Ezek a szülők a legnagyobb trollok!

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ilyen az, amikor a fanyar humor győzedelmeskedik a szelfikirálynők fotói felett.

Nehéz a tinédzserek sorsa, mindig is tudtuk. Most éppen Emily Mussonon a sor, aki lelkesen szelfizget különböző pózokban pasijával, és ezeket a fotókat előszeretettel osztja meg Twitterén. De persze, miért is ne tenné, azoknak akik a mostani szelfigenerációba születtek, ez teljesen természetes. Na, nem úgy a lány szüleinek, akik valószínűleg sokkot (vagy kedvet?) kaptak gyermekük kényszeres fotózkodási mániájától, és rekonstruálták a művészileg beállított csücsörítős képeket. 

Miután a fotók bejárták az egész netet, és már nem csak saját szórakoztatásukra posztolgattak a szülők, Emily, a lányuk fanyar humorral konstatálta, hogy szülei több lájkot szereztek ezzel a kis mókával, mint ő eddig bármelyik posztjával: „A szüleim bedrogoztak, vagy valami. Szóval úgy gondolom ez valóban vicces, na, de nem annyira, hogy 30 ezer lájkot kapjanak."

Fotó: Twitter

Úgy tűnik, manapság egyetlen szórakozás marad csak a jópofa szülőknek: kínos helyzetbe hozni gyermeküket - hiszen nem Emily szülei az elsők, akik ekképp alázzák szét csemetéjüket. Ami persze egyrészt felettébb szórakoztató, másrészt meg igen szomorú amikor a szülők kifigurázzák gyermekeiket. Ja, nem.

 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Becca
Becca
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Károsítja a fogzománcot, ha így fehéríted a fogad

A hófehér mosolyért sokan képesek szinte bármit bevetni, a közösségi médiát elárasztó házi praktikák és olcsó internetes fehérítők azonban súlyos árat követelnek. A citromlé, a szódabikarbóna és az agresszív fehérítő fogkrémek valójában visszafordíthatatlanul károsítják a fogzománcot, és kínzó fogérzékenységhez vezetnek. Hogyan működik a biztonságos, oxidáción alapuló fogorvosi fehérítés, miért kockázatosak az otthoni csíkok, és mit tud a piac legújabb, peroxidmentes csodafegyvere, a PAP-formula?

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.