Belbudára költözött a Csodák Palotája, megnéztük

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Spermát dobáltunk, modellt álltunk Picassónak, megöleltük Newtont, és vodkát is ittunk. Az új CsoPa felnőttnek legalább akkora buli, mint gyereknek.

A Csodák Palotája Budapest egyik legmenőbb gyerekmúzeuma volt a Millenárison - míg ki nem paterolták onnan. Az interaktív tudományos kiállítás ezt követően kiköltözött a Camponába, és ezzel sokunk életéből is. Most megrázták magukat, és osztódással szaporodva létrejött a Csopa Playbar, méghozzá a Kolosy térnél, a Buda Entertainment & Gastróvá avanzsálódott Új Udvarban.

Galéria ikon

17

Galéria: Csodák Palotája Playbar
Fotó: Dívány / Dívány

Míg arra vártunk, hogy körbevezessenek minket a 2500 négyzetméteren, volt lehetőségünk kipróbálni az érintőképernyős interaktív asztalokat (ezeből 27 van), melyeken egyedül, párosan vagy csoportosan játszható játékok vannak.

A Csopa szerint a játékkínálat folyamatosan változik, szóval ha törzsvendég lesz, nem kell attól tartania, hogy kívülről fújja majd a válaszokat a kérdésekre (sok esetben ehhez nem is kell egyébként visszatérőnek lenni). A játék mellett persze inni is kell, amire ott van a hatalmas bár, óriási koktélkínálattal, természetesen szigorúan kémcsövekbe és lombikokba öntve. Azért arra nagyon vigyázzon, hogy ne kapjon kedvet gyereke az egyik ilyen játéknak tűnő koktélhoz, kinézetre nincs nagy különbség a szörp és ezek között.

Aztán megakadt a szemünk a billiárdasztalon, ami inkább tűnik egy elcseszett kispályás focipályának, mint billiárdnak, ugyanis lábbal kell rugdosni a golyókat labdákat a lyukba, de fura volt a háromszögletű csocsó és a beerpong asztalon pattogó pingponglabda is. Ezek kipróbálásához még kevésnek éreztük az alkoholt, de majd egyszer biztosan teszteljük ezeket is. 

A Kolosyn jó helye van az új Csopának, könnyen megközelíthető tömegközlekedéssel és autóval egyaránt, saját mélygarázsa van az épületnek, így nem is kell parkolóhely után kutatni. Ja, meg a fonódó is pont itt rak le, arról már nem is beszélve, hogy a 9-es és a 29-es busznak is közel van a megállója. 

Játékos tanulás

A komplexumban összesen három kiállítás, egy körmozi, egy oktatási labor, egy előadóterem, egy 9D mozi és négy szabadulószoba kapott helyet.

A már húsz éve működő (gondolta volna?) Csodák Palotája és a Playbar brand összefogásával született meg ez a szórakoztatócentrum, ahol tényleg jól érezheti magát gyerek és felnőtt is. Interaktív, digitális és fizikai játékok vegyesen állomásokkal, vizuális szórakoztató elemekkel, tematikus kiállításokkal és előadásokkal. A 200 m²-es szobák különböző elnevezéseket kaptak, utalva arra, hogy belépve mire számíthatunk: Születés, Illúzió és Newton.

Spermával játszadozni nem ciki

A Születés kiállítás irtó jó móka, már csak azért is, mert az általános iskolákban valahogy elfelejtik normálisan tájékoztatni a gyereket arról, hogy hogyan is történik a fogantatás, mi történik a 9 hónap alatt, és milyen egy szülés. Jó, persze vannak felvilágosító órák talán úgy hetedik körül, de addigra már mindenki tudja ezeket, plusz ez az a kor, amikor ciki is ilyenekről beszélni az osztály előtt, pláne  a tanár és még egy felnőtt jelenlétében.

Úgyhogy épp ideje volt már egy ilyen tárlatnak, ahol játékosan lehet informálódni a női és férfi nemiséggel kapcsolatos témakörökkel. A legviccesebb a plüss sperma dobálása, nyilván ezt is kipróbáltuk. Mondjuk nem volt nagy kihívás beletalálni a lyukba, mindenesetre időűzésre tökéletes.

Aztán van egy tök jó kis fotel, ami elvileg a magzati kort mutatja be egy stilizált anyaméhben – ez elvileg az anya szívét és a külvilág elnyomott hangjait adja vissza –, nekünk viszont sokkal inkább volt olyan érzésünk a székben, mintha egy Goa party-n ücsörögnénk egy megakényelmes babzsák fotelben. Aztán ki tudja, lehet, hogy pont ilyen fíling lehet az anyaméhben bulikázni. 

Galéria ikon

17

Galéria: Csodák Palotája Playbar
Fotó: Dívány / Dívány

A zuhanás csak illúzió

Az Illúzió kiállítás naná, hogy az optikai csalódásra épül, a fiziológiai és kognitív illúziókba elmerülve. Hű, de szakszerű ez így. Szóval van egy csomó tükör, meg háromdimenziós kép, illetve a már általános alsóban is oly népszerű és rendszerint betűket formázó perspektívikus rajzok is feltűnnek. És ha ez mind nem lenne elég, akkor a szelfikirályok előkaphatják mobiljukat és ráfotózhatják magukat egy Picasso képre, a mesterrel együtt.

Utálta a fizikát? Most majd megszereti!

A CSP szeretné eloszlatni a tévhitet azzal kapcsolatban, hogy a fizika unalmas, és erre minden esélyük meg is van a Newton kiállításon. Már nem is hökkenünk meg azon, hogy Isaac Newton is a teremben van, mi több, óriás nyugalommal ücsörög egy almafa alatt – amitől azonnal nekünk is kedvünk támad megpihenni kicsit, de nem lehet, mert rögvest indulunk is a laborba. 

Richter Gedeon labor

Nagyon szerettük volna rávetni magunkat a halom fehér köpenyre, de sajnos gyerekméretűek, és olyan szépen össze is voltak hajtogatva, hogy szemétségnek éreztük volna, ha csak a hecc kedvéért elmarjuk. Mindegy, az „alis” műanyagszemüvegből sikerült megkaparintanunk egyet, amit sajnos vissza kellett szolgáltatnunk, de nem csak nekünk, hanem az ideérkező gyerekcsoportoknak is. Kár.

A puccparádén, vagy vegyész fashion-ön túl is van élet a kutatólaborban, itt ugyanis kémiai kísérleteket is ki lehet próbálni. Kötélen föl-le csúszkáló kólásdoboz, óvodás méretű bútorokra emlékeztető felszerelések - menő. Ne féltse a gyerekét, eceten, citromon és kicsi áramkörökön tesztelheti tudását, szóval közel sem olyan, mint Dexter laboratóriuma.

Galéria ikon

17

Galéria: Csodák Palotája Playbar
Fotó: Dívány / Dívány

Még jó, hogy van mozi meg szabadulószoba is

Pár éve nagy hájppá váltak a szabadulószobák, mostanra pont emiatt kicsit unalmasokká is. A CSP-ben viszont  fizikai, kémiai, orvosi és földrajzi témák mögé rejtik a szabaduláshoz szükséges információkat, ami azért elég menő. Jó hír, hogy komolyabb lexikális tudás nélkül, pusztán a logikának köszönhetően is meg lehet látni újra a napfényt bárpultot. 

A 9D-s mozin először mosolyogtunk egy jót, de komolyan, mi lesz a következő? Súlytalanságban lebegve flesselhet majd a filmrajongó, miközben rászakad az ég, majd magába szippanthatja az eső utáni illatot?! Jó, azért ennyire ne szaladjunk előre: a 9D nem más, mint egy sima 3D-s mozi, ahol 6 effektet kapcsolnak még be pluszban. A körmoziban viszont 360 fokban vetítik ki a filmet a vászonra. Mert egyébként ilyen is van.

Vihetik a kutyát is!

Buda Entertainment & Gastro kutyabarát hely, aminek nagyon örülünk, ugyanis az üzletház megnyitón megkérdeztük Arie Yom-Tovot,  a komplexum társtulajdonosát, hogy kutyát be lehet-e hozni, mert szerintünk lenne rá igény, és akkor még nem volt egyértelmű válasz erre.

A CSP sajtótájékoztatóján azonban már boldog mosollyal az arcán osztotta meg velünk a jó hírt: „Lehet kutyát is hozni! Emlékeztem magára, hogy kérdezte a múltkor, és megfogadtam a tanácsát. Mostantól hivatalosan is kutyabarát hely a bevásrlóközpont.” Büszkék vagyunk erre, és köszönjük!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Becca
Becca
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.