Így hozzunk kínos helyzetbe egy egész osztályt

A Feminfó szúrta ki azt a harmadikosoknak készült, „Mindenki lehet szép” című feladatlapot, amin többek között azt kérdezik a 9-10 éves gyerekektől, hogy pár év múlva piercinget, tetkót, hajfestést, vagy tűsarkú cipőt szeretnének-e hordani. Pontosabban úgy szól, kipróbálni, bár jó időben szólni a gyereknek, hogy a tetoválást nem olyan egyszerű csak kipróbálni, az vagy van, vagy nincs, a testékszert pedig el lehet ugyan tüntetni, de az átfúrt orrcimpát például már nem annyira.

Mindenesetre köszönjük szépen az ötletet, ha eddig nem fordult volna meg a harmadikos gyerek fejében, hogy tetováltasson, majd most talán elgondolkozik rajta, a Magyar Termék nagydíjas tankönyv sugallatára.

Szerencsére pont van itthon egy harmadikos gyerekünk, és mivel a szabad tankönyvválasztás megszüntetése óta az egész ország ugyanabból a tankönyvből tanul, nem volt túl fáradságos dolog megnézni, hogy hogy néz ki a dolog a gyakorlatban. Ráadásul éppen ennél az anyagrésznél tartanak környezetismeretből, úgyhogy le is csaptam rá, és megkérdeztem, hogy ők hogy oldották meg a feladatot az iskolában. 

Köszönöm kérdését
Köszönöm kérdését

Először is a gyerek megkönnyebbülve közölte, hogy szerencsére nem kellett válaszolni arra a kérdésre, hogy ki a legszebb fiú és lány az osztályban, ami szerintem mindenképpen a tanító okos mérlegelését és empatikus képességeit dicséri. A lányom szerint végtelenül ciki lett volna, mert egyrészt mindenki azt gondolta volna, hogy szerelmes abba, akinek a nevét odaírta, másrészt viszont biztos mindenki a Gizit írta volna, és akkor a többiek nagyon szomorúak lettek volna.

Roppantul érdekelt volna, hogy a szerző milyen választ várt a második kérdésre, vagyis, hogy ezek a legszebb gyerekek vajon ugyanolyan jók-e, mint amilyen szépek? Talán, hogy közösen kielemezik, hogy szép a Gizi, de sajnos egy árulkodós kavarógép? Vagy időnként elgáncsolja a Bélust, ha nem ad az uzsonnájából? Vagy azt a választ várják talán, hogy szép a Gizi, de legalább ugyanolyan jó is? Hogy lehet ebből jól kijönni? 

Erre szokták mondani, hogy biztos sok gyereket látott már életében, (különösen 9-10 éves kiskamaszokat), aki ezt a feladatsort összeállította. Köszöntsük együtt a  „hogyan hozzunk kínos helyzetbe egy egész osztályt” verseny győztesét!

Update: A kiadó OFI jelezte a Díványnak, hogy átírják a kínos feladatsort, a részleteket ebben a cikkünkben olvashatja el. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra