Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
100 pontból a tízévesek átlagosan 57,3-at írtak, viszont a nyolcadikosoknál már az 50 százalékot sem éri el az átlag. Emberkínzás, vagy szűrő?
Az idei középiskolai felvételik országos összesítésben nagyon gyengén sikerültek, a maximális 100 pontnak alig a felét szerezték meg átlagosan a diákok.
A nyolcosztályos iskolákba jelentkezőknél tavaly 69,6 volt az elért átlagpontszám, idén viszont csak 57,3. Ennél is gyengébb eredmények születtek viszont a hatosztályos, valamint a négyosztályos iskolákba jelentkezőknél.
Tavaly a hatosztályos felvételin 54,8 volt az átlagpontszám, idén már csak 54,1.
A négyosztályos iskoláknál pedig 52,7-ről 47,6-ra csökkent az elért átlagos eredmény. (MNO)
A korábbi években ezek az eredmények így alakultak:
A felvételik után már írtunk a jelenségről, és alapvetően két érvrendszer alapján lehet értékelni az egyre nehezedő felvételiket. Az egyik megszólaltatott iskolaigazgató például korábban így foglalt állást a kérdéssel kapcsolatban:
Mindenki ugyanazt írja, mindenkinek egyformán nehéz
"A felvételinél egyáltalán nem az objektív eredményeket kell nézni, hanem azt, hogy másokhoz viszonyítva hogy muzsikált a gyerek, tehát nem is a feladatsor nehézsége, hanem a mezőny határozza meg inkább, hogy sikerül-e bekerülni a vágyott iskolába. Ha az adott intézményben ugyanazt a nehéz feladatsort sokan írják meg viszonylag jól, akkor nehezebb lesz bekerülni, ha kevesebben, akkor könnyebb.
A felvételi vizsga szerepe, hogy széthúzza a mezőnyt, és meg lehessen húzni egy ponthatárt, ami fölött felvételt nyernek a gyerekek, alatta viszont nem. Ha túl sok jó eredmény születne, akkor végeredményben nem töltené be a szerepét a felvételi, vagyis nem működne szűrőként."
Borítékolja a kudarcélményt?
Ellenérvek is akadnak viszont az egyre nehezedő feladatsorokkal szemben. Az látszik az átlagosan elért, a 14 éveseknél például 50 százalék alatti eredményből, hogy az iskolák általánosságban nem képesek a gyerekeket túl jól felkészíteni a feladatsorokra, holott a korábbi évek tesztjei szabadon elérhetőek.
Viszont az órákon sem matekból, sem magyarból nem találkoznak (vagy alig találkoznak) olyan típusú feladatokkal, mint amiből a felvételit írják majd. Pedig alapvetően ezek nem rossz tesztsorok, nem is annyira nehezek, mint inkább ravaszak gondolkodósak. Vagyis arra kíváncsiak, képes-e a gyerek a meglévő tudását (gyakran konkrétan alapműveleteket) egy szokatlan probléma megoldására felhasználni.
És a válasz láthatóan inkább nem, vagyis hiába tanulja a gyerek orrvérzésig a matekot, ha éles helyzetben képtelen a tudását alkalmazni.
Ezért a felvételi gyakran még a legjobb tanulóknak is kudarc, jóval előbb szembesülnek azzal, hogy az iskolában megszokott 90-95 százalék helyett pont a legfontosabb megmérettetésen írtak 45-60-75 százalékot, és az csak később derül ki, ez valójában elég-e bármire.
Nem kéne tiszteletbentartani a gyerekek jogait?
A harmadik kérdéscsoport, amin a felvételi eredményekkel kapcsolatban gondolkodni lehet már az utópiák közé tartozik. De érdemes lenne azon is elgondolkodni, egy ilyen vizsgarendszer mennyiben szolgálja a gyerekek azon érdekét, hogy mindenki a számára megfelelő iskolába kerülhessen be? Egyelőre ez inkább fordítva van: a legjobb iskoláktól lefelé haladva szépen sorban mindenki igyekszik kimazsolázni a számára leginkább megfelelő gyerekeket.
Azok közül, akiket egyébként az iskola nem készít fel egy ilyen megmérettetésre, és akik, ha szerencsések, és megtehetik, legfeljebb privát előkészítőn, magántanárral gyúrhatják fel magukat versenyképesre. És itt most a szerencsésekről van szó, mert a tehetséges, de rossz sorból származó gyerekekről itt már szó sem esik, őket már az általános iskola első két évfolyamában elvesztettük.
Ha ekkora szakadék van aközött, amit az iskola tanít, és amit a felvételi mér(ni próbál), akkor melyik tudás a valós, a fontos? Álkérdés, tudjuk, hogy az iskola nem ad túl sok valós és fontos tudást. Ha viszont elfogadjuk, hogy a felvételi által mért képességek lennének fontosak, akkor hogyan engedheti meg magának egy iskolarendszer, hogy nyolc (négy, hat) éven át teljesen mást tanítson? Tisztességes ez a gyerekekkel szemben?
