Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Vékony jégen sétál, aki gyerekei érdekeiért harcol egy intézménnyel. A jogsegéllyel olyan megoldás születik, ami mindenkinek jó, és nincs harag.
Hannáéknak három gyermekük van, kettő közülük fogyatékkal él. A két nagyobb gyermek a közeli óvodába jár, és a kicsi (az egyik sajátos nevelési igényű gyerekük) is hamarosan tanköteles korúvá válik. Csakhogy kiderült, az óvoda helyhiány miatt nem tudja fogadni a kicsit, ezért azt javasolták, hogy vagy maradjon még egy évig a bölcsődében, vagy járjon egy másik, távolabbi oviba. Az eset nem egyedi, éppen a múlt héten írtunk egy másik, autista kislány óvodai kálváriájáról.
Hanna nagyon nem örült a hírnek, mivel szerinte, ha a kislány a bölcsődében maradna, nem fejlődne eléggé, ugyanakkor a család életébe a reggeli plusz utaztatás már nem férne bele: az anya elveszítené a munkáját, amiből a két SNI gyerek fejlesztését fizetik. Az óvoda döntését ezért megtámadták a jegyzőnél, egyúttal a Kézenfogva Alapítvány jogsegélyszolgálatának a segítségét is kérték.
Az alapítvány jogász csapata azt javasolta, hogy mivel szorít az idő, ne a bíróságon támadják meg a jegyzői határozatot, és ahelyett, hogy hosszas jogi procedúra során azt próbálnák bebizonyítani, hogy diszkrimináció történt, válasszák inkább a rövidebb és célravezetőbb utat, vagyis kérjenek inkább egy új, részletes szakvéleményt a tanulási képességeket vizsgáló szakértői és rehabilitációs bizottságtól.
A tapasztalatuk szerint a szakvéleményekkel kapcsolatban gyakori probléma ugyanis, hogy nem írják le konkrétan, hogy milyen fejlesztésre van szüksége a gyereknek, milyen szakembernek, hány órában kellene foglalkoznia velük, ezért a speciális törődés a köznevelési intézménytől nem is követelhető ki. Pedig az intézménynek az előírt fejlesztéseket biztosítania kell.
Hannáék problémája megoldódott, sőt, azóta a törvény is megváltozott: nem lehet többé olyan intézményt kijelölni az SNI gyerekeknek, amelyekben nincs hely. Ez az eset azonban csak egy abból a több százból, amelyet a jogsegélyszolgálat segített megoldani.
A Kézenfogva Alapítvány jogsegély programjában kimondottan az értelmi fogyatékos, halmozottan sérült és autista embereknek, hozzátartozóiknak nyújtanak segítséget már évek óta, illetve azoknak a szembereknek, akik velük hivatásszerűen foglalkoznak.
Az óvodákkal, iskolákkal kapcsolatos panaszok jelentős hányadát teszik ki az alapítványhoz érkező az összes panasznak, valószínűleg azért, mert a szülők pontosan tudják, hogy a megfelelő intézmény mennyire fontos a gyermek jövője és a család működőképessége szempontjából. Ráadásul a szülőknek nincs is túl nagy mozgástere, mivel az értelmi fogyatékos, halmozottan sérült, vagy autista gyerekeket akár integráltan, akár szegregáltan nevelő intézményekből nincs túl nagy választék. Sőt, sokszor egyáltalán nincs választási lehetőség.
Éppen ezért nagyon sokszor még akkor sem állnak a sarkukra az érintett szülők, ha egyértelműen hátrányos megkülönböztetés vagy jogsértés történik, hiszen ha nem tudják hova vinni a gyereküket, akkor nincs mit tenni, fenn kell tartani a „jó viszonyt” azzal az intézménnyel, ami jutott.
Érti ezt az alapítvány is, ezért a jogász a legtöbbször mediátorként van jelen: felvilágosítja a szülőket, hogy mik a lehetőségeik, azután együtt kifundálják, hogy hogyan lehet békésen megegyezésre jutni a további sikeres együttműködés reményében. Ezt hívják „támogatott döntéshozatalnak”: az érintetteket jogi tanáccsal látják el, hogy lehetőleg mindenki jól kerüljön ki az ügyből.
Korábban írtunk már róla, hogy mennyire komoly problémát jelent a szakemberhiány, még az integráló vagy gyógypedagógiai intézményekben is. Emiatt gyakran előfordul, hogy az SNI gyermekeket diszkrimináció éri, mivel az velük foglalkozók nem ismerik fel értelmi vagy pszichoszociális fogyatékosságukat, amit magatartási problémának értékelnek, és a fogyatékosságukhoz való ésszerű alkalmazkodás helyett egyszerűen „rossz gyerekként”, a többieket hátráltató tényezőként kezelik őket. Az ilyen pedagógusi, vezetői hozzáállással szemben a szülők végső soron egy alkalommal sem indítottak jogi eljárást, még jogvédői támogatás mellett sem.
Hasonló eset volt Gáboré is, aki autista és siket, és egy autistákat ápoló-gondozó bentlakásos otthonban él. Azonban egyszer csak megváltozott a magatartása, amit az intézményben nem tudtak kezelni, és az igazgató azt javasolta, hogy Gábort vigyék át egy pszichiátriai betegeket ellátó otthonba.
Gábor szülei ezt sem megérteni, sem elfogadni nem akarták, mivel tudták, hogy a gyerekükkel egyszerűen az történt, ami hasonló esetben minden autistával történt volna: megváltoztak a dolgok, amire a fiuk együtt nem működéssel és pánikkal reagált.
Az ügyet végül szintén a jogsegélyszolgálat közreműködésével sikerült elrendezni, több szakvéleménnyel is alátámasztották, hogy Gábornak az lesz a legjobb, ha maradhat a megszokott helyén, amit végül az intézmény vezetője is elfogadott.
Sajnos semmivel sem lesz jobb a helyzetük az értelmi fogyatékosoknak, autistáknak, ha felnőttként sikerül állást vállalniuk, akár védett munkahelyen, akár a nyílt munkaerőpiacon. Mivel az érdekérvényesítő képességük nagyon alacsony (és amúgy sem találnának maguknak másik munkahelyet, az értelmi fogyatékkal élők összesen 7 százalékának van állása ugyanis), még akkor sem tesznek panaszt, ha súlyos jogsértések érik őket. Sőt, még az aggályokat sem merik jelezni a munkaadójuk felé: annyira fontos és értékes számukra az állásuk, hogy még a jogaikról is hajlandók lemondani ennek érdekében.
Ez azonban hosszú távon súlyosan növeli a fogyatékkal élők kiszolgáltatottságát: hiszen az az üzenete, hogy velük mindent meg lehet tenni, úgysem fognak a sarkukra állni.
A tapasztalat egyébként az, hogy igazságtalanság, diszkrimináció, jogsértés esetén minél előbb érdemes jogi tanácsot kérni, hiszen ha már megszületett a döntés, sokkal nehezebb megmásítani vagy semmissé tenni, mintha rögtön az elején a kívánatos irányba terelték volna a dolgok menetét.
