Melltartó, menzesz, szex, nőgyógyász, csupa olyan dolog, amiben egyszerre van szükségük támogatásra, információra, és tapintatra.
A tizenéves kor az ideje annak, hogy a fiatal elfogadja, teste már nem úgy néz ki, és nem is úgy működik, mint a gyereké. Kifejlődnek a másodlagos nemi jegyek, más illata van a testnek, megjön a lányok menzesze. A szülő néha elbizonytalanodik, mennyire szóljon hozzá ezekhez a kérdésekhez, hiszen ott van két, olykor ellentmondó szempont: egyrészt még tájékozatlan a gyerek, szüksége van terelgetésre, segítségre. Másrészt a szülő érzi, hogy már nagyobb tapintattal kell kezelnie a gyerek testével kapcsolatos kérdéseket, mint korábban.
Nagy a különbség a családokban, hogy mennyire kezelik nyíltan a testiség kérdéseit, és abban is jelentős az eltérés, mennyire igényli a kamasz, hogy a nemiséggel kapcsolatos kérdésekről beszéljenek (és ez tágabb téma, mint a szex). Elfogad-e segítséget, például szeretné-e, ha a szülő elkísérné az első nőgyógyászati vizsgálatra. Talán a lányoknál még több kérdés merül fel: valami módon fel kell készíteni a menstruációra, a szülő feladata jelezni, ha elérkezett az ideje a melltartó viselésének, és mintha a lányok kiszolgáltatottabbak is lennének az ebben az időszakban szerzett rossz élményekkel kapcsolatban.
Persze, fiúnak lenni sem könnyű, nekik is fontos, kapnak-e elég megerősítést (főként az apától), hogy elég jók, hogy elég férfiasak, hogy igen, bizony érdemes már leborotválni a „szakállat”. De most foglalkozzunk a lányokkal!
Tizenéves korban az apáknak illik egy kicsit háttérbe vonulniuk, már ami a testtel kapcsolatos kérdéseket illeti. Persze minden apa-lánya kapcsolat más (pláne, hogy vannak gyereküket egyedül nevelő apukák is), tehát nincs törvénybe iktatva, hogy márpedig az apa ne beszélgessen testi kérdésekről, menzeszről, szexről a lányával, azt azonban fontos leszögezni, hogy legyen tapintatos, azaz csak akkor beszélgessenek, ha ez a lánynak valóban nem zavaró. A legtöbb családban ez az anya reszortja, hiszen a lányokban kialakul egyfajta természetes visszafogottság, szemérmesség ezekben a kérdésekben az apával szemben. Az anyától is figyelmet és tapintatot igényel ez: szerencsésebb az intimebb kérdését négyszemközt felvetnie.
Az a jó, ha minden, aminek köze van a nőiséghez, természetes módon szóba hozható, nem jön zavarba a szülő. Tehát nem egy nagy felvilágosítás van, amiben mindent ledarál az anya, hanem spontán módon lehet beszélgetni, kérdezni. Ehhez persze az kell, hogy az anya viszonya a testével, a szexualitásával tisztázott legyen, és ő maga vállalni tudja ezeket a témákat. Azaz ne hét lakat alatt őrizze a tampont, mint szégyellni való dolgot, amit senki nem láthat, és ne ejtsék zavarba az olyan kérdések, mint például, hogy mi történik a nőgyógyásznál.
Nem elég, ha lehet beszélni, fontos a szülők attitűdje a lány és az anya testével kapcsolatban. Ha például az anya állandóan elégedetlen a testével, vagy az apa tesz rá gunyoros megjegyzéseket, abban a légkörben a gyerekből aligha lesz önmagát elfogadó, magabiztos kamasz. A konkrét iránymutatásokhoz, a felvilágosításhoz képest sokkal fontosabb, hogy érződik-e: az anya jól érzi magát a bőrében nőként, elfogadja magát saját tökéletlenségével együtt is. Ez nem azt jelenti, hogy ne figyeljen a magára, hogy ne fogyókúrázhatna például. De másfajta gondolkodásmód, ha az ember a felszedett kilókat megoldandó feladatnak tekinti, és más, ha szégyennek, ami megkérdőjelezi női méltóságát.
A kamasz lánnyal legyünk óvatosak, amikor olyasmiről beszélünk, amit sértőnek érezhet! Ne címkézzük a testi tulajdonságait – majd ő kialakítja a saját véleményét. Egy anya azt mondta a lányának: „neked olyan tölcsér alakú melled van, ez a típus később lógni fog”. A lányt csak másodsorban zavarta a baljóslatú megállapítás, leginkább a testi határaiba való belépés érintette rosszul.
Jó, ha a test nyílt téma abban az értelemben, hogy ki-ki elmondhatja a saját érzéseit, élményeit, de egymás testébe szavakkal se másszunk bele! Ne tegyünk megjegyzéseket a gyerek fenekére, nem kell (főleg társaságban) megjegyezni, már nő a melle. Meg lehet diszkréten is fogalmazni: „elmehetnénk melltartót venni, mert már elég nagylány vagy hozzá!” Ezt kellemesebb hallani, mint azt, hogy „a póló alatt már látszik, hogy nőnek a melleid”. Tehát tartsuk tiszteletben a gyerek privát szféráját!
Van olyan lány, akinek az a sérelme, hogy egyedül kellett elmennie a nőgyógyászhoz, és van, akinek az, hogy az anyja erőszakoskodott, hogy elkísérhesse. Ezek már azok a kérdések, amikben a gyereknek döntési szabadsága van. Abban is, hogy ha nincs sürgető ok vagy panasz, mikorra essen az első látogatás, sőt, abban is, hogy egyáltalán meg akarja-e ezt beszélni az anyával. Elég, ha szóba hozza az anya, hogyha szeretne elmenni, szívesen segít az orvos kiválasztásában, és ha igényli, elkíséri. Ő majd szól, ha szeretné, nem kell rákérdezni, hogy „na, és voltál már?”.
Őszinteség és tapintat: egymással összebékíthető fogalmak. Annak zajlik (viszonylag) simán a szexuális érése, aki sem erőszakos, túlszexualizált környezetnek nincs kitéve, sem tabukba nem ütközik. A legfontosabb mindehhez, hogy az anyának rendezett legyen a saját nőiségéhez, testéhez fűződő viszonya.
Cziglán Karolina
pszichológus
