Szépségszalon gyerekeknek: klassz vagy ijesztő?

Olvasási idő kb. 1 perc

A kislányok szeretnek szépítkezni. Pláne, ha azt látják, hogy anya naponta sminkel/frizurázkodik, vagy mindig szépen lakozott a körme. Az, hogy mit engedünk meg a gyereknek, változó, van aki szerint egyetlen rózsaszínre festett kisujjkörmöcske is bőven elég, más viszont időnként hajlandó a gyerek kezét-lábát kilakkozni, kölcsönadja a szájfényét, sőt, néha még egy kis szemfestéket is.

Nem tudom, az alábbi libanoni szépségszalon életrehívását vajon a körömlakk és szemfesték dugdosátát megelégelő anyák igényei hívták életre, vagy épp ellenkezőleg. Mindenesetre, itt aztán nem kispályáznak, a betérő kiskorú vendégek teljes körű szolgáltatást kapnak, frizurát, sminket, manikűrt, pedikűrt, de van lábmasszázs, sőt virágos fürdő is. A szolgáltatásokat például sokan veszik igénybe szülinapi zsúrok progamjaként, az ünnepelt és barátnői egyszerre szépülnek meg.

Az én lányaim tutira imádnák. Önök mit gondolnak a kisgyerek szépségszalonról? Kevésbé súlyos, mint például az, hogy öt éves kislányoknak már saját hogyan sminkeljünk csatornájuk van a youtube-on?

A hasonló, gyerekeknek szóló szépségszalonokkal kapcsolatban újra és újra fellángol a vita. Akik csinálják (és akik odahordják a gyereket) arra hivatkoznak, hogy "csak hercegnővé változtatjuk a kislányokat, mi rossz van abban?". Sokan érvelnek viszont azzal is, hogy a szépség mindenek feletti misztifikálása eltorzítja a gyerekek értékrendjét, és hogy a túlzottan felnőttesre vett kislányokat "szexualizálja" ez a trend. Kivel értelek egyet?

Ha pénz nem lenne akadály, elvinnék a gyereket egy ilyen szalonba?

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Testem
Ez a legújabb csodarecept megfázásra gyógyszer helyett
Ez a legújabb csodarecept megfázásra gyógyszer helyett

Sokan dicsérik ezt az egyszerű módszert – te kipróbálnád?

március 3., 05:46

  • életem
Hatalmas akcióra készül a NAV: itt kell számítani az ellenőrzésekre
Hatalmas akcióra készül a NAV: itt kell számítani az ellenőrzésekre

Óriási ellenőrzésbe kezd a NAV, ezeken a helyeken akcióznak az ellenőreik.

március 2., 17:30

  • Testem
Ha így dolgozol nagyobb az esélyed a rákra
Ha így dolgozol nagyobb az esélyed a rákra

A dolgozók egy bizonyos része jobban ki van téve a ráknak, de a kutatók rájöttek, hogyan csökkenthető a kockázat.

19 perce

  • világom
Rejtett bolygóra bukkantak: a Földön kívüli életről árulkodhat
Rejtett bolygóra bukkantak: a Földön kívüli életről árulkodhat

Egy új, rejtett bolygót találtak a kutatók. Még vizsgálják, de lehet, hogy élhető.

március 3., 06:00

  • Offline
Vármegyekvíz: tudod, mely település hol található?
Vármegyekvíz: tudod, mely település hol található?

Kvízünkben ezúttal öt településre böktünk rá a térképen – de vajon tudod, mely vármegyében kell keresni?

március 2., 16:00

  • Testem
Nem tudsz elaludni? Próbáld ki a zöld zajt!
Nem tudsz elaludni? Próbáld ki a zöld zajt!

A fehér zajhoz képest kevésbé kellemetlen a természet hangjait utánzó zöld zaj, nyugtató hatása sok helyzetben előnyös lehet.

március 2., 19:30

  • világom
Így versengett az NSZK és az NDK: futurisztikus, de mérgező épület tanúskodik róla
Így versengett az NSZK és az NDK: futurisztikus, de mérgező épület tanúskodik róla

A nem véletlenül űrhajónak is becézett épületet az NSZK építette válaszul az NDK Köztársasági palotájára.

március 2., 15:10

  • Offline
Perbe fogták a halott pápát – a tárgyaláson is meg kellett jelennie
Perbe fogták a halott pápát – a tárgyaláson is meg kellett jelennie

Furcsa per indult a pápa ellen, sajnálatos módon védekezni már nem tudott.

március 2., 19:00

  • Offline
Léda és Csinszka közt: ezekkel a nőkkel vigasztalódott Ady Endre
Léda és Csinszka közt: ezekkel a nőkkel vigasztalódott Ady Endre

Adyt a szanatóriumokban is körülzsongták a nők: amint elterjedt a híre, hogy megérkezett, rohantak a fodrászhoz.

március 2., 18:30

  • Offline
Gyerekként Kossuth Lajossal menekült, aztán a semmiből alkotta meg Budapest jelképét Schulek Frigyes
Gyerekként Kossuth Lajossal menekült, aztán a semmiből alkotta meg Budapest jelképét Schulek Frigyes

Schulek Frigyes munkássága nélkül egészen máshogy nézne ma ki Budapest.

március 2., 16:46

  • életem
244 millió jelszót loptak el, a tiéd is köztük van?
244 millió jelszót loptak el, a tiéd is köztük van?

Érdemes rendszeresen ellenőrizni, hogy az adataid biztonságban vannak-e.

március 3., 06:30

  • Offline
Felismered a magasból a világ nagyvárosait?
Felismered a magasból a világ nagyvárosait?

Kvízünkkel egy utazásra hívunk: most megmutathatod, mennyire vagy képben a világ nagyvárosaival kapcsolatban!

március 2., 06:46

  • Édes otthon
Elképesztő helyeken lehet penész otthonodban: így szabadulj meg tőle
Elképesztő helyeken lehet penész otthonodban: így szabadulj meg tőle

A penész komoly egészségügyi problémákhoz, például légúti megbetegedésekhez és allergiás reakciókhoz vezethet

március 3., 07:00

  • Testem
Ezen az 5 munkahelyen a legnagyobb az esélyed egy súlyos betegségre
Ezen az 5 munkahelyen a legnagyobb az esélyed egy súlyos betegségre

Bizonyos állások betöltése együtt jár komoly betegségek kockázatával. Ez az 5 munka igazán veszélyes.

március 3., 07:26

  • Offline
Azahriah, Póka, Lovasi: tudod, kihez melyik hangszer köthető?
Azahriah, Póka, Lovasi: tudod, kihez melyik hangszer köthető?

Biztosan jól ismered a kedvenc előadóid dalait, de mi a helyzet a hangszereikkel? Teszteld a tudásod ezzel a zenei kvízzel!

március 3., 06:46

  • világom
Nézd meg, hol élnek az űrben rekedt asztronauták: egyikük körbe is vezet a Nemzetközi Űrállomáson
Nézd meg, hol élnek az űrben rekedt asztronauták: egyikük körbe is vezet a Nemzetközi Űrállomáson

Raktár, mosdó, étkező, vezérlőközpont és edzőterem is van az ISS-en, ahol a két űrben rekedt asztronauta 2024 júniusa óta él.

március 2., 14:36

  • világom
Így került Lenin a Spitzbergákra: szovjet szellemvárosban áll mai napig szobra
Így került Lenin a Spitzbergákra: szovjet szellemvárosban áll mai napig szobra

Nem csak Lenin szobra érdekes ebben a svalbardi városban.

március 2., 13:36

  • Testem
Szokatlan betegséget okozhatnak a fülhallgatók: ez az oka
Szokatlan betegséget okozhatnak a fülhallgatók: ez az oka

Ezek a fülhallgatók megváltoztathatják az agyunk működését, a szakemberek szerint csak mértékkel használjuk.

március 2., 06:30

  • Offline
A plafonról is női hajtincsek lógnak a világ legbizarrabb múzeumában
A plafonról is női hajtincsek lógnak a világ legbizarrabb múzeumában

Nincs még egy ilyen bizarr múzeum a világon. Te kíváncsi volnál rá?

március 2., 07:26

  • világom
Kitiltották a magas sarkú cipőket erről a helyről – megvan az oka
Kitiltották a magas sarkú cipőket erről a helyről – megvan az oka

Furcsa tábla tartja lázban az internetezőket: nem akárhonnan tiltották ki a magas sarkút.

március 2., 14:00

  • lájfhekk
Ne kapcsold be ezt a funkciót a telefonodon, neked és az akkumulátornak is rossz
Ne kapcsold be ezt a funkciót a telefonodon, neked és az akkumulátornak is rossz

A telefonok széles körben használt beállításáról kiderült, hogy mégsem annyira energiatakarékos, és e funkció a felhasználóknak is problémát okozhat.

március 2., 08:20

  • világom
Egy nem létező állattól retteg az egész ország
Egy nem létező állattól retteg az egész ország

Így formálják a legendák a köztudatot.

március 2., 11:40

  • Offline
Ufókráternek hitték ezt a furcsa képződményt, most derült ki, hogyan jött létre
Ufókráternek hitték ezt a furcsa képződményt, most derült ki, hogyan jött létre

A különös kráter keletkezése kapcsán még az ufók is szóba jöttek.

március 2., 12:40

  • életem
Újabb súlyos következményét fedezték fel a Covidnak: rengeteg korábbi beteget érinthet
Újabb súlyos következményét fedezték fel a Covidnak: rengeteg korábbi beteget érinthet

Újabb rossz hírt kaptak a korábbi Covid-fertőzöttek, súlyos következményeket találtak.

március 2., 07:45

  • világom
Mesebeli táj vár a határtól pár órára: Svájcnak hinnéd, de annál sokkal jobb
Mesebeli táj vár a határtól pár órára: Svájcnak hinnéd, de annál sokkal jobb

Ha valaki ránéz erre a videóra, könnyen azt hiheti, hogy Svájc egy mesebeli táját látja.

március 2., 12:10

  • életem
A kilencvenes évek bulihimnuszai voltak ezek a dalok – sokat ma már ciki elindítani
A kilencvenes évek bulihimnuszai voltak ezek a dalok – sokat ma már ciki elindítani

Ezek a bulislágerek nosztalgiázásra mindenképpen jók.

március 2., 08:06

  • világom
Az olasz Las Vegasnak nevezik a kísértetvárost: ijesztő okból ürült ki
Az olasz Las Vegasnak nevezik a kísértetvárost: ijesztő okból ürült ki

Az olasz Las Vegasként emlegetett hely hatvanas években megújult külsejét is lassanként felemészti a természet.

március 2., 09:06

  • életem
Ezt kell tenned, ha koccantál
Ezt kell tenned, ha koccantál

Az autók koccanása után van egy nagyon fontos lépés, ami ma már elengedhetetlen.

március 2., 08:35

  • világom
Az arany filléres bóvli ehhez az anyaghoz képest: egyetlen grammja több millió dollárba kerül
Az arany filléres bóvli ehhez az anyaghoz képest: egyetlen grammja több millió dollárba kerül

Egyetlen anyag létezik csak, amelynek egy grammja még ennél is drágább.

március 2., 11:10

  • Testem
Divatos sporteszköz teheti tönkre az egészséged
Divatos sporteszköz teheti tönkre az egészséged

A kezdeti motiváció idővel megszállottsággá válhat a mindent tudó sporteszköz hatására, és már a testünk jelzéseire sem figyelünk.

március 2., 10:06

Érdekességek