Szinte mindenki környezetében van olyan barát, rokon, aki szeretne gyereket, de nem jön össze, vagy akinek nagyon sokat kellett várni, esetleg csak jópár beavatkozás után sikerült.
A szerencsésebbek sokszor át sem gondolják, mennyi rétegét megmozgatja a személyiségnek ez nehézség, ezért nem mindig a legjobb kérdéseket teszik fel, megjegyzéseket fűzik hozzá. Akit pedig személyesen érint a probléma, talán szintén jó, ha tudatosítja magában, mi minden áll a nyomasztó érzések mögött, és hogy vajon van-e köztük, ami megkérdőjelezhető.
Nem érzem igazi nőnek/férfinek magam!
A gyermeknemzés, a várandósság és a szülés a nemiségünk része, elsősorban a férfiúi, női önbecsülést bombázza, ha valakinél nem jön össze a gyerek. Nehéz eldönteni, mi a rosszabb: ha tényszerűen lehet tudni, mi a meddőség oka, vagy ha nem találnak orvosi okot, és a felek magukat hibáztatják, „biztos velem van a baj”, illetve tartanak tőle, hogy a másik lelke mélyén őket okolja, és már nem néz rájuk olyan férfiként, nőként, mint előtte. Ilyenkor nehéz árnyaltan látni, mennyivel összetettebb dolog igazi nőnek, igazi férfinek lenni, mint pusztán az, tud-e valaki gyermeket szülni, nemzeni. Azért néha érdemes megkérdeznünk magunktól, valóban ennyit gondolunk-e magunkról, nem áll-e valami többől, másból a nőiségünk, férfivoltunk.
Igazságtalan a sors
Amikor valakinél nem jön a gyerek, elkezdi úgy érezni, mintha mindenki másnál csak úgy potyognának, az utca is hirtelen tele lesz nagypocakú nőkkel, meg babakocsis párokkal. Dühítő, hogy másnak semmit nem kell tennie azért, miért ő küzd, és még dühítőbb, mikor látja, hogy olyanoknak is van gyerekük, akik nem becsülik meg: türelmetlenek vele, esetleg bántják. Ilyenkor nehéz nem rivalizálni, és arra gondolni: „bezzeg nálunk nem jön a gyerek, pedig mennyivel jobb szülők lennénk”. Tény, hogy az életben nem igazságosan kapnak az emberek egészséget-betegséget, gazdagságot-szegénységet, és egyáltalán semmit. Ez ellen nem tehetünk, ami rajtunk múlik, hogy hogyan viseljük a nekünk kijutott csomagot, hálásak vagyunk-e azért, amit mi kaptunk.
Megrekedtem, nem haladok semerre
Amikor valaki már évek óta szeretne gyereket, a párkapcsolata is ott tart, érezhetően ez lenne a következő állomás, akkor nagyon frusztráló, hogy olyan, mintha egy helyben toporogna, egyszerűen nem tudja elkezdeni a következő életszakaszt. Hasonlóan, mint mikor a huszonéves nem kap állást, és nem tud elköltözni, vagy mint mikor valaki rég óta dolgozik, de nem jut előre. Van egy ritmusa az életnek, és őrjítő, ha az ember úgy érzi, olyanná váltak a napjai, mintha egy megakadt lemez sorsára jutott volna.
Egyfajta gyász is, állandó veszteségélmény, mikor az ember ráhangolódik arra, hogy talán most, aztán újra megjön a menstruáció, illetve sikertelennek bizonyul egy beavatkozás. Nehéz ilyenkor reálisan látni, hogy valójában nem állt meg minden attól, hogy várni kell a gyerekre, még akkor sem, ha ez sok évet jelent. Maga a személyiség, a párkapcsolat is alakul, és persze az élet többi területe is halad.
Nem vagyok egészséges
Érezheti úgy az ember, hogy cserbenhagyta a teste. Hogy már nem gondolhat magára úgy, mint egészséges emberre, hiszen lám, nem képes gyereket nemzeni, teherbe esni. Az egészség nem olyasmi, ami vagy megvan, vagy nincs meg. Valamennyire egészségesek vagyunk mindaddig, amíg élünk, és közben mindannyiunknak vannak korlátaink. Az egészségünk megtalálható abban is, hogy képesek vagyunk reggel felkelni, dolgozni, táncolni, kirándulni. Aki betegnek érzi magát meddősége miatt, annak érdemes tudatosítania, mennyi mindent tesz nap, mint nap, aminek forrása az egészsége.
Nem passzolunk a párommal
Különösen akkor vetődik ez fel, mikor nem lehet tudni a pontos orvosi okát, miért nem jön össze a gyerek. Ilyenkor elkezd morfondírozni a pár, hogy talán ők ketten nem kompatibilisek, hiszen valamit nem tudnak összehozni, ami más pároknak sikerül. Ebben az a csapda, hogy nem lehet letesztelni, másvalakivel más lenne-e a helyzet, legfeljebb csak utólag, ha véget ér a kapcsolat. Feltehető a kérdés: ha nem illünk össze, vajon hogy találtunk egymásra, hogy tudtuk megtölteni az eddigi életünket annyi jó élménnyel, hogy értjük meg egymást, minek köszönhetők a bensőséges pillanatok? Vajon ez eddig mind tévedés volt, és most derül ki a valóság? Ez így már nem tűnik reálisnak.
Ha valaki érti, mi minden merül fel azokban, akik már hosszú ideje várakoznak a gyerekre, az segít abban, hogy igazából támogató tudjon lenni, ami sokszor nem jelent többet, mint az okoskodó elméletek, jótanácsok mellőzését, az egyszerű hallgatást, jelenlétet, együttérzést.
