Öt film a kezdő szülők megpróbáltatásairól

Olvasási idő kb. 4 perc

A kezdő szülők nehézségei kifogyhatatlanok, és időnként vicces alapanyagot szolgáltatnak a rendezőknek. Itt egy ötösfogat, komoly és bohóc filmekkel.

A szülővé válás nem egyszer embert próbáló feladat, hiszen a friss anyukák és apukák egy számukra teljesen új feladatba csöppennek. Amint bővül a család az első gyerekkel, akkor sokan nem tudják, mihez is kezdjenek a jövevénnyel. Hogyan kell pelenkázni egy folyton mozgó csecsemőt? Mit kell tenni, ha nem akar elaludni és állandóan ordít? Egyáltalán hogyan kell jó szülőnek lenni? Kérdések, melyek mindenkiben felmerülnek, így nem csoda, hogy jó párszor mozivászonra is vitték a kezdeti megpróbáltatásokat.

Három férfi és egy bébi

Bizonyára sokaknak ismerős a három szingli férfi története, akik egy nap hirtelen mindhárman apukává válnak, amikor ugyanis egy kis mózeskosárban egy kisbabát találnak az ajtójuk előtt. A gyerekről kiderül, hogy egyikőjük kalandjának a gyümölcse, és bár először ijedten próbálják egymás kezébe adni a cseppséget, később mindhárman olyannyira beletanulnak az apaszerepbe, hogy szeretnék, ha véglegesen odaköltözne hozzájuk a kicsi a később felbukkanó anyukával együtt. És hogy mit lehet megtudni a filmben? Lényegében mindent, ami a gyereknevelésről tudni kell: hogy mivel kell egy babát etetni, mit kell csinálni, ha sír, hogyan lehet összeegyeztetni a munkával, és hogy lehet a leghamarabb elaltatni egy síró babát. De azért aki innen akar felkészülni, jobb ha a felvázolt nehézségeket úgy próbálja meg átérezni, hogy előtte három hetig nem aludt egyben négy óránál többet.

Babák-az első év

Amennyiben a filmek helyett a való életre kíváncsi, akkor érdemes megnézni a Babák-az első év című dokumentumfilmet, ahol bepillantást nyerhet a világ különböző szegletében élő népek szokásaival, gyereknevelésével.  A felvételekből kiderül, hol és miként hozzák világra a gyermeküket Namíbiában, Mongóliában, Tokyo-ban, illetve San Francisco-ban a nők. A képsorok nézése során mindenkiben felmerülhet a kérdés, hogy vajon hol jobb gyereket szülni?  A modern világban, ahol steril, kórházi körülmények között tölti az első napjait az újszülött, vagy egy sivatagban, ahol nincs felszerelt kórház, se gépek, se orvosok és szülésznők hada, ellenben ott az egész család és törzs? És hol jobb a gyerekkor? A pörgő nagyvárosban, elektronikus játékokkal, TV-vel, és számítógéppel, vagy a szabadban, ám de porban és állatok között?

A legszebb dolog

Babás filmekből szerencsére nem csak vígjátékok születnek, amiken bár lehet jókat kacarászni, és párhuzamot találni az életünk között, de mégsem az igazi. Ebben a filmdrámában bepillantást nyerhetünk egy fiatal házaspár életébe, és abba, miként változtatta meg a napjaikat a gyerek érkezése. Persze eleinte felsorakoztatják a szórakoztató és vicces szituációkat, amikbe az ember hirtelen belecsöppen, miután gyereke születik, azonban is a történet szerencsére nem áll meg. Ugyanis egy idő után jönnek a viharfelhők, a szülők egymástól való eltávolodása, valamint felmerülnek bennük azok a kérdések, amik szinte mindenki életében: vajon mi lesz a barátokkal és a bulizásokkal? Mi lesz a házas élettel? Mi lesz a karrierrel és az önmegvalósítással? Egyáltalán kizárja ezeket egy baba érkezése?

Ilyen az élet

Bár nem egy mély értelmű film, de kétségkívül lehet pár részén mosolyogni. Katherine Heigl és Josh Duhamel főszereplésével készült könnyed vígjáték felsorakoztatja az összes klisét, ami a gyereknevelés kezdeti időszakát kiteszi: vicces pelenkázás, síró baba elaltatása, etetés, stb. Maga a történet egy kicsit hasonlít az etalon Három férfi és egy bébihez, hiszen a két főhős itt sem számolt azzal, hogy hirtelen szülők lesznek, de nincs már választásuk, az autóbalesetben elhunyt barátaik gyerekét keresztszülőként kötelesek felnevelni. Persze eleinte mindketten megszenvednek a rájuk háruló feladatokkal, de később egész jól belejönnek a teendőkbe. Természetes a filmből nem hiányozhat a szerelmi szál sem, így az elején a még civakodó Holly és Eric a végén egymásra talál- mindenki nagy megkönnyebbülésére.

Áldatlan állapotban

A férfiak általában később állnak készen a családbővítésre, mint a nők. Így van ezzel Samuel (Hugh Grant) is, aki teljesen kétségbeesik, amikor megtudja, hogy párja (Julianne Moore) gyereket vár. A férfi – aki jelenlegi életével teljes mértékben meg volt elégedve, volt jó munkája, csinos felesége- még nem tartott ott, hogy apa legyen, így nem tud mit kezdeni a helyzettel. Ráadásul a baráti körében sem csak a jót látja, így próbál kihátrálni a feladat elől, majd persze rájön, mégiscsak szeretné a kicsit. Félelme tehát elszáll, egészen addig, amíg nem találja szemben magát a lúzer és esetlen orosz szülészorvossal, Robin Williams-szel. Bár a film nem a gyereknevelésről szól, hanem arról a bizonyos kilenc hónapról, viszont olyan nagy népszerűségnek örvend még ma is, hogy méltán felkerült a listára.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Toma
Toma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.