Féken tartani a fékezhetetlent – otthon beteg gyerekkel

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Túlélési tippek egy anyától, aki négyhetes szobafogságra kényszerült kisgyerekével.

Mindig komoly macera, ha a gyerek beteg. Ha kórházba kell vinni, pláne. Na de mi van akkor, ha csak egy kicsit beteg, netán orvosi utasításra nem mehet közösségbe? Olyankor van, hogy anya három héten át megőrül otthon.

Olvasónk, Szandra számol be élményeiről.

Hogy is van ez? Talán az egyik legnehezebb feladat minden szülő számára, amikor gyermeke el van tiltva a közösségtől, sőt, még a szabadban tartózkodástól is, viszont érdemben nincsen semmi baja. Na ez a tuti. Így jártunk mi is Bendegúzzal.

Gyakori fülgyulladások, állandó nátha (takony), brutál horkolás és persze néhány antibiotikum-kúra után úgy döntött a János kórház fül-orr-gégész főorvosa, hogy az orrmandulától meg kell válni. De először is a zöld váladékot kell kiiktatni a rendszerből. Hogy makulátlan egészségnek örvendjen gyermekem mire a műtétet elvégzi, a javaslat szerint tilos közösségbe, bölcsibe vinni. Legfeljebb játszótérre, de ha lehet azt is akkor, amikor nincs csúcsforgalom. Ez volt négy hete.

Négy hét otthon, egyedül

Kreativitásom teljes tárházát megpróbáltam bevetni, hiszen a náthán, ami 10 nap alatt elmúlt (szuper antibiotikumos orrcseppet adnak a János Kórházban), semmi, azaz semmi baja nem volt a gyereknek, illetve ez így nem igaz, baromira kezdte unni a játékait, a képemet egy idő után.

Néhány ötlet a túléléshez

Főzés

Kell hozzá:
- valami, amit rá tudsz adni, hogy ne legyen vizes az egész gyerek, és ne kelljen az amúgy is népszerű öltöztetést többször megejteni (én vettem a nagy sárga áruházban egy festőköpenyt, de egy szemeteszsák fejénél nagy lukkal is megteszi, amit ráhúzol).
- mosogató :)
- lábos, fakanál, habverő, amit csak kér, és nem törékeny, nem sajnálod
- no meg olyan valami, amit keverhet, nem dugítja el a szűrőt, pl., száraztészta. Mivel kemény marad a langyos vízben, simán ki tudod venni a mosogatóból, és ő mégis keverhet, főzhet, vizezhet.

Ezzel akár 30-40 percig is elfoglalja magát, és addig legalább Te is megtudod főzni az ebédet.

Takarítás

Kell hozzá porszívó, felmosó, szivacs, porrongy. Ha jól irányítjuk, akkor akár még hasznos is lehet gyerekünk, hiszen törölgetni tényleg tudnak, igaz, figyeljünk értékeinkre....

Virágültetés

Na ez ugyan baromi nagy kosszal jár, de nemcsak egy alkalommal, hanem akár minden napra nyújt némi elfoglaltságot. Ültetésnél a földezés, szülőknek a virág megmentése okoz örömöt, ugyan a kicsi óriási igyekezetében hajlamos némileg leamortizálni a botanikát, a locsolás, ápolás, az elszáradt levelek, virágok lecsipkedése mindig jó szórakozás (és akár többórás muri is lehet).

Kemény

Imádott gyermeked, akiért életed adnád, fél perc alatt képes elérni, hogy úgy érezd, vagy ő vagy én alapon világgá mész. Már-már ott tartottam, hogy felhívom a 17XX emberi hívószámot, amikor is eljött a nagy nap: a műtété.

Lássuk be, azokban a kórházakban, amik még nem estek át a rehabilitációs programon, (sajnos ezek vannak többségben) meglehetősen lepukkant körülmények várnak a betegekre. Öreg, koszos, koszlott, és csak a mellékhelyiséget ne kelljen igénybe venni. Sajnos itt sem volt ez másképp. A gyermek- és csecsemőosztály gyakorlatilag zsúfolásig tele, és a tüdőgyulladásos, kruppos, hányás-hasmenéses, műtétre váró, műtött kis betegek mint egy helyes kis tavaszi csokor élik mindennapjaikat, egy szinten, egy folyosón, egy légtérben. Onnan lehet tudni, hogy már a sebészeten járunk, hogy egy retro íróasztalnál ül egy tüneményes nővér, Margó néni, a folyosó kellős közepén. A műtő a földszinten, lift nincs, tehát a műtős bácsi kézben cipeli le-, illetve fel a csemetéket, és a tizenévesek, súlyukra való tekintettel, a műtétet követően saját lábukon kénytelenek felsétálni a lépcsőn a kórtermükbe.

Az már csak hab a tortán, hogy miután a kismaszatok kezdenek magukhoz térni, játszószoba hiányában azon az egy azaz egy nyűveteg rajztáblán kénytelenek osztozni, amit hol máshol mint a folyosón helyeztek el – és ahol természetesen egészséges és fertőző gyerekek egyszerre próbálják lekötni felesleges energiáikat. Ezt próbálta volna az én fiam is, és hiába vittem be meséket, laptopot, könyveket, folyamatosan vívtunk, mert az a rajztábla, annak letörlése, krétázása volt minden idők legérdekesebb teendője.

Értik a dolguk

Mi csak egy éjszakát töltöttünk bent, tehát igazán szerencsések vagyunk. Ami szomorúsággal tölt el, hogy az ott dolgozó remekül összeszokott orvosi, ápolói, csapat ilyen áldatlan állapotok között kell végezze munkáját. Egy elsőosztályú, nagyon profi team. Szakértelmük vitathatatlan. Értik, tudják a dolgukat, és a rutinon kívül, ami laikusként is nyílvánvaló, a figyelmesség, kedvesség, a gyorsaság társul. Nem csak a gyermeket, hanem annak szülőjét is emberszámba veszik. Az orvos az aneszteziológus doktornővel karöltve felkészített mindenre.

Nemcsak magát a beavatkozást ismertették, hanem a narkózis körülményeiről is minden információt megkaptam, és készségesen válaszoltak kérdéseimre. A gyermeket az én kezemben altatják el, és az én kezemben ébred majd fel. Nem kell megijedni, rossz lesz a látvány amikor az altatót beadják, és kis rongybabaként fekszik majd a karjaimban, de ez a gyermek érdeke, tehát ki kell bírni. És hála a felkészítésének, ugyan picit elsírtam magam, de jól tudtam kezelni a helyzetet. Megnyugtató volt, hogy minden tekintetben jó kezekben van a világ legdrágább kincse, mert MINDENKI tudja, érti a dolgát! Ehhez még társul a jó hangulat, humor, tehát tényleg csak szuperlatívuszokban tudok az ott dolgozókról nyilatkozni, és ezúton is szeretném megköszönni mindazt, amit értünk tettek. Bízom abban, hogy előbb-utóbb hozzájuk méltó helyen végezhetik dolgukat.

Látszik az alagút vége

Hát itt tartunk most, még 10 nap itthon, amit megspékel  a mit nem szabad a gyereknek csinálni lista. Nem szaladhat, biciklizhet, kiabálhat, ugrálhat, stb. Aranyos volt a doktorbácsink, mert mikor elengedett minket, csak annyit mondott: a neheze még most következeik, féken tartani a fékezhetetlent. Igen, igen. Valahogyan azért féllábbal is kibírjuk, hiszen látszik az alagút vége. És különben is. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, minden megoldható,  csak egészség legyen.

Szandra, 3 éves Bendegúz anyukája

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

olvir
olvir
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.