Nem mondhatnám, hogy nálunk bármi nyoma van annak, hogy az iskolákban be szeretnék szüntetni a kézírás tanítását, mint ahogy azt Finnországban teszik majd. Nálunk még csíkos füzet, grafitceruza és örökös hegyezés-körmölés-radírozás körforgás van. Én nem bánom, kisgyereknek is tökre élveztem az agyatlan csészevonal, kapuvonal, hullámvonal másolást, de én már csak ilyen voltam, aprócska robotocska.
A fiam is nagyon szereti az írásgyakorlást, kivéve akkor, amikor nagyon utálja, ami az esetek 78 százalékában igaz. Csak szólok, hogy ez elég sok, főleg hétvégén, főleg játék helyett. Pedig szépen ír, és nem is lassan, de számára ez az írás dolog még teljesen céltalannak tűnik, hiszen ilyenkor - elsőben - a gyerekek leginkább másolnak, néha formákat, néha szavakat.
A legegzotikusabb dolog, ami ilyenkor még történhet az a tollbamondás, de ahogy látom, ilyenkor még a gyerekek nem nagyon kötik össze azt, hogy az írás, amit az írásfüzetbe gyakorolnak, az ugyanaz, mint amivel nyomtatott nagybetűvel szívecskébe írják, hogy szija anya, szeretlek.
Fárasztó a gyereknek
Az írásgyakorlás nagyon fárasztó dolog és nem úgy, mint az olvasás, mikor zsibbad az agy, hanem nagyon konkrét fájdalom a kezekben. Ezért nagyon fontos, hogy ha nekiállunk egy-egy ilyen írásgyakorlásos csörtének, figyeljünk arra, hogy a gyerek rendesen üljön (kényelmesen, nem túl puhán, nem túl keményen, nem túl magasan, nem túl alacsonyan) és legyen megfelelő fény: azt mondják, hogy a jobbkezes gyerekeknek az a jó, ha balról jön a fény, bal kezeseknek meg jobbról, hogy ne takarják el a kezükkel.
Most, hogy mindezt leírtam, mondjuk eszembe jutott, hogy nagyanyám vajon mennyire igazgatta a hokedlit megfelelő magasságúra a konyhaasztalnál, amikor anyukám meg a négy testvére tanultak, meg mennyire jött jó irányból a fény a palatáblájukra a falusi iskolában, ahol 4 évfolyam tanult egy osztályban, de ez mellékszál.
Ezen felül én még azt próbáltam elérni, hogy a fiam ne úgy szorítsa a ceruzát, mint ahogy a szép lány szorítja Sly kezét Cliffhanger elején, mielőtt végleg lepottyan a mélységbe, mert így biztos, hogy fél óra múlva már nem azért nem fog akarni írni, mert unja, hanem mert fájnak az ujjai. Erre az a legjobb módszer - egészen úttörő dolgot fogok most írni - ha sokat rajzolunk együtt, csak úgy, sima rajzokat, vagy az íráshoz is használható fecskevonalat vagy hullámokat, köröket nagy papírra, tét nélkül, csak azért, hogy minél többet fogják a gyerekek a ceruzát, filcet, zsírkrétát úgy, hogy ne roppanjon el a kezükben a szorítástól. Egyébként ezt amúgy is kinövik, szóval ha nem megy máshogy, akkor szorítsák, hát Istenem.
Fárasztó nekünk is
Az írásgyakorlás nekünk is fárasztó dolog, mert ki kell várni, amíg megszületnek a szép kerek, vagy nem szép és nem kerek betűk, ha nem jó, akkor radírozni kell, persze nincs az a radír, ami ne radírozna bele a jó betűkbe is, azokat is újra kell írni. Vagy nem lett elég szép az a vagy nem ott húzta át a t-t pedig Kati néni megmondta, hogy t-t áthúzni csak és kizárólag ott lehet. Közben leesik a ceruza, kitörik a hegye, a mi idegeink pedig feszülnek, mint a hárfán a húrok.
Arról nem is beszélve, hogy egy-egy ilyen gyakorlás rengeteg ideig tart, nem mindig van szabad másfél óránk csak arra, hogy a gyerekünk ír. Én a következővel próbálkoztam: kitaláltuk, hogy az asztal Az Iroda. Az Irodában mindenki odafigyel és csinálja a dolgát, hiszen azért jöttünk be Az Irodába, különben simán kint maradtunk volna, nem igaz?
Nem jött ám be, mert ha nem figyeltem oda másfél percig (mert párhuzamosan én is dolgozni próbáltam), akkor simán végigírt szegényke egy egész sort rosszul – az eddig leírtak után azt hiszem nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy ezt semmiképp sem akarjuk. Szóval ez nem jött be.
Az viszont igen, hogy minden egyes gyakorlósornál előbb megbeszéltük, hogy mire kell majd figyelni, a vonalon keresztezze a másik szárat, egyenes legyen az az egyenes és kerek az a görbe. Általában véve szerintem sokat segít, ha beszélgetünk a betűkről, hogy mi hogyan néz ki, melyik hogyan kapcsolódik a másikhoz, miért úgy kapcsolódik, miért praktikus, ha előbb befejezi a betű vonalát és csak utána tesz ékezetet, stb.
Ezzel megspórolunk nekik egy csomó felesleges fáradságot és kudarcot, gondoljuk csak meg, milyen idegesítő, ha felnőttként nem tudjuk pontosan, hogy mi a feladat, majd kiderül, hogy nem az volt, amire gondoltunk, és kezdhetjük elölről az egészet, aztán újra, és aztán megint újra. Kezdetben a vonalvezetést is végig kommentálnom kellett, hogy ne kelljen aztán radírozni, és elölről kezdeni a szavakat.
Kívülről kicsit úgy hangzik az ilyen, mint az őrült próféták a Brian életéből: cicabetű, felszaladok a kulcsomért, visszaszaladok, kiskampó alul, felmegyek a toronyba, kitűzöm a zászlót, lemegyek megint, újra cicabetű, felmegyek, szappantartó. Viszont nem kellett feleslegesen dolgozni, a kisfiamnak nem volt annyira fárasztó.
Szakadjunk ki a megszokott tanulási környezetből
Mivel az írás tanulása elsőben még főleg az írás technikai részével foglalkozik, ezért nem gondolom, hogy különleges módszereket kell bevetnünk az otthoni gyakorláshoz. Természetesen itt is igaz az, ami az olvasásgyakorlásnál: a tanulási helyzettől eltérő közegben észrevétlenül is gyakorolhatjuk az írást: fürdőkádban fürdőkádkrétával (csak erős idegzetű szülőknek ajánlom), lisztbe, párás ablakra ujjal, vagy gyurmába bármilyen hegyes dologgal karcolgathatunk betűket, ami hirtelen óriási nagy móka lesz valamiért. A lényeg talán az, hogy a gyerekek meglássák a nagy képet, azt, hogy ha megtanulnak írni, az tök jó lesz, mert ezzel el tudnak mondani dolgokat másnak (pl. szija anya szeretlek), vagy listát tudnak írni a Mikulásnak.
Arra mindenképpen érdemes figyelni, hogy a gyerekünk ne csak lemásolja a betű alakját, hanem kövesse a vonalvezetést (az a betű nem egyenlő egy körrel, aminek a jobb oldalán van egy rövidke vonal), de sajnos nem tudom teljes meggyőződéssel azt írni, hogy fontosnak tartom a szépírást. A felismerhető írást igen, de kevés dolog van, ami kevésbé izgat, mint a szép külalak. (Egyébként biztosan fontos, különben nem kínoznánk vele a gyerekeket ennyi időn keresztül, de a „nem elég kerek az n betű kapuvonala” iskolával képtelen vagyok egyetérteni).
Sokkal fontosabbnak tartom, hogy más, nem feltétlenül írásos feladattal segítsük azokat a készségeket, amik az íráshoz kellenek: a formafelismerést (pl. legózással vagy kalapálós játékkal, de hajlíthatunk betűt drótból, formázhatunk gyurmából vagy nudlitésztából főzés közben) vagy a betűk alakjának a rögzítését (a múltkor j betű alakú pályát építettem, amin aztán végig kellett vezetni a távirányítós kisautót) vagy a sorrendiség felismerésének fejlesztését (ezt mi finn példára úgy oldottuk meg, hogy emailt írtunk valakinek, de nagyon gondolkodom rajta, hogy egy év múlva előkapom a régi írógépemet is) és az íráshoz elengedhetetlen finommotorika fejlesztését vágással, ragasztással, gyurmázással, gyöngyfűzéssel, varrással, jengával, mikádóval.
Nincs mese, muszáj lesz játszani írás helyett.
