hamarabb el kezdjek bőgni. Nem tudtam megvédeni magam, és otthon sem mondtam el a szüleimnek. És ettől még rosszabb lett minden.
A probléma kimondása, megfogalmazása az első, de nagyon fontos lépcsőfok, utána jöhet a többi; a megértés és együttérzés. Fukker Ágnes gyermekpszichológus szerint a gyerek számára világossá kell tenni, hogy igenis vannak kellemetlen helyzetek, amik rosszul esnek, és van úgy, hogy az ember rosszul érzi magát az adott helyzetben, de - és itt jön a lényeg - tud ellene tenni!
Kínálni kell számára bizonyos technikákat, megoldási javaslatokat arra, hogy a rossz szituációkat jobbra fordíthassa. Óvodás gyerekek esetében az egyik leghatékonyabb és legbefogadhatóbb stratégia a mágia, a varázslat és a mese bevonása. Vagyis ne azt mondjuk, hogy „ugyan már, ne is foglalkozz velük!”, mert ezzel azt az érzést kelthetjük benne, hogy mi nem is látjuk az ő problémáját, egyedül marad a sötét gondolataival.
Ehelyett pl. találjunk ki együtt (ez is rendkívül fontos) egy varázsigét, amivel hatástalanítani, netán a visszájára fordítani tudja az adott sértést. Mondhatjuk például, hogy „Egyik fülemen be, a másikon ki!” - ami felérhet egy varázsigével, és még azt is hozzátehetjük, hogy tényleg képzelje maga elé, ahogy a csúfolódó szó, kifejezés valamilyen formában bemegy az egyik fülén, és kijön a másikon. Ergo, nem marad benne, nem lesz mitől rosszul éreznie magát.
Megpróbálkozhatunk azzal is, hogy az oviban elbeszélgetünk a csúfolódó gyerekkel, és világossá tesszük számára, hogy ezt mi nem toleráljuk. Természetesen az óvónőknél is érdemes erre rákérdezni; ők látják, mi folyik ott egész nap, igaz, nekik ez apró probléma, nem biztos, hogy ugyanolyan komolyan veszik, mint mi.
Ha a gyereknél ez visszatérő probléma, akkor határozottan kérjük meg az óvónőket, hogy külön figyeljenek erre, hisz annyi gyerek között nem biztos, hogy feltűnik számukra.
A gyerekpszichológus szerint az érzelmi megerősítés mellett az érzelmi tehermentesítés a lényeg az ehhez hasonló szituációkban. Érezze gyermekünk, hogy bármit megoszthat velünk, nem fogjuk félvállról venni a problémáját, és a megoldás együttes keresése már önmagában is feloldhatja a feszültségeket.
Miután Anna elmondta nekem, hogy mi bántja, egyrészt meglepődtem, másrészt örültem is. Örültem, hogy elmondta problémáját, és ennek hangot is adtam, megköszöntem neki, hogy megosztotta velem az érzéseit. Remélem, ezzel azt is elértem, hogy legközelebb is elmondja majd, ha valami bántja. Az önök gyerekét szokták csúfolni? Mivel tudják felvértezni ellene?
