Óvodákat nyit ősszel a Prezi társalapítója

Olvasási idő kb. 2 perc

Halácsy Péter három másik családdal összefogva a Gellért-hegy, illetve Újlipótváros közelében hozná létre az intézményeket, amik nem lesznek akkreditáltak, így jegyzői engedély kell hozzájuk.

Halácsy Péter, a Prezi társalapítója és technológiai vezetője a Facebook-oldalán jelentette be, hogy három másik családdal együtt két óvodát (preschoolt) indít még az idén 4-6 éves gyerekeknek Budapesten: egyet a Gellért-hegy, egyet pedig Újlipótváros közelében.

Az ok nem is inkább a férőhelyhiány (itt írtunk arról, hogy az állam hol mennyivel támogatja a bővítést), hanem az, hogy „még több frissen végiggondolt óvodára, iskolára van szükség". A tervek szerint már most szeptemberben kezdenének és olyan gyermekeket várnak, akiket felmentettek az óvodai nevelés alól: az intézmény ugyanis nem lesz akkreditált óvoda 2015 szeptemberétől. Hogy mit jelent ez? Annyit, hogy a gyerekek szüleinek engedélyt kell kérniük a jegyzőtől, hogy a kötelező óvoda helyett kisközösségben tölthessék el ezt az időszakot. Szintén tervben van az is, hogy később iskolát alapítanak, hogy könnyű legyen az átmenet.

Képünk illusztráció.
Fotó: Anadolu Agency / Europress / Getty

Hogy mi jellemzi majd az óvodát? Halácsy szerint boldog és alkotó tanárok, kis csoport, perszonalizált oktatás, projekt alapú tanulás, kevert életkorú csoportok és a szociális és érzelmi képességeknek legalább akkora jelentőséget tulajdonítanak, mint a tudománynak és a környezetnek. Érdekesség: nem lesznek fiús és lányos játékok – ezzel valószínűleg már most nyitottságra nevelnék a gyerekeket, hogy aztán később elkerüljék a szexista beszólásokat. „Nálunk az írás-olvasás oktatása a megértést szolgálja és egyszerre vezet be a szavak és a kódok világába. A mi sulinkban digitális nyelv és a beszélt nyelv kiegészítik egymást, és a felszabadult önkifejezés eszköze a forrasztás is lehet, nem csak a dalolás. Nincs szegregáció, sőt: minden két jelentkező fizeti a helyét egy sorsolt harmadiknak" – olvasható a posztban.

A szegregáció és előítéletek lebontása egyébként is fontos Halácsynak: most szombaton például ellátogat a Skool délután 3-kor kezdődő programjára, amelynek célja, hogy minél több lányt és nőt inspiráljanak, oktassanak és motiváljanak technológiai területen ingyenes workshopjaik és tanfolyamaik segítségével. Elvégre nem csak férfiak lehetnek a Szilícium-völgy zsenijei!

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.