Íme az ingyenes képzések alapponthatárai

Olvasási idő kb. 2 perc

Február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az őszi kurzusokra. Megmutatjuk azt is, hogy hogyan kell számolni az új 400+100-as rendszer szerint.

Bő egy hónapja felhívtuk a figyelmüket három fontos határidőre, amiből az egyik vészesen közeledik: ez pedig február 15-e. Ez az a nap, amikor éjfélig még leadhatóak a jelentkezések (illetve a hozzájuk tartozó és már rendelkezésre álló dokumentumok) az ősszel induló felsőoktatási képzésekre.

Az Eduline figyelmeztet arra is, hogy szintén ez a dátum a határideje a kiegészítő díjak befizetésének (átutalással vagy internetes fizetésre alkalmas bankkártyával) abban az esetben, ha valaki a díjmentesen megjelölhető három jelentkezési helynél többet jelöl meg.

Fotó: Dan Kitwood / Getty Images

Azt már a Felvitől tudjuk, hogy a határidőre tekintettel hétvégén rendkívüli nyitva tartás várja a jelentkezőket: szombaton és vasárnap is 8 és 16 óra között, hétfőn pedig személyesen este nyolcig, telefonon tízig, emailben pedig egészen éjfélig lehet kérdezni telefonon és emailen.

Fontos: ha már megvannak az eredményei (mondjuk újrafelvételizik), vagy nincsenek, de szívesen eljátszana a gondolattal és kiszámolná a pontjait, itt megtudhatja, hogyan kell számolni az új 400+100-as rendszer szerint. Az oldalon egyúttal megnézheti azt is, melyik szakon mennyi az ingyenes képzés alapponthatára - kicsit spoilerezünk: a legmagasabbra (465 pont) a gazdaság- és pénzügy-matematikai elemzés és a nemzetközi tanulmányok szakokon tették a lécet, a nemzetközi gazdálkodáshoz és a jogászhoz 460, a kommunikáció és médiatudományhoz 455, a gazdálkodási és menedzsmenthez pedig 448 pont kell, általános orvos 380 ponttól, erdőmérnök viszont már 300 ponttól lehet, és az osztatlan tanárképzéshez sem kell több 305-nél.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.