Így válasszon gyerekének bicikliülést

Olvasási idő kb. 3 perc

Bicikli, naptej, bukósisak rendben, na de mibe tegyük a kicsit? Ez a poszt ebben segít.

Ha szeretünk és tudunk kerékpárral közlekedni, a gyereket kb. egyéves korától magunkkal vihetjük. A gyerekülés használatához mindössze annyi kel, hogy ülni már magabiztosan tudjon. Gyerekülésből pedig többféle változat kapható, mindenki talál az igényeinek, pénztárcájának megfelelőt.

madsencycles.com

Előre vagy hátra?

Két alap üléstípus van, az előre és a hátra szerelhető. A hátsó pozíció a leggyakoribb, ebből találjuk a legtöbb variációt is. A hátsó üléseket rögzíthetjük a csomagtartóhoz, aminek hátránya, hogy mindig ott van, akkor is, ha a gyerek nincs, viszont előnye, hogy lehet bele ilyenkor pakolni pl. bevásárlásból, munkából hazafelé menet. Ami még ez ellen szól, hogy a kerékpár rezdüléseit könnyen átvezeti az ülésbe, a zökkenőkkel, bukkanókkal tarkított útszakasz kifejezett kellemetlen érzés a gyereknek. (Ezen pl. teleszkópos üléssel lehet segíteni a vázra rögzített üléseknél.)

kinderstoelkopen.nl

Bizarr, nem bizarr, kényelmes

Egyre elterjedtebb az adapteres változat, amely a vázhoz rögzítve „lóg” a levegőben. Nincs alátámasztása, egy L-alakú fémváz tartja a kerekek felett az ülést. Elég bizarr látvány, főleg, amikor kileng, mert mondjuk a padkán megyünk le, és a gyerek csak himbálózik (nálunk ez nagy örömsikolyokat szokott kiváltani). Már 2 év gyakori használat és - a gyermek részéről - jelentős súlygyarapodás után tudom, nem kell aggódni. Ez az adapteres változat azért is jó, mert egy mozdulattal leszedhető és felrakható az ülés, és lágyan vezeti a kerékpár rezgéseit. Ez a típus inkább ringat, ami miatt a gyerekek többsége hamar el is alszik benne. Ha hosszú távra tervezünk, érdemes a hátradönthető háttámlás változatot beszerezni, mert ha a gyerek bealszik, ide-oda dülöngél, ami nem is kényelmes, és az egyensúlyi állapotot is zavarja. Nem mellesleg elég ijesztően tud kinézni, ahogy a kis alvó gyerekfej össze-vissza tekereg.

A hátul lévő ülések előnye, hogy szélárnyékban van a gyerek, és gyengébb fizikummal is könnyen, biztonsággal közlekedhetünk. Hátránya, hogy a kapcsolattartás kissé körülményes (de azért megoldható).  Az előre (kormányra, nyeregcsőre) szerelhető gyerekülés előnye, hogy a gyerek szem előtt van. Beszélgethetünk vele, megmutathatjuk, mit látunk éppen, és nem utolsó sorban a gyereknek is élvezetes, mivel premier plánban, a szülő karjai közt szemlélheti magasból a világot. Ez inkább kisebb korban (13-15 kg-ig) jó, mert egy nagyobbacska már könnyen akadályozza a felnőtt mozgását, nem kényelmes egyikőjüknek sem. Hátránya, hogy a szembejövő széltől óvni kell a gyereket, akár felszerelhető szélvédővel, akár védő ruházattal. Emellett nem könnyű kormányozni, lavírozni egy tizenkilós gyerekkel, nehéz és kényelmetlen lehet.

sparta.nl

...és van az utánfutó

És végül szólni kell a kerékpáros utánfutóról, amely nálunk most kezd elterjedni. Külföldön régóta divat, a gyerekek mellett kutyaszállításnál is bevált. Itthon vidéken, kerékpárutakkal övezett területeken már régebben is látni lehetett egyet-egyet. Pár napja Budapest egyik belváros melletti kerületében is láttam ilyet. A kb. 35 000 Ft-tal kezdődő kétkerekű szállító fedett, így véd a szél, az eső és az erős napsütés ellen. Az utánfutócska maximum 40-50 kilót bír el, ami azért két kiskorút is jelenthet. Vagy gyerek-kutya kombinációt. Van, amelyik csak utánfutóként funkcionál, de van olyan is, ami könnyen babakocsivá alakítható. A nagy tér és teherbírás miatt nagyobb túrákra, bevásárlásokra és a játszótéri csomag cipelésére is alkalmas, arra kell figyelni, hogy szélesebb a biciklinél, és kanyarodásnál ívesebben kell fordulni. A gyerekek imádják, számukra ez talán a szállítás legkényelmesebb módja. (És ha netán valaki Hollandia környékén jár, ott mi most vettünk egyet 20 euróért. Csak azt nem tudjuk, hogy hozzuk haza:))

Ennyiért?

Az árak igen változatosak. Adapteres no name hátsó ülés már 7000 Ft-ért is kapható újonnan, garanciával. De ha tehetjük, vásároljunk kerékpár-szaküzletben, sportáruházban, ahol biztosan ellátnak mindenféle jó tanáccsal, válaszolnak kérdéseinkre, és be is szerelik nekünk. Ezek  ára tizenegy-két ezer forint körül kezdődik. A legdrágább, legnevesebb gyártó hátradönthető változata újonnan 30 ezer Ft-ért beszerezhető, de érdemes online aukciós oldalakon is körülnézni.

Hasznos tanácsok

Hátsó gyerekülés esetén magas háttámlásat válasszunk, mert az védi a gyerekek a feje tetejéig. Ennél figyeljünk arra, hogy felfelé öblösödő legyen, hogy a gyerek bukósisakkal a fején is kényelmesen elférjen.

Amikor adapteres gyerekülést veszünk, kérdezzük meg, hogy milyen átmérőjű vázra lehet felszerelni, mert vannak olyan típusok, melyek a vastagabb mountain bike vázakat nem érik körbe. Ha több kerékpárt is használnánk gyerekhordásra, lehet külön venni adaptert is.

Budapesten érdemes „gyerekes” kerékpárt fenntartani. Olyat, ami biztonságos, és kényelmes, de nem annyira kecsegtető a bicikli tolvajoknak. Legyen szabadságunk, hogy bárhol, bármikor ott merjük hagyni. (Nehogy bringa nélkül kelljen hazasétálni a játszótérről). Azonban még erre is a legjobb zárat válasszuk (U-lakat vagy nagyon vastag burkolt lánc).

Világítás mindig legyen a kerékpáron.

Tartsuk be a KRESZ-t, ha nem vagyunk rutinos kerékpárosok, olvassuk el a kerékpárosokra vonatkozó szabályokat. Sok félreértés van a köztudatban sajnos.

Tartsuk be a maximális súlykorlátokat. Legyen rajta minősítő tanúsítvány, ami igazolja, hogy megfelel a hatályos jogszabályoknak a biztonság tekintetében.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.