Életem egyik legmeghatározóbb korszaka, legjobb döntése, leggyümölcsözőbb kapcsolata volt az a tizennégy hónap, ameddig kislányomat szoptattam. Szerencsésnek érzem magam, mert a szoptatással kapcsolatos legnagyobb problémák elkerültek, a kezdeti nehézségek után minden gördülékenyen ment, és olyan sok tejem volt, hogy adtam is le belőle. Kislányom hat hónapig kizárólag anyatejet kapott, ezt az időszakot nem cserélném el semmiért.
Most, négy év elteltével viszont szembesülnöm kell a szoptatás – esetemben – negatív hatásával is; nevezetesen a melleim, amik a terhességem előtt bár kicsik, de formásak voltak, most is kicsik, viszont jócskán megereszkedtek. Én belenyugodtam ebbe a helyzetbe, és – mivel a férjem elfogadó, támogató társ – talán ő is belenyugodott a változásba.
Mégis álságos lenne leírni azt, hogy egy cseppet sem zavar az a látvány, ami a tükörbe nézve fogad. E kettősség, az érzelmek pozitív és negatív irányú kiterjedése nálam az egész anyaságot végigkíséri, mégis elgondolkodtam, hogy ha valamit másképp csináltam volna, akkor elkerülhető lett-e volna ez a végeredmény.
Mivel én alapjáraton is gyűlölöm a melltartót, csak akkor viselem, ha nagyon muszáj. Terhességem előtt a melleim mérete és alakja nem indokolta a viselést, csak a szégyenlősségem, amit nyáron, az ujjatlan trikókban éreztem. Ezért a melltartót szinte csak kánikula idejére korlátoztam, de ha hazaértem, a legelső mozdulatom a kellemetlen ruhadarab letépése volt.
Majd jött a terhesség; veszélyeztetett terhesként a kilenc hónapot szinte végig otthon, fekve töltöttem, úgyhogy akkor is elkerültem a melltartókat. Aztán megszületett a kislányom, akivel az első időkben csak otthon voltam, vagy ha sétáltunk, akkor magamra kötöttem – így megint csak nem viseltem az ominózus ruhadarabot. Persze voltak kisebb-nagyobb ruhabalesetek, amikor belövellt a tej, de ezeken hamar túl voltam, és ha nagyon muszáj volt, akkor azért erőt vettem magamon, és felvettem a melltartót.
A legmeddőbb mondatok a „mi lett volna, ha...”-val kezdődnek, most mégis megpróbáltam utánajárni, mi alakult volna másképp, ha melltartót hordok szoptatás alatt; akkor is ennyire megereszkedtek volna a melleim, vagy elkerülhető lett volna a kialakult állapot. Egy szoptatási tanácsadót és egy plasztikai sebészt kérdeztem a témában.
A szoptatási tanácsadó szerint...
Makai Kinga, védőnő, laktációs tanácsadó elmondta, hogy nincs egyértelmű ajánlás a melltartó viselésére vonatkozóan a szoptatási időszakban. Megjegyezte, hogy ő, személy szerint eltörölné az egész világon a melltartó hordását, amire én csak élénken bólogatni tudok.
A szakember arra hajlik, hogy a tejbelövellés időszakában ne hordjunk melltartót, de azt is leszögezte, hogy nem a „nemhordás” eredményezi a későbbi lógó melleket. A ruhadarab viselésének pusztán praktikus okai vannak, ilyen lehet az, hogy a mell alatti bőr tudjon szellőzni, vagy a tejbelövellésnél ne legyen csatakos a pólónk. Mégis inkább azt ajánlja, hogy ha valaki megteheti, inkább ne viseljen melltartót, főleg akkor, ha sebesedéssel vagy gombás fertőzéssel küzd.
Ha mégis a melltartó mellett döntünk, azt mindenképpen szakemberrel, szakboltban válasszuk ki; rendkívül fontos a megfelelő méret, mivel a túl szoros vagy kemény melltartó akár mellgyulladáshoz is vezethet. A hangsúly tehát nem azon van, hogy igen, vagy nem, hanem azon, hogy ha viselünk, akkor mindenképp kényelmes szoptatós melltartót hordjunk.
A szoptatás utáni megereszkedés Makai szerint inkább alkati dolog. A laktációs időszakban a mellet a tejtermelő mirigyek töltik ki, ezért nőhet akár két számot is a méret. A szoptatás után azonban a mirigyek visszahúzódnak, viszont zsírszövetek nem termelődnek, ezért akinek sok teje volt, annak látványosabb lehet a méretcsökkenés. A jó hír az, hogy a menopauza után a zsírszövetek visszatermelődnek, vagyis a menstruáció elmaradása után gömbölydedebbek lesznek melleink. Végre egy ok, amiért várni lehet a menopauzát!
A plasztikai sebész szerint...
Gulyás Gusztáv, plasztikai sebész már nem ennyire megengedő a melltartó-nemviseléssel kapcsolatban, sőt. Arra a kérdésre, hogy kellett volna-e hordanom melltartót a szoptatás alatt, egyértelmű igennel válaszolt azzal a kézenfekvőnek tűnő magyarázattal, hogy minden testnek súlya van, és a gravitáció hat rá, lefelé mozgatja. A nők 18 éves korukban optimális esetben még álló emlőkkel rendelkeznek, tíz évvel később a mell felső pólusának teltsége megváltozik, laposabb lesz, az alsó pólus pedig kikerekedik. Ez a változás 40-50 éves korra még inkább szembetűnik, és minél nagyobb a mell, annál intenzívebben hat rá a gravitáció is.
A mell térfogata a terhesség és szoptatás során megnő, utána viszont csökken, az emlő belső struktúrája már nem lesz kitöltött, amit viszont a bőr nem követ, így egyenes út vezet az emlők megereszkedéséhez. Gulyás doktor ennek ellensúlyozására három dolgot ajánl; elsőként igyekezzünk kordában tartani a testsúlyunkat a terhesség és a szoptatás alatt, egyáltalán nem követeli meg a terhesség, hogy akár húsz kilót is hízzunk, hacsak nem szenvedünk terhességi diabéteszben.
Másodikként azt tanácsolja, hogy ne veszítsük el korábbi aktivitásainkat, sportoljunk rendszeresen, persze finomabban, és csak akkor, ha nincs ellenvetése nőgyógyászunknak.
Harmadikként pedig a melltartót említi, amivel a gravitációt kompenzálhatjuk. Rendkívül fontos viszont, hogy megfelelő méretű és anyagú melltartót hordjunk, a kosár alatt lévő gumiszalag pontosan a mell alatti redőben fusson, a pánt pedig finoman emelje a mellek alsó pólusát, csak ekkor van értelme a viselésének. A szoptatós melltartók több helyen, például oldalt is meg vannak erősítve, ami megakadályozza, hogy a mell kifelé essen. Az elöl kapcsos és a hátul kapcsos melltartók közül az első verzió tart erősebben, az ilyen típusú darabok viselését ajánlják plasztikai műtét után is.
A plasztikai sebész véleménye tehát, hogy mindenképpen tehermentesíteni kell a melleket, így csak később kell szembesülnünk a gravitáció hatásával. Természetesen a genetikai örökségünk is befolyásolja alkatunkat, bőrünk feszességét.
Az eredmény tehát; szoptatási tanácsadó : plasztikai sebész 1:1. Mindenki döntse el, hogy saját kényelmét, vagy későbbi énképét tartja fontosabbnak.
