Szerencsésnek érezheti magát az a szülő, aki sosem esett kétségbe gyermeke megállíthatatlan hisztirohamai miatt, sosem kérdőjelezte meg saját képességeibe vetett hitét, amiért nem sikerül megreguláznia egy néhányéves csöppséget. Meglehet, az ilyen szülő ösztönösen ráérzett a kezelési módra, de sok egyéb adottság is befolyásolja, mennyire élesen kerül szembe a család a problémával.
Gyermeki különbségek
A gyerekek eleve más és más temperamentummal születnek, tehát egyszerűen vannak nyugodtabb, befelé fordulóbb és lobbanékonyabb porontyok. Ezt rendszeresen kihagyják a számításból anyák és apák, mikor magukat okolják, amiért nem tudják kezelni a gyerek hisztijét. Pedig a szomszédéknál nincs ilyen probléma, pedig velük sem volt a nagyszülők elmesélése szerint kicsi korukban (más kérdés, hogy az idő ezt is megszépíti, tehát fenntartással kezeljük az erre vonatkozó családi adatokat!).
A másik, legalább ennyire jelentős szempont, hogy milyen stresszforrásokkal kell
megküzdenie a gyermeknek. Érthető, hogy sokkal nehezebben kezelhető az a poronty, akinek nemrég született kistestvére (a „nemrég”-be beleszámít, ha már egy éve megszületett, de még nem lehet vele játszani, összebarátkozni), pláne, ha ezzel egy időben neki óvodába kell mennie. Nem elég, hogy érkezett egy trónfosztó, aki elrabolja a neki járó figyelem jelentős részét, de tőle még meg is szabadulnak. Lecserélik őt! Miért csodálkozunk, ha az ilyen gyermek idegei nincsenek kisimulva, nem hallgat a szülői szóra, éppen az ellenkezőjét teszi annak, amit kérnek tőle, és látványos jelenetekkel igyekszik a szülők tudtára adni, hogy ő is van, ő is fontos. Nem beszélve az olyan traumatikus eseményekről, mint a válás vagy az egyik szülő halála: ha a gyermekben olyan feszültség dúl, amit még nem képes kezelni, mi sem természetesebb annál, mint hogy ez ki fog jönni ott, ahol tud.
Dacolni jó
A fentiek csak extra nehezítő tényezők, az alapvető ok a hisztire mégiscsak a dackorszak. A legtöbb szülő a gyermek két éves kora körül szembesül a jelenséggel. Ez az az időszak, mikor teljes gőzzel gyakorolni kell a saját akaratot: ez nem rosszaság, ez a feladata a gyermeknek ahhoz, hogy később normális felnőtt váljon belőle. A hisztit senki sem szereti, de talán más megvilágításban látja, ha olyan szükséges fejlődési eseménynek tekinti, mint a fogzást: ahogy
nem szeretnénk, ha nem nőne ki a gyermek foga, úgy akaratgyenge, befolyásolható, önmaga határait meghúzni képtelen felnőttet sem szeretnénk. Az érett személyiséget nem adják ingyen, meg kell érte dolgozni, úgy a gyermeknek, mint a szülőnek.
Természetesen mindez nem azt jelenti, hogy bátorítsuk a hisztit, és ne dolgozzunk a csökkentésén. Csak annyit, hogy értsük meg, nem minket akar velünk gyötörni a gyermek, nem az áll a hátterében, hogy rossz. Hanem az, hogy még nem tanulta meg, milyen más módon érheti el, hogy az ő akarata is érvényesüljön. És pláne nem tanulta meg, hogy mi a különbség a behódolás és a kompromisszum között. Csak később fogja megérteni, hogy attól ő nem lesz gyengébb, hogy bizonyos kérdésekben önként enged.
A megértésen kívül mit tehetünk a hisztivel?
Próbáljuk meg nem jutalmazni. Tehát ne történjen az, hogy ellenállunk, míg a gyerek szép szóval kér valamit, de engedünk, ha már nem bírjuk tovább a balhézást. Evidensnek tűnik ez, mégis így szokott lezajlani sok családban. Sose legyen sikeres a hiszti, viszont jutalmazzuk azt, ha más módon szeretné elérni a gyermek, amit egyébként hisztivel szokott! És tegyük is szóvá: látod, ha így kéred, megkapod.
Vannak nagyon régi, értelmetlen vagy káros technikák, mint a gyermek szobába küldése, ami még rosszabb, ha csak akkor jöhet ki, ha bocsánatot kér, amivel azt sugalljuk, hogy a bocsánatkérés nem belső megbánásból fakad, hanem egy cél érdekében tesszük.
Ranschburg és a mágikus trükk
Szívesen ajánlom Ranschburg Jenő mágikus trükk nevű technikáját, ami már sok-sok szülőnek bevált, az én praxisomban is visszajeleztek erről. Ha a gyermek hisztizik, játsszuk el teátrálisan, mintha eltűnt volna. Kérdezzük: hova tűnt ez a gyermek, nahát, az előbb még itt volt! Ez kizökkenti őt, megdöbben rajta. Amint abbahagyta, „találjuk meg” hasonlóan látványosan, örüljünk neki, hogy nahát, újra megjelent! Ez a játékos megoldás gyorsabb, és emberségesebb, mint a sokak által próbált levegőnek nézés, aminek további hibája, hogy általában nem működik.
Összességében tehát ne bátorítsuk a hisztit, de értsük meg: nem rossz szándék áll a háttérben, hanem hogy a gyermek még nem tud mit kezdeni akaratával, bontakozó személyiségével. A szülő feladata nem a büntetés, hanem más utak megtanítása.
