Házhoz jön a Mikulás, de mennyiért?

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ha nem a szomszéd Józsira húzná rá a teszkós jelmezt, béreljen profi mikulást. De kiket, hogyan és mennyiért?

Nagyjából 6-7 (néha 8-9) éves korig sikerül megőrizni a hitet a Mikulásban, ennyi ideig még elhiszik a gyerekek az ajándékot hozó nagyszakállú valódiságát. Jót teszünk, ha nem lőjük le idejekorán a poént, és komolyan óvjuk ezt a hitet, mert a gyerekeknek izgalmat, örömöt, csodálatot okozhatunk ezzel, és nem mellesleg szülőként is jó részt venni ebben.

Most arra voltunk kiváncsiak, miből (és mennyiért) választhat az, aki nem a szomszéd Józsira húzná rá a teszkós jelmezt, hanem igazi, komoly, hihető Mikulást hívna a házhoz, esetleg kísérőivel együtt. A kínálattal Dunát lehet rekeszteni, a komolynak tűnő szolgáltatókat végignézve, végigkérdezve arra jutottunk, nagyjából 15-20 ezer forint környékén fizethet az a család, aki erre vágyik. Itt a három általunk talált, legkomolyabbnak, megbízhatónak látszó csapat.

Megoszlanak a vélemények, hogy érdemes-e egyáltalán profikra bízni az élményt. A gyerekek szerencsére elég rugalmasak, ha bele is futnak egy-egy gagyi jelmezes, láthatóan kamu Mikulásba, az még nem ingatja meg a hitüket abban, hogy létezik valódi is, csak épp máshol van. Ez nem is olyan ritka, ráadásul mindenhol akadnak olyan szemfüles kölykök, akik simán leleplezik a beöltözött ismerőst a felismert órája, szemüvege, cipője alapján.

Akárhogy is, a lényeg, hogy ha már fizetünk ezért a szolgáltatásért, legyen elvárás az igazi Mikulás kinézet, a tekintélyes fellépés, a gyerekekkel való bánni tudás, és van, aki ahhoz is ragaszkodik, hogy legyen a Télapó nagypapakorú.

A Mikulás-kölcsönzés szolgáltatás három célcsoportnak hirdeti magát: magánszemélyek (családok), intézmények és cégek tudnak élni ezzel a lehetőséggel.

A Magyar Mikulás Alapítvány nagy múltú kezdeményezés. Az alapítvány Mikulásai tisztában vannak szerepük kiemelt fontosságával, ahogy ők fogalmaznak „a csodaváró hittel játszunk”. Önkéntesség, saját szervezésű Mikulás rendezvények, megrendelhető Mikulás szolgálat és jótékonykodás szerepel tevékenységeik között. Honlapjukon részletes információkat találni a különféle Mikulás szolgáltatásaikról, és az árakról. Egy családi, Mikulás házhoz jön program (egy kísérővel) Budapesten 20 ezer forintba kerül, Budapesten kívül 23 ezer forint+útiköltség. Ha több család gyűlik össze, akkor ez az összeg 25 ezer forint. A műsor úgy néz ki, hogy a Mikulás becsönget, és bemegy a lakásba, ahol különféle, előre egyeztetett intelmek, jókívánságok közepette megajándékozza a gyerekeket (a szülők adta ajándékokkal). Lehet kérni futár Mikulást, aki egymás után (pl.: lakóparkban) végigjár egy környéket, itt címenként 8-15 ezer forintot kell fizetni. Óvodákban, iskolákban 20 ezer /óra (jelmezes kísérővel 25 ezer/óra), céges rendezvényeken (20-25 ezer forint+ÁFA) a fellépés tarifája. Vannak reklám-Mikulások is, akik min. 50 ezer forint+ÁFA összegért néhány órán át osztogatnak reklámajándékokat.

A MikulásBácsi.hu Mikulásai színészek (Mesekocsi Társulat), akik hitelesen képesek eljátszani a valódi Mikulást. Honlapjuk nagyon segítőkész, külön ad hasznos és gyakorlatias segítséget családi, céges és intézményi érdeklődőknek, hogy tökéletes legyen a Mikulás fellépése. Például a céges ügyfeleknek ajánlják, hogy a Mikulással egyeztetett időponthoz képest legalább fél-1 órával előbb már ott legyenek a gyerekek, hogy kellően megszokják az új környezetet és idegen gyerekekkel is összebarátkozzanak, mire jön a Nagyszakállú. De még arra is kitérnek, hogy jobb, ha a gyerekek ropogtatnivalóit, italait egy külön terembe szervírozzák, így itt azok a szülők, akik inkább beszélgetnének egymással, nem zavarják a rendezvényt, és a gyerekek sem egy keksz rágása közepette ülnek majd a Mikulás ölébe.

A társulatnak van saját rendezvény helyszíne (15. kerület), itt profi körülmények között lehet megszervezni a Mikulás estet. A honlap díjszabása szerint egy budapesti családi Mikulásozás (kb.30-45 perc) 19 ezer forint, de ugyanez 150 km távolságú fellépés esetén 34 ezer forint. A Mikulás mellé legfeljebb 4 kísérő is kérhető (Krampusz, Zöld Manó, Rénszarvas, Tél Tündér, Gyerekdal énekes, Bábmesés, Bohóc, Varázsló), akik a Mikulás színre lépése előtt a gyerekeket is bevonó műsorral fokozzák a hangulatot (zene, tánc, versek stb.). Egy budapesti 4 kísérős műsor (kb. 80 perc) 49 ezer forint. A céges rendezvények árai Budapesten 30-70 ezer közöttiek, de vidéki díjszabások is olvashatók a honlapjukon 250 km-es távolságig. Az intézményi árak a magánszemélyes és a céges között vannak.

A Mikulásszolgálat szintén nagy tapasztalattal rendelkezik ezen a téren, ők hivatásként és nem munkaként tekintenek erre a nemes feladatra, amihez szerintük kellő pedagógiai, emocionális érzék is szükségeltetik. Tagjaik gondos kiválasztáson és tréningen vesznek részt, a régiek pedig ráhangoló tréningen. Különlegességük, hogy az egészség- és környezettudatos szemléletmód népszerűsítését is fontosnak tartják, ez nagyon zöld szülőknek biztos plusz pont. Az Öko Mikulás ruházata egyébként szintén hagyományos, puttonyában viszont egészséges összetevőket tartalmazó, főként minősített biotermékek találhatóak.

Ők is végeznek karitatív tevékenységet, tavaly két önkéntes Mikulásuk biotermékeket ajándékozott nevelőotthonnak, kórháznak. A Mikulásszolgálat honlapján ismert multicégek és egy vidéki pláza képviselői számolnak be pozitív tapasztalataikról, illetve Bálint György cégvezető is elmondta, hogy megbízásaik java része visszatérő ügyfelektől és ajánlások útján érkezik. A honlapon árak nincsenek feltűntetve, de megtudtuk, hogy például magánszemélyeknél 1-2 gyerek esetén 14 500 Ft-ért, 3-4 gyerek esetén 16 500 Ft-ért kérhető otthonra akár hagyományos, akár Öko Mikulás.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?