Perbe fogták a halott pápát – a tárgyaláson is meg kellett jelennie

papa vagott
Olvasási idő kb. 4 perc

Akadnak olyan történelmi események, amelyekről az iskolában nem hallunk. Vagy azért, mert annyira marginálisak, és a rendes tananyag is alig fér bele az órákba, hát még ezek, vagy azért, mert esetleg túlságosan hajmeresztőek egy gyermek számára.

Ez az esemény feltehetően mindkét kategóriába besorolható, de azt sem szabad elfelejtenünk, hogy pont az ilyen „normálistól” eltérő – háború, koronázás, törvénykezés, adók kivetése, stb.  – eset milyen sokat mesél el az adott korról, annak szellemiségéről, és természetesen az emberekről, akik az eseményeket alakították.

Botrányokkal terhelt időszak

A Pápai Állam egyik meglehetősen instabil időszakát élte a kilencedik század közepétől a tizedik század közepéig: a pápák szinte évente váltották egymást a politikai viszályok miatt, ám a részletekről nem tudunk sokat, mert kevés forrás maradt ránk abból az időből. Azt viszont tudjuk, hogy Formózusz pápa először Porto püspöke volt, és fordulatokkal teli volt az útja a pápai trónig, de végül 891 októberében pápává választották. 

Formózusz pápát ténylegesen a trónra ültették a per során
Formózusz pápát ténylegesen a trónra ültették a per soránDea / Biblioteca Ambrosiana / Getty Images Hungary

A különböző intézkedéseivel számtalan ellenséget szerzett magának, ezért halála után sem nyugodhatott békében, ugyanis VI. István pápa, a Formózuszt követő második, perbe fogta őt, és kötelezte, hogy jelenjen meg a tárgyaláson. Ez azt jelentette, hogy az elhunytat exhumálták, díszesen felöltöztették, és megkezdődött a tárgyalás. Ennek a végén, mivel nyilvánvaló okokból nem tudta megvédeni magát, megfosztották – posztumusz – a pápai címétől és a Tiberisbe hajították. A sors iróniája, hogy mindezek után a közvélemény VI. István pápa ellen fordult e tette miatt. 

Megmagyarázhatatlan esetek

A nagy emu háború is egy meglehetősen szokatlan eset a történelemben: az 1932-es nagy gazdasági világválság idején a farmerek igyekeztek több búzát termelni Ausztráliában, hogy túléljék a helyzetet. 

Ez hozzávetőleg húszezer emut vonzott a földekre, így a földművesek kénytelenek voltak a védelmi minisztérium segítségét kérni.

Egy kis csapat katonát küldtek a megfékezésükre, ám a madarak nehéz célpontnak bizonyultak. Végülis a harc során emuk százait ölték le. 

Rettentő furcsának számít a 16. században kitört „táncjárvány” is Németországban. A strasbourgi eseményt egy nő, Troffea asszony indította el, aki minden ok nélkül táncra perdült az utcán. Az elkövetkező napokban hozzávetőleg négyszáz ember követte a példáját, éjjel-nappal táncoltak. Sokak halálát kimerültség vagy agyvérzés okozta. Szakértők úgy vélik, hogy a jelenséget több faktor okozta: egy zabban lévő gomba elindíthatott egy fertőzést, ezt követte a tömeghisztéria, de ezek csupán feltételezések. 

Ha további érdekes, de megmagyarázhatatlan történelmi eseményekre is kíváncsi vagy, olvasd el ezt a cikkünket.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek