Menőség: titkos szoba a szülinapra

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A 4 éves kisfiú olyan ajándékot kapott, amiért gyerekkorunkban a fél karunkat odaadtuk volna. Egy titkos szobát!

Van-e nagyobb menőség annál, mint hogy egy négyéves kisfiú a szülinapjára egy titkos kincsesszobát kapott ajándékba? Oké, ez így elég furán hangzik, de elmagyarázom. Az amerikai házaspár a gyerek két éves korában költözött új házba. A gyerekszobábából egy kicsi ajtón egy kicsi, a tető íve alatt lévő helyiség is nyílt, talán gardróbnak szánták korábban. A körülbelül 2,5 méterszer 4 méteres kis szobával a szülők nem kezdtek semmit, mivel úgy érezték, egy ennyire kis gyereknek még nincsen szüksége extra tárolóhelyre, ám megbeszélték, hogy valamikor a jövőben meglepetésként titkos szobát alakítanak ki belőle, menő ajándék lesz, ha a kisfiú elég nagy lesz már hozzá. Addig is, a szobába vezető pici ajtót egy elétolt nagyobb komóddal takarták el.

Fotó: Sarah Goer

A megfelelő pillanatnak a fiú 4. szülinapját érezték, néhány hónappal korábban az anya akcióba lépett, és nekilátott, hogy kialakítsa a meglepiszobát. Ennél tovább már kockázatos lett volna várni, hiszen a nagyobb gyerekek már simán nekilátnak ide-oda tologatni a bútorokat, és akkor lőttek a meglepetésnek.

A szülők komolyan vették, hogy meglepetést készítenek elő, minden munka akkor zajlott, amikor a kissrác oviban volt. Akkor érkeztek a munkások, hogy a meztelen szigetelést gipszkartonnal fedjék el, akkor cserélték le a szakadt linóleumot egy szebb padlóra, és a mesterembereknek szigorúan távozniuk kellett délután, hogy a fiú ne sejtsen meg semmit. A festés, a dekorálás mind-mind napközben történt, délután pedig a komód visszakerült a titkos ajtó elé.

Fotó: Sarah Goer

Aztán eljött a kissrác szülinapja. A szülők kincskeresőjátékot rendeztek, az egész házban jeleket és nyomokat helyeztek el, az utolsó segítség azt mutatta, hogy a gyerekszobai komódot el kell tolni a helyéről. Végül némi segítséggel ez is sikerült. Amikor bementek a szobába, a kisfiú körülnézett. "Hol a szülinapi ajándékom?"- kérdezte. "Éppen benne állsz a szülinapi ajándékodban. Ez a titkos kincsesszoba az."

Bár az anya szerint eltartott pár percig, míg tökéletesen felfogta, de a kissrác hamarosan fel le ugrándozott a szoba közepén, és azt kiáltozta: titkos kincsesszoba! Imádom!

Igen, mi is látjuk, hogy a szobát be lehetett volna rendezni hangulatosabban, és biztosan létezik ennél jobb dekoráció. De ennek ellenére az egész projekt mégis őrületesen menő! Önök is szerettek volna titkos szobát találni a házban gyerekkorukban? Mi nagyon!

Fotó: Sarah Goer
Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

kondara
kondara
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.