Álszentség nem vallásosként megkereszteltetni a gyereket? És tudta, hogy létezik hivatalos névadó ünnepség is?
Örök a dilemma: azzal kimarad-e valamiből a gyerek, hogy megkeresztelték, vagy azzal, ha nem.
Kinek a pap, kinek a papné
Amikor megszületett a kisfiunk, s eltelt pár hónap, egyre többen ajánlkoztak hol nyíltan, hol burkoltan, hogy szívesen lennének keresztszülők. Először nem is vettem a lapot, mert nálam sosem jött számításba a keresztelő. Már az én családom sem vallásos, templomban is csak akkor jártam belülről, ha kulturális, építészeti szempontból érdekes volt, vagy esküvő miatt. Én nem vagyok megkeresztelve, a férjem hiába van (nem is tudom, milyen felekezetnél), de nem vallásos, nem hívő. Én kifejezetten hálás vagyok a szüleimnek, hogy nem döntöttek helyettem ebben a kérdésben, s meghagyták nekem a jogot, hogy majd, felnőttként eldöntsem, mi az, amit el tudok vagy el akarok hinni. Talán éppen amiatt, mert nem volt ilyen irányú követendő minta, nem kerültem semmiféle vallás hatása alá, sosem kellett semmilyen vallásos dologban részt vennem, mire felnőttem, el sem tudtam képzelni,hogy bárhova csatlakoznék, hogy templomba járó vagy hívő lennék. Hinni persze bárki bármiben tud, a szabadság előttem, a döntés a kezemben.
Süti, nem süti
Amikor egy vallást rendesen gyakorló család kereszteli meg a gyerekét, s ezzel a keresztények táborába is beiratja őt, dönt a sorsa felett. A gyerek imádkozik, hittant tanul, misére jár, stb. stb. Szóval, vallásos lesz, egyszerűen belenő ebbe. Tiltakozni nem fog, mert ez számára normális, az élet része. Viszont szerintem lemarad arról, hogy „tiszta” fejjel, befolyás nélkül, ösztönből vagy éppen tudományos alapon lássa a világot. Talán az ilyen abszolút vallásos neveltetés teljesen megfelel annak, ami a nem hívők nem keresztelése, vagyis a gyerek abban a szellemben nő fel, amit a szülei is gondolnak, vallanak. A lényeg a következetesség.
A különbség az, hogy amíg az egyikük nyitott, szabadon járhat a vallások, értékek világában (ha akar egyáltalán), addig a másikuk, amíg túl fiatal nem is nagyon tud más világról (vagy annak előnyeiről), később meg már hozzászokik, belenő abba, amit kap. Azért az jó, hogy mindkét táborban megvan a lehetőség a váltásra, a nem vallásos vallásos lehet, a vallásos kiléphet az egyházból, vagy egyszerűen nem foglalkozik vele.
Trendi?
És mi van azokkal, akik egyszerű családi összeröffenés vagy divat címen ragaszkodnak a keresztelőhöz, anélkül, hogy ő maguk meg lennének egyáltalán keresztelve (mert így is lehet) vagy sosem foglalkoztak a vallással, az egyházzal? Úgy veszem észre, divat a keresztelő, no meg keresztszülőnek lenni, bár szerintem nem menő, inkább álszent, kirakat dolog, ha tényleg nincs mögötte semmi. Az oké, hogy egy jó ürügy, hogy szép csinin felöltözzünk, a gyerek is cuki hófehér angyallá váljon, s elhívjuk a családot (és begyűjtsük az ajándékokat), de ennek van más módja is.
Vannak ugyanis olyanok is, akik (például önkritikájuk lévén) nem vállalnak be egy egyházi szertartást, ha nem érzik odavalónak magukat. Ők sem maradnak le semmiről, hiszen jó alternatíva a névadó ünnepség, aminek az önkormányzatok adnak otthont. Így mégis van apropó, ami miatt összegyűlhet a család, hogy közösen megünnepelje az új családtag eljövetelét.
De mi az a névadó ünnepség?
Úgy tudom, akkor találták ki, amikor a vallásosság nem volt egy jó szemmel nézett dolog kis hazánkban. Ma azok választják főként ezt az ünneplési formát, akik vagy maguk sem vallásosak (eléggé), vagy meg akarják hagyni a gyereknek a választás jogát.
A névadót a területileg illetékes önkormányzat anyakönyvi hivatalában kell intézni. Hasonlóan az egyházi keresztelőhöz, itt is választani kell két, ideális esetben hozzánk és gyermekünkhöz közelálló személyt névadó szülőnek. Őket hívjuk névadó szülőnek, de a keresztszülő elnevezés is gyakori. Az anyakönyvvezetővel egyeztetve kell kérnünk időpontot is. Maga az ünnep általában mindenhol más és más. Ami biztos, hogy az anyakönyvvezető köszönti a gyermeket, a szülők virágot kapnak, pezsgővel koccintanak, s vannak további opciók, pl. gyerekkórus, ének, zene, tánc, ilyesmik.
Persze a választás kérdése nem itt dől el. De lehet ez is egy első lépés. Ha máshová nem, az őszinteség felé.
