Krampuszkergetés vonaton

Olvasási idő kb. 2 perc

Újabb Mikulásvonatos programajánló, téli Börzsönnyel, gőzmozdonnyal, és éjszakai krampuszkergetéssel, nem csak gyerekeseknek.

Előző Mikulásvonatos cikkünk után levelet kaptunk a Kisvasutak Baráti Köre Egyesülettől, akik felhívták a figyelmünket arra, hogy a kemencei és a szobi vonal programja kimaradt az ajánlóból. Némi kutakodással kiderült, hogy nem ez volt az egyetlen, a Királyréti vasúton ugyanis több, mint egy hónapig, január hatodikáig tartanak az ünnepi programok. Szóval Mikulásvonatozós programajánló, második rész.

A Kismaros-Királyrét vonal különlegesen kedves a szívemnek, ráadásul itt december 1. és január 6. között minden hétvégén lesznek a programok, a vonatok Kismarosról 10 és 18 óra között 2 óránként indulnak, a normál jegy felnőtteknek oda-vissza 1000 forint, gyerekeknek ugyanez 600 forint.

A december 8-9-i hétvégén szolgálatba áll a Morgó nevű gőzös is, a vonaton pedig a Mikulás és a krampuszok is rajta lesznek majd. Szombaton ráadásul kézművesvásár (borlevessel!) és koncertek is lesznek Kismaroson. A gőzmozdonyos szerelvényeken a "nosztalgia" árakat kell kifizetni, ez oda-vissza felnőttnek/gyereknek 1600/1300 forint. A vonal programjaira interneten itt lehet jegyet venni.

A vonal behavazva. Gyönyörű.

December 22-én ugyanaezen a vonalon 9:50-kor és 13:50-kor Betlehemes vonat indul majd, ami mozgó színházat jelent, ahol a kismarosi Ámulat Társulat mutatja be a betlehem történetét. Erre a programra november 17-én kezdődik meg a jegyárusítás.

Szintén December 8-án lesz Mikulás napi vonatozás Kemencén. A Mikulás 10 órakor érkezik meg a kemencei végállomásra, ahonnak aztán vonattal juthatnak el a Kőrózsa panzióban lévő, délután 2-ig nyitvatartó játszóházba. Az utolsó vonat a Kőrózsától 14:00-kor indul vissza, ez fél óra alatt ér Kemencére. A jegyárak erre a 2 kilométeres útra oda-vissza a honlap szerint 600/400 forint (felnőtt/gyerek), de azért érdeklődjenek, mert a weboldal szerint ez egy 2009-es információ.

Ugyanezen a vonalon nagyon jó kis esti programot is kínálnak december 8-án, a Krampuszkergető éjszakai vonatozást. Ez, a csak előzetes bejelentkezéssel igénybevehető program végigmegy a vasút teljes, 5 kilométeres vonalán, az este 7 órás indulás után az utasok a krampuszok nyomait kereshetik. Ha ők nem is kerülnének meg, a végállomáson zsíroskenyér/tea várja az utazókat. A jegyár 1500 forint, jelentkezni december 1-ig kell, a linken megtalálják a telefonszámot.

A Szob-Márianosztrai kisvasúton december 8-9-én utazik majd a Mikulás, mindkét nap, két-két alkalommal. Gyerekeknek oda-vissza 1000 forint a jegy, felnőtteknek 1400 forint. Ugyanezen a vonalon december 23-án előkarácsonyi, december 30-án pedig előszilveszteri vasutazást is tartanak, de ennek részletei még nem kerültek fel a honlapra.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Koncz Andrea
Koncz Andrea
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.