Ufókráternek hitték ezt a furcsa képződményt, most derült ki, hogyan jött létre

krater
Olvasási idő kb. 4 perc

Ha valamit nem tudunk megmagyarázni, az mindig találgatásokra ad okot, és ilyenkor hajmeresztő lehetőségek is felmerülnek, olyanok is, amelyek minden racionális alapot nélkülöznek. Nincs ez másképp az Alaszkában található Savonoski-kráterrel sem, amely keletkezése kapcsán még az ufók is szóba jöttek.

Mivel a kráter majdnem tökéletes kört formáz, természetesen felmerült, hogy ufók műve, vagy valamilyen természetfeletti erő hozta létre. Mielőtt bárkinek kétségei támadnának, egyik verzió sem helytálló. Maradjunk tehát a tudományos lehetőségek számba vételénél, és nézzük, mit találtak a tudósok.

Meteor csapódott be?

A Katmai Nemzeti Parkban lévő természeti képződmény leginkább egy tóra hasonlít, amikor  elolvad a jég, és esik az eső, mert ilyenkor általában a feléig megtelik vízzel. A hozzávetőleg 500 méter átmérőjű, és 110 méter mély kráter igen különös, és a keletkezésére vonatkozó egyik teória az, hogy meteor csapódott a földfelszínbe, és ennek következtében jött létre. 

Az ilyen típusú kráterek, ahogy ez is, kör alakúak és igen mélyek, ám jóval nagyobbak, mint a Savonoski-kráter: a Dél-Afrikában található Vredefort kráter például kimondottan hatalmas, 70 kilométer széles, és 7-11 kilométer mély. Az erózió miatt csökkent le ekkorára a mérete, kétmilliárd évvel ezelőtt jóval nagyobb volt, ahogy a meteor is, ami kialakította. Tudósok szerint óriásibb lehetett, mint ami miatt a dinoszauruszok kihaltak. 

A geológusok szerint, ha a Savonoski-krátert meteor alakította volna ki, akkor a kőzetmintákból ennek ki kellett volna derülnie. Ám ha ezek ott is voltak, hozzávetőleg húsz ezer évvel ezelőtt egy gleccser visszahúzódása miatt teljesen megsemmisültek.

Vulkanikus eredetű?

Bár a kráter közvetlen környezetében nyoma sincs vulkáni tevékenységnek, a tudósok szerint mégis ez a legvalószínűbb oka a képződmény kialakulásának. Ezt a feltevést az is alátámasztja, hogy az egyébként hatalmas, több mint 16 ezer négyzetkilométeren elterülő nemzeti parkban igen aktív a vulkáni tevékenység

Ha ez alakította ki a krátert, akkor az történhetett, hogy a magma a kürtőn keresztül majdnem elérte a földfelszínt, az ott lévő vízréteget gyakorlatilag felforralta, és a gőz lerombolta a körülötte lévő kőzetrétegeket. 

Ilyenkor napokig füst, hamu és kőtörmelék tör fel a kráterből, de mivel a nyomás egy idő után csökken, a vulkán inaktívvá válik, és tó vagy tengerszem lesz a helyén.

Ahhoz, hogy ezt a teóriát minden kétséget kizáróan bebizonyítsák, további vizsgálatokra, fúrásokra van szükség, hiszen ezek adhatnak teljes képet a kutatók számára. 

A vulkáni tevékenység Magyarország domborzatára is hatással volt, erről szóló cikkünket semmiképp ne hagyd ki. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek