A kisbaba remek eszközökkel van felszerelve, hogy érvényesítse akaratát: tekintélyes hangerővel, és mindenféle olyan sajátossággal, amit a felnőtt ember jellemzően aranyosnak, ellenállhatatlannak tart.
Gyakran lehet hallani pszichológusok, pedagógusok szájából: foglalkozzunk a gyermekkel az életkorának megfelelő igényei szerint! Igen ám, de azt ritkábban fejtik ki, mik is ezek a sajátos igények, hogyan változnak, és hogyan viszonyuljon ehhez a szülő, vagy akár a tágabb család. Persze, minden életkorban igényeljük, hogy szeressenek, figyeljenek ránk.
Ám a lélekgyógyászok azt vallják: az egyes életszakaszokat sajátos feladatok, kihívások is kísérik. Feladatot kap szülő és gyermek egyaránt. Az együttműködésükön múlik, hogy sikerül megoldani.
Egy német pszichológus,Erik H. Erikson gondolatai váltak leghíresebbé ebben a témában. Ő sokakkal együtt úgy gondolta, adottak bizonyos életfeladatok, amelyek belénk kódoltak, nem kell tehát tudnunk ezekről ahhoz, hogy szembe találjuk magunkat velük. A szülőn nagyban múlik, hogy a csemete ügyesen, sikeresen megoldja-e ezeket a feladatokat, így az anya és apa jó, ha tisztában van vele, különböző életkorú gyerekeknél mi az, amire leginkább oda kell figyelni. Erikson hangsúlyozza, ha az egyik szakaszon már szerencsésen túljutott a gyermek, jobb esélyekkel indul neki a következőnek. Az általa meghatározott szakaszokat bontom ki, gondolom tovább az alábbiakban.
Az első dolog, amit a baba megtanul az életben, a bizalom
- vallja Erikson. Ha belegondolunk, a kisbaba remek eszközökkel van felszerelve, hogy érvényesítse akaratát: tekintélyes hangerővel, és mindenféle olyan sajátossággal, amit a felnőtt ember jellemzően aranyosnak, ellenállhatatlannak tart. De mégis kiszolgáltatott lény, akinek életben maradása, komfortérzete a szülőkön múlik. A gyermek feladata tehát az, hogy megtanuljon bízni másokban, a szülőé pedig, hogy ráhangolódjon a babára, és a helyzetnek megfelelő válaszokat adjon jelzéseire.
Amikor a gyermek elég éretté válik mentálisan, hogy kialakuljon az én-érzése, és az önálló akaraté, rögtön el is kezdi gyakorolgatni a nemet mondás, a döntés képességét. Sok szülő rosszul viseli ezt a dackorszak néven elhíresült időszakot, pedig ekkor alakul ki a gyermekben az autonómia érzése. Ha az anya és apa visszajelzi, hogy komolyan veszik a kisgyerek akaratát, és bizonyos határokon belül ő is eldönthet kérdéseket, átéli, hogy autonóm, önálló lény, és erre később még nagy szüksége lesz.
Kíváncsiság és kezdeményezőkészség - örüljünk neki!
Sok szülő felfigyel az óvodások hirtelen kibontakozó szexuális érdeklődésére, ám ez a kíváncsiság valójában mindenre, a világ dolgaira kiterjed. Kérdések ezreivel halmozza el a csemete anyát és apát, ami egy idő után bizony fárasztó is lehet. Mégis megéri állni a sarat, mert ennek az időszaknak élményeiből táplálkozik a később oly fontos kezdeményezőképesség. Ha a szülő elutasító a gyermek kíváncsiságával szemben, komoly bűntudatot alakíthat ki benne.
A kisiskolás gyermekek élvezik, ha ügyesen hajthatnak végre feladatokat, teljesítményeket hozhatnak létre. Az iskolák sajnos nem ritkán ennek ellene dolgoznak, és olyan ösztönzőket alkalmaznak, amik épp, hogy külsővé, jutalmazás- és büntetésfüggővé alakítják ezt a belső motivációt. Ha ez szerencsés módon nem történik meg, a gyermek továbbviszi magával a hitet abban, hogy ő képes teljesítményt létrehozni, alkotni.
A kamaszkor különösen nehéz időszak a fiatal számára, ami a korábbiaknál összetettebb feladatok elé állítja. Ebben a szakaszban alakítja ki, ki is ő, milyen értékeket vall, melyik nemhez vonzódik, miben hisz, milyen pályát szeretne választani, egy szóval, az identitását. A szülő azzal segít, ha támogatja ennek a komoly munkának elvégzését, és nem forszírozza a gyermeket, hogy kész megoldásokat fogadjon el, például legyen ügyvéd, csak mert az apja, nagyapja és dédapja is az. Ám ezt a küzdelmet nem vívhatja meg helyette, már nem elég az ügyes szülő a sikeres megoldáshoz.
Ha ezen az életszakaszon is átjut a fiatal, később még vár rá az intimitás képességének kialakítása, az önmagát is meghaladó alkotásé, végül az egész élet összegzése, elfogadása.
Egymásra épülő sikerek
Sokan gondolják, annál meghatározóbb egy élmény, minél fiatalabb korban éri az embert. Ha elfogadjuk, hogy minden életkorban komoly segítség, ha a korábbi kihívásokat ügyesen vette gyermek és szülő egyaránt, akkor valóban, a legkorábbi sikerek a legfontosabbak, hiszen arra épül a legtöbb.
Serdülőkorban látszólag átveszik a főnökséget a kortárs kapcsolatok és a kamasz maga által választott példaképei. Persze, ez csak a felszín, hiszen a meleg, elfogadó otthoni légkörre éppen ebben a hányattatott időszakban szorul rá talán leginkább. Aztán kirepül a fészekből, és a szülő már inkább csak figyeli, mint alakítja a sorsát. Ám jó, ha tudja, ha az addigi kapcsolat jó volt, és bizalommal teli, autonóm, kezdeményező, alkotó gyermeket indított útnak, aki addigra már azt is tudja, ki is ő, akkor ezekre a kincsekre egész életében építhet majd. Ki tudja, talán ez az a hamuban sült pogácsa, ami a mesében is kíséri az útját járó főhőst.
