Így nézne ki, ha a szóbeli bántás is sebet hagyna

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A kisebb gyerekek számára a legrémisztőbb, amit csak suttogva ejtettek ki, a 'hülye' volt. Gyakran nem tudjuk, mivel ejtjük a legmélyebb sebeket.

"Amikor bántalmazásról, iskolai zaklatásról hallunk, többnyire fizikai bántalmazásra gondolunk. Ezzel a fotósorozattal arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy a szóbeli bántalmazás fölött gyakran elsiklunk, holott gyakran ez csak kevéssel előzi meg a tettlegességet. Ráadásul önmagukban a szavak is komoly kárt tehetnek egy emberben"- fogalmazott a fotós Richard Johnson "Weapon of Choice" (választott fegyvernem) című képsorozatával kapcsolatban.

"A képsorozat minden résztvevője egy listáról választhatta ki azt a szót, ami számára különös jelentősséggel bírt. Sokan kiegészítették a mi listánkat olyanokkal, amik nekünk eszünkbe sem jutottak. Fel fogják fedezni, hogy a listán igen erős kifejezések szerepeltek, ám a kisebb gyerekek többsége számára a legrémisztőbb, legnyomasztóbb szó, amit csak suttogva ejtettek ki, a 'hülye' volt. Ez meglepett minket, és rávilágít arra, hogy valójában nem tudjuk, melyik szavakkal ejtjük a legmélyebb sebeket."

"Az is kiderült, hogy a tinédzser lányok és a nők ellen irányuló verbális erőszak szexuális természetű. A 'kurva' több, mint egy fájdalmas szó, ez egy vád is. Nem csak megsérteni akar, hanem a tiszteletet lerombolni is. Gyakran a bizalom elárulása. Ahogy a verbális erőszak igen gyakran a fizikai erőszak előszobája, a hasonló, szexuális tartalmú szidalmazás gyakran kötődik a szexuális bántalmazás valamilyen formájához. A résztvevőink számára az ilyen típusú erőszakról volt a legnehezebb beszélni."

"Ezt a fotósorozatot alapvetően nem egy zaklatás-ellenes kampánynak szántam, ám a résztvevő gyerekek közül sokan voltak áldozatai valamilyen bántalmazásnak, és ők beszéltek az ezzel kapcsolatos érzéseikről is. A történetek egy része nem csak minket lepett meg, de a gyerekek szüleit is, akik közül néhányan nem is hallottak korábban a gyerek által felidézett tapasztalatról."

"A képek végignézése a legtöbb emberből erős reakciókat vált ki. Sokan kényelmetlenül érzik magukat. Ezek a fotók azért vannak, hogy kényelmetlenül érezzük magunkat a hatásukra, mert a verbális erőszak egy kényelmetlen téma. Néhányan úgy fogalmaztak, a fotók megnézése után bűntársnak érezték magukat. Ha egyetlen dolgot megtanultunk a projekt során az a következő: gyakorlatilag minden bántalmazás háromszereplős - a bántalmazó, a bántalmazott és a tanú. Azok, akik tanúi a bántalmazásnak, de nem avatkoznak közbe vagy jelentik az esetet, tettestársakká válnak."

Koncz Andrea
Koncz Andrea
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.