Hogyan szőrtelenítsen egy tizenkét éves?

Olvasási idő kb. 2 perc

Ha a gyerek elég nagy ahhoz, hogy felhozza ezt a kérdést, ahhoz is elég nagy, hogy eldönthesse. Módszerek, előnyök, hátrányok.

Nem gondoltam volna, hogy ilyen korán eljön az első szőrtelenítés kérdésköre, hiszen a lányom még csak tizenhárom lesz, de a szőrök nem vártak még éveket a növéssel, csak hogy nekem ne kelljen ezzel foglalkozni.

Nóra korán érő típus, és bár hálistennek igazi gyermeklélek, simán középiskolásnak nézik ismeretlenek. A nőiesedés velejárója viszont a szőrösödés is, ami eleinte izgatottsággal, nem titkolt büszkeséggel töltötte el, mostanra viszont teher lett számára. Főleg a hónalj- és lábszőrzete miatt vannak komplexusai (tényleg nem 4-5 szőrszálról van szó), amit télen még tudott takargatni, de nemsokára itt a jó idő, és már most szorongással tölti el, hogy ujjatlan felsőt, rövid nadrágot kell majd felvennie. 

Szerintem ez a pont az, amikor a szülőnek nem kell kézzel-lábbal tiltakoznia a szőrtelenítés ellen csak azért, mert mindössze egy tizenkét évesről van szó. Az ötletet a lányom vetette fel, én pedig rövid időn belül kötélnek álltam: ha ezzel segíthetek a gátlásai feloldásában, miért ne engedném meg neki? Tiltás helyett inkább megtanítom a higiéniára, mire figyeljen oda, ha szőrteleníteni kezd, milyen veszélyei vannak, stb. Ha már csinálni fogja, akkor legalább helyesen tegye, ne legyenek bőrproblémái a későbbiekben. 

A pszichológia általában azt mondja erről a kérdésről, hogy ha a gyerek elég nagy ahhoz, hogy felvesse a szőrtelenítés kérdését, akkor ahhoz is elég nagy, hogy eldöntse, mennyire szeretne szőrös lenni, vagyis: engedjünk neki. Azzal semmit sem érünk el, ha azt hajtogatjuk, hogy "ugyan, az a kis szőr egyáltalán nem gond", ha őt zavarja.

Bár sokszor automatikusan az jut az eszünkbe, hogy a szőrtelenítéssel is nagyobb, vagy "nőbb" szeretne lenni  gyerek, fontos, hogy főleg a korán szőrösödő lányok esetében a szőrtelenítés motivációja nem feltétlenül ez. Sőt! Náluk gyakran az a helyzet, hogy azért szeretnének megszabadulni a szőrtől, mert az osztálytársak, barátok még nem szőrösek, és ők sem szeretnének mások lenni, ezzel kitűnni.

Viszont az is fontos, hogy ne hozakodjunk elő ezzel addig, amíg a gyereknek nincs erre igénye, és semmiképpen ne támadjunk rá kifent borotvával csak azért, mert a lábán megjelent néhány (őt nem zavaró) szőrszál.

Ok, szőrtelenítsünk, de mivel? 

Borotválás: a legolcsóbb, leggyorsabb, legegyszerűbb és legbiztonságosabb módja a lábszár és a hónalj szőrtelenítésének, de ehhez a borotva helyes használatát is meg kell tanítani a gyereknek. A bőrt mindenképp érdemes szappannal, borotvahabbal, vagy kimondottan nők számára kifejlesztett, bőrkondicionáló anyagot tartalmazó borotvazselével felpuhítani, különben csúnya kiütéseket okozhat az eljárás. A villanyborotva használata kényelmesebb és biztonságosabb, de kevésbé tartós hatású. 

Szőkítés: ez is egy fájdalommentes módszer, de fontos megjegyezni, hogy a szőkítés nem tünteti el a szőrszálakat, azok csupán kevésbé lesznek feltűnőek. Hátránya, hogy erős vegyszer hatásának van kitéve a bőr, és csak kozmetikus végezheti el a műveletet. Leginkább karon és arcon szokták alkalmazni.

Gyantázás: a hideg- és meleg viaszos eljárás lényegében ugyanúgy működik, csak előbbit nem kell hevíteni. A gyantázás elvégezhető otthon, de ezt is érdemes inkább kozmetikusra bízni. A módszer tartós, hátránya viszont, hogy gyakran fájdalmas, a procedúra pedig akkor ismételhető meg, ha a szőrszálak ismét elég hosszúak. 

Szőrtelenítőkrém: ennek a lényege, hogy a krémben lévő hatóanyag feloldja a szőrszálakat. Fájdalommentes, de elég büdös és macerás folyamat, míg a kádban ülve várakozik az ember. A vegyszerek ebben az esetben is könnyen irritálhatják a bőrt, az érzékenyebb hónalj miatt a krémeket legtöbb esetben csak lábszárra ajánlják.  

Epilálás: epiláló készülékek számos fajtája ismert, a folyamat pedig a gyantázáshoz hasonlóan kitépi a szőrszálakat. A legtöbb típus lábszárra javasolt, de már vannak olyan fajták is, amik kiválóan alkalmasak hónaljra és a bikiniszőrzet eltüntetésére is. Ez a módszer sem fájdalommentes, bár a gyártók igyekeznek mindenféle masszírozó görgőkkel, hűsítővel redukálni a szenvedést. 

A meleg idő még viszonylag messze van, úgyhogy addig azt is eldöntjük, milyen módszerrel fogunk megszabadulni a szőrszálaktól. Kozmetikusunk a gyantázást egyelőre nem ajánlja, úgyhogy valószínűleg borotvát fogunk bevetni a cél érdekében. Önök mit javasolnak?

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.