Koszmó: egy éves harcunk véget ért

Olvasási idő kb. 5 perc

Koszmósan is az én lányom a legszebb a Ringatón, de azért nem szerettem a többi, széphajú gyerekkel érkező anyuka tekintetét. Harcunk a koszmóval.

Kislányunk egyéves kora tájékán talán már le merem írni, hogy végre megszabadultunk a koszmótól. Bár teljesen nyugodtak nem lehetünk, a leírások szerint a koszmó későbbi életkorban, az óvodáskor tájékán is előfordulhat, és addig is bármikor kiújulhat. Szerencsére alapvetően ártalmatlan jelenségről van szó, megfelelő gondozás, kezelés hiányában azonban szövődményei is lehetnek: felülfertőződhet, kisebesedhet, a hajas fejbőrön kívül további bőrfelületekre is átterjedhet.

Az ott nem kosz

A betegség elnevezése elég szerencsétlen, mivel a koszmó szóról mindenki a koszra, így aztán gondozatlanságra asszociál. Pedig mi rendes, tiszta emberek vagyunk, szelektíven gyűjtjük a szemetet, és a babát is rendszeresen fürdetjük.

Egy kis koszmó
Fotó: NHS

A koszmónak valójában semmi köze nincs a higiéniához (illetve csupán annyi, hogy az elhanyagolt, nem kezelt koszmó és a piszok együtt bakteriális bőrgyulladást eredményezhet, de ennyire ne szaladjunk előre). A koszmó jelenléte vagy hiánya a közhiedelemmel ellentétben nem függ attól sem, hajjal vagy haj nélkül született-e a baba. Ellenben igen gyakori.

A jelenség oka a fejbőrön lévő faggyúmirigyek túlműködése, vagyis egyfajta seborrhoeás (azaz faggyútúltengéses) bőrgyulladásról van szó, a felnőttkori korpás hajhoz hasonlóan. A gyakorlatban ez zsíros, fehéres vagy sárgásbarna, pikkelyszerűen hámló bőrjelenségeket jelent a baba hajas fejbőrén, ritkábban más testrészein is (jellemzően fül, szemöldök, ritkán szemhéj).

Jöjjenek sorban a koszmó ellen általában ajánlott praktikák, és személyes tapasztalatom velük.

Ne legyen rajta sapka

A koszmó tehát nem gondatlan szülői magatartás eredménye, a koszmó elhanyagolása azonban már igen. Enyhe esetekben a kezelést nem kell túlzásba vinni, csak néhány egyszerű szabályt kell betartani. A helyzetet súlyosbítja, ha a baba feje izzad, ezért figyeljünk rá, hogy ne melegedjen túl, a feje mindig legyen száraz, és a lehető legritkábban adjunk rá sapkát. Télen rögtön vegyük le a sapkát, ha bemegyünk valahova vagy autóba ültetjük a gyereket, nyáron pedig csak akkor adjunk a fejére valamit, ha nagyon süt a nap. Lehetőleg ebben az esetben is jól szellőző, természetes anyagból készült fejfedőt, kiskendőt válasszunk.

A rendszeres hajmosás javít a tüneteken, de a túl gyakori hajmosás kifejezetten ronthatja azokat: a koszmó ugyanis a zsíros bőrt szereti. Ha nem mossuk meg a gyerek fejét, egy idő után nagyon zsíros lesz a feje, de ha naponta megmossuk, akkor a fejbőr faggyúmirigyei túlzott olajtermelésbe kezdenek, és akkor meg azért lesz végül zsíros a feje. Az arany középút valahol a heti két-három hajmosás környékén van, ez az, ami karbantartja a fejbőrt, de nem okoz túlzsírosodást sem.

Olaj és hajkefe

Az enyhe koszmó kezelésére és a kiújulás megelőzésére általában a fejbőr olajos bedörzsölését és a puha babahajkefe használatát ajánlják. Egészen pontosan a következőket kell tenni: fürdetés előtt egy órával olajjal (bármilyen tiszta növényi olaj, pl. gyógyszertári napraforgóolaj, vagy olívaolaj, jojobaolaj, körömvirág-olaj megteszi - de érdemes figyelni rá, hogy azerős illóolajok allergizálhatnak, ezért a bőrgyógyász szerint vigyázni kell velük a gyerekeknél) dörzsöljük be a babafejet. Olajozás után ráadhatunk egy vékony sapkát is. Az olajnak csupán annyi a hatása, hogy fellazítja a kemény, tapadékony pörköket és így könnyen le lehet szedni őket. A fürdés előtt vagy közben pedig a fellazult, megpuhult pikkelyeket hajkefével vagy törölközővel, gyengéden, de határozottan dörzsöljük le a baba fejéről. Ezután alaposan mossuk meg a haját, a maradványokat és az olajat eltávolítandó.

Mi egy ideig próbálkoztunk az olajozgatással, de a világon semmilyen változást nem tapsztaltunk, ugyanolyan csúnya maradt a babánk feje, mint előtte. Ahonnan sikerült leszedegetni a koszmót, oda másnap visszanőtt.

Samponok

Így végül vásároltunk egy koszmóellenes sampont. Nem mindegy, milyen választunk: a seborrhoeára egyébként nagyon hatékony kátrány tartalmú samponokat csecsemők esetében nem javasolják. Olyat kell választani, ami hipoallergén, természetes növényi alapanyagú. Miaz egyik (meglehetősen drága) koszmó elleni sampont próbáltuk ki, ezt ajánlotta a gyógszerész.

Túl sok reményt nem fűztünk hozzá, de a heti háromszori hajmosás nagyon lassan és fokozatosan végül eltüntette a pikkelyeket. Amik vissza is tértek, amikor egy hétre (utazás miatt) felfüggesztettük a speciális sampon használatát. Míg aztán egyszercsak végleg nyomuk veszett, és most már nagyon szép, tiszta a baba fejbőre.

Természetes gyógymódok

Ha nem vagyunk a nyugati orvoslás hívei, és a gyógszertári sampont is a modern vilég felesleges vívmányának tartjuk, alternatív gyógymódokhoz is nyúlhatunk. Ilyen például a rendszeres kamillateás lemosás, amely gyulladáscsökkentő hatású. A gógynövének közül még a bojtorján és a fekete nadálytő ismert a faggyúmirigy-túltengést csökkentő hatásáról, ezek felnőtt korpaellenes samponokban is gyakran megtalálhatóak.

Babák kezelésére a természetgyógyászok a növényekből készített főzettel való lemosást ajánlják, de a pontos adagoláshoz (azaz a főzet töménységének és a lemosás gyakoriságának eldöntéséhez) kérjünk szakértő segítséget. A korábban említett növényi olajok helyett egyes szerzők kakaóvajas bedörzsölést ajánlanak.

Ha a sampon sem használ

Léteznek súlyosabb esetek is, amikor a sampon sem használ, vagy amikor még a hipoallergén sampon is irritálja a baba érzékeny bőrét. Ilyen esetekben bőrgyógyászhoz érdemes fordulni, aki gyógyszertári készítésű sampont, vagy speciális kenőcsöt írhat fel az érintett területekre.

Léteznek a kereskedelemben kortizoltartalmú kenőcsök is, amelyek helyileg gátolják a gyulladást és a pörkösödést – a bőrgyógyászok véleménye megoszlik ezek használatát illetően. Általában csak akkor javasolják, ha a bőr piros és gyulladt is, és ezekben az esetekben is csak rövid ideig, átmeentileg használhatjuk őket, mivel a túlzott használat mellékhatásokkal jár, például a bőr elvékonyodásához vezet.

A koszmót egyes esetekben gombafertőzés tartja fenn, ilyenkor a bőrgyógyász gombaölő vegyületet (például ketokonazolt) tartalmazó szert is felírhat.

Az idő biztosan segít

A koszmós gyerek nem szép. Persze, minden gyerek szép, és mindenkinek a sajátja a legszebb, az enyém még koszmósan is a legaranyosabb volt a Ringatón, de azért nem szerettem a többi, tiszta, szép hajú gyermekkel érkező anyuka sajnálkozó tekintetét. Elhanyagolni nem érdemes a bajt, de azért mi inkább mértékletességre intjük az érintetteket: puszta hiúságból ne essünk neki agresszív kezelésekkel és feleslegesen ne nyomjuk tele a gyerek fejbőrét gyulladáscsökkentőkkel meg gombaölő szerekkel.

A csecsemőknek mindenféle nyűgjük és apró szépséghibájuk van az első élethónapok során a szájpenésztől a pelenkakiütésen át a kamaszkori pattanásokhoz hasonló aknékig. Ezek az anyai hormonok kiürülésével és a baba immunrendszerének megerősödésével többnyire csökkennek vagy elmúlnak. Az alapvető higiénés szabályok betartása a legtöbb esetben elegendő.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.