Anya-lánya fotók, melyek megváltoztatták a gyerek életét

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az örökbefogadott kislányt és szüleit ez a fotós projekt kovácsolta családdá, és remélik, hogy van, akit talán pont ez ösztönöz majd örökbefogadásra.

Amikor a fotós Kelly Lewis elkezdte dokumentálni örökbefogadott lánya, a tízéves Alice öltözékeit, az egésszel egyetlen célja volt: családdá kovácsolni hármuk együttélését. Na jó, és az is, hogy legyen ok beszélni az örökbefogadásról, és felrázza kicsit a közvéleményt azzal kapcsolatban, ahogyan az „örökbefogadott” szót használják, értelmezik.

Kelly, akinek egyébként is figyelemre méltó stílusa van, 3 évvel ezelőtt kezdte el fotózni a lányát, akit férjével, Jamesszel együtt fogadtak örökbe 7 éves korában. Az éveken át tartó projekt során Alice Ollókezű Edward-tól Maria Antoinette-ig mindenféle hősök bőrébe belebújt, amiről egy csodálatos fotósorozat készült.

Fotó: Kelly Lewis

A kommentelők persze jól megkritizálták a fotók témáját, szerintük több ezek közül nem gyereknek való, de Kelly szerint Alice végig nagyon élvezte az öltöztetős játékot. „Ha a sorsod eleve nehéz volt, és bőven találkoztál az életedben nem túl vidám dolgokkal, egy idő után megtanulod élvezni a sötét dolgokat is” – mondta Kelly a Yahoo Parenting-nek.

Alice hétéves koráig végigjárta az atlantai gyermekvédelmi rendszert. Az örökbe fogadási procedúra után ő és szülei ennek a fotósorozatnak az elkészítése segítségével váltak valódi családdá. Akik pedig megnézik ezeket a képeket, talán elgondolkoznak az adoptálás kérdésén, és esetleg fel is bátorodnak hozzá – véli Lewis.

Fotó: Kelly Lewis

„Amikor kapsz egy üzenetet valakitől, aki azt mondja, hogy hallotta a történetünket, ami arra ösztönzi, hogy szeretne szintén örökbe fogadni egy gyereket…, nos, az megváltoztatja egy gyerek életét’ – mondta Kelly.

A galériát itt tudják végiglapozni, nézegessenek gyönyörű fotókat Alice-ról, amint történelmi figurákká vagy filmszereplőkké alakul át.  

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Belső Noémi Olga
Belső Noémi Olga
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.