A gondok egy része általában abból ered, hogy az ember lánya stresszes élethelyzetekbe keveredik, mindenki összevissza beszél neki, és ezt aztán – részben hormonális okokból – nem tudja ép ésszel kezelni.
Segítség!
Végképp elért a kapuzárási és egyben kapunyitási pánik. Van egy hároméves fiam, akinek rövidesen kistestvére születik. Szeptemberben kezdte az óvodát, el kell tehát fogadnia egy teljesen új környezetet, és egyben azt is, hogy mama itthon „legel” majd a kistesóval, miközben őt majd ott „Karcsika” jól csúfolja, sőt még a rendőrös biciklit sem adja át önszántából.
Ráadásul úgy érzem, éppen most sikerül csúcsra járatnia amúgy sem kicsi egójának nagyra növelését, a határfeszegetést. Mellesleg ugye egy hároméves még nem önellátó: nem tud egyedül öltözködni, kakilás után nem tudja kitörölni a fenekét, és még vacsorát sem készít magának. És a munkámat sem tudom teljesen felfüggeszteni. Jelenlegi terhességem nagy részén valahogy úgy átsiklottam, hogy még a pingvinjárás is elkerült, babaruhát az utolsó pillanatban fogok mosni, az oly annyira áhított kismama-hastáncnak még egy óráján sem sikerült részt vennem. A sűrűsödő méhösszehúzódások viszont egyre követelőzőbben megálljt parancsolnak, és jelzik: közeleg a pillanat. Ideje hát, hogy legalább arról elgondolkodjak: Hogy fogok én így nyugodtan szoptatni!?
Mert fogok.
Bár anyai mivoltomnak nem ez az egyetlen lényeges pontja, azért a gyerekszoba falának és rugdalózó színének megválasztásánál összehasonlíthatatlanul fontosabbnak tartom. Akkor most gyorsan rendbe rakom a lelkem és a tudatom.
Erős hátszél
Hihetetlenül irigylésre méltó családom van (beleértve a nagy- és dédszülőket is). Először is, mikor a fenti aggodalmaimat megosztottam gyermeke(i)m apjával, a reakciója a következő volt: „Ne érezd úgy, hogy ezt egyedül kell megoldanod!” Ettől függetlenül, én úgy érzem, de jó, hogy ő nem... Az eredeti elképzelésem az volt, hogy mikor a szoptatásról írok, őt, mint apát megkérdezem, hogyan csapódott le benne, hogy nagyobbik gyerekünket két éven keresztül igény szerint, bármikor és bárhol, akár nyilvános helyen is szoptattam. Erre közölte, hogy egyáltalán nem tud mit mondani, mert pont olyan természetes volt neki is, mint nekem. Ez nem egy társadalmilag elfogadott jelenség, de nekünk nem voltak kétségeink és félelmeink. Nem hatottak ránk gyermekorvosunk olykor furcsa megjegyzései sem, hiszen kiderült, hogy a(z igény szerinti) szoptatásról alkotott korszerű felfogás nem egyezik az övével.
A védőnőnk szerencsére szupersztár ilyen tekintetben (is). És bár megtaláltam azt a 2008-as határidőnaplómat, amibe – most már csak mosolygok akkori önmagamon – az első hetekben próbáltam feljegyezni, milyen időközönként szopott a fiam, tulajdonképpen eleresztettem a fülem mellett az összes barátnői érdeklődést, ami arra irányult, hogy a néhány hetes-hónapos gyereknek kialakult-e már a szoptatási és napirendje. Valahogy zsigerből úsztuk meg eddig a dolgokat, már amit megúsztunk.
Csak heverünk a díványon
Azt hiszem a kényelmességem (lustaságom) is hozzájárult, hogy így döntöttem. Hosszú időre sok táplálkozási kérdésre volt kész válaszom. Az anyatej mindig kéznél van, megfelelő hőmérsékletű, nem kell utána mosogatni, fertőtleníteni, éjszaka az ágyból kikelni, vásárolni. Ha csak szomjas a csecsemő, a hígabb első tej a szomját oltja, ha éhes is, akkor hosszabban szopik, és a zsírdúsabb hátsó tejjel az éhségét is csillapítja. Nekem édesanyaként, ha úgy vesszük, semmi dolgom sincs, és a szoptatás különösebb eszköztárat sem igényel. És még az is belefér, ha néhanapján úgy gondolom: elegem van az egészből, vissza akarom kapni a testemet!
A szopatással töltött második év a se veled-se nélküled időszaka volt. Ilyenkor sokat segített, ha újra és újra belemerültem a www.lll.hu-n vagy a www.szoptatasportal.hu-n lévő útmutatókba, ezek újra önbizalmat öntöttek belém, és megadták a következő löketet a folytatáshoz.
A cici tudja a dolgát...
Legalább ezen nem kell agyalnom. Magától „megnő” a mell (pontosabban a mirigyállomány) a terhesség alatt, és már ekkor termelődik némi előtej (kolosztrum). A Montgomery-mirigyek (a bimbóudvar területén) zsíros váladékot termelnek, és jó előre gondoskodnak róla, hogy rugalmasan tartsák a bőrt a szoptatáshoz. Az extra krémezés csak megzavarja a mirigyek működését.
Előfordulhat, hogy a szoptatásnak lokális akadályai vannak, pl. befelé forduló, behúzódó vagy lapos mellbimbó, melyek ugyan nehezítik a szoptatást, sok édesanya túlságosan körülményesnek érzi ilyen módon a mellre tételt, de ezek egyáltalán nem kizáró tényezők! Ilyenkor igazán fontos, hogy előre felkészüljünk a szoptatásra, hiszen az anatómiai sajátosságok jó előre segítséget és törődést igényelnek. Egy jó védőnő a terhesgondozás során mindezekre fényt derít és segítséget is nyújt. Az anya bizonyos (krónikus, hormonális) betegségei és egyes gyógyszerek szedése is gátja lehet a szoptatásnak, ezekről is érdemes szakemberrel előre elbeszélgetni.
...mégis tanulni kell
Ha lelkileg jól vagyunk, és a fentiek nem állnak az utunkba, akkor viszont a gyakori mellre tétel, az igény szerinti szoptatás (esetleg fejéssel kiegészítve) az, ami az elegendő tej problémáját önmagától megoldja. A szoptatás a kereslet-kínálat elve alapján működik. Ha mégsem, tudnotok kell: a részleges szoptatás is fontos és értékes dolog! Az anyatej minden egyes cseppje kincs, legyen bármennyi belőle! A gondok egy része általában abból ered, hogy az ember lánya stresszes élethelyzetekbe keveredik, mindenki össze-vissza beszél neki, és ezt aztán – részben hormonális okokból – nem tudja ép ésszel kezelni. Ilyenkor nagyon jól jöhet egy józan apuka, aki rendet rak, vagy bárminemű kívülálló és szakértő segítség.
Bár a baba és a mama „teste” is fel van készülve a szoptatásra, a másik problémaforrás, ha nincs lehetőségünk, időnk az egyszerűen megoldható és megtanulható gyakorlati és technikai dolgokat elsajátítani. A helyes mellre tételt, saját magunk és az újszülött korlátait elvileg a szülés után a kórházban eltöltött néhány nap alatt (esetleg utána védőnő segítségével) kellene meg- és kiismernünk. Csak bízni tudok benne, hogy ehhez mindenki megkapja a szakszerű segítséget!
Kezdeti feltételek
Engem kicsit sem tölt el nyugalommal a gondolat, hogy a születés utáni napokban a kórházban anyatejen kívül bármivel megitatják majd a kisbabámat. Persze úgy is felnő a gyerek, ha az első órákban – rutinszerűen, az édesanya engedélyével, vagy akár annak tudta nélkül – (cukros) vizet adnak neki. Ez mégsem egy szoptatásbarát megoldás. Sőt! Az újszülött gyomra kb. üveggolyó méretű, az első napokban egy étkezéskor gyakorlatilag egy-két korty folyadékkal megtelik (a mell a tejbelövellésig nem is nagyon termel többet). Akkor talán mégsem mindegy, hogy az (cukros) víz, tápszer, vagy az anyatej előfutára, a kolosztrum (amit a csecsemő első védőoltásának is neveznek). Amellett, hogy ezek (táp)értéke sem egyforma, ha azt a néhány cseppet nem a mellből facsarjuk ki mi ketten a babával, akkor a mell nem kap kellő ingert a további tejtermeléshez.
Olyan kórházat kerestem a szüléshez, ahol a szoptatást tiszteletben tartják, a kezdeti nehézségeket pedig nem a legegyszerűbb módon próbálják meg rendezni: szegény anyuka, dög fáradt a szülés után, itt bénázik a szoptatással, a gyereke folyton sír, folyton szopni akar, jobb lesz neki, ha a csecsemő száját inkább betömjük valamivel. Addig is csönd van. Nem, nekem sem lesz jobb, a gyerekemnek pedig kifejezetten nem lesz ettől jobb! Ja, hogy meg kellene mutatni, hogyan kell jól csinálni? Anélkül, hogy őt vagy a babát hibáztatva végleg elvennénk a kedvét az egésztől?
Bababarát szülészet
Az ún. bababarát kórházak deklaráltan olyan szülészeti intézmények, amelyek tiszteletben tartják a szoptatást. Ma Magyarországon 79 szülészet működik, ebből 16 bababarát. Ez nem jelenti azt, hogy ilyen címmel nem rendelkező kórházakban nem találhatunk hasonlóan jó feltételeket. Vak tyúk is talál szemet, mint pl. én az első gyerekem születésénél. Tök tudatlanul, barátnői tanácsra egy kifejezetten jó helyre kerültem. (Neked pedig segíthet a Poronty Kórházfigyelője!)
A szoptatás egyik legjobb barátja a „rooming-in” rendszer, ami már sok-sok helyen fellelhető. Ott van melletted a gyereked, hallod, hogy sír, ösztönösen fogod, magadhoz húzod, majd a tanult technikával megszoptatod. Ez így a lehető legtermészetesebb. Ha kezdetben aluszékony a csecsemő, akkor is a lehető legjobb megoldás.
Nem tudni és kérdezni nem szégyen!
Ha valamilyen okból (pl. a baba vagy a mama állapota nem teszi a szoptatást lehetővé) az első órák/napok még sem úgy sikerülnek, ahogy azt megálmodtuk, akkor pedig jó előre érdemes betankolni címeket és telefonszámokat, személyes ismeretséget, hogy a váratlan, olykor bénító helyzetben ezzel már ne kelljen törődnünk. Fontosnak tartottam, hogy a szülészorvosomnál rákérdezzek: és mi történik velünk (szoptatás és ellátás szempontjából), ha koraszülött lesz a baba? Vagy ha mondjuk komplikáció adódik szülés közben? Nem azért kérdeztem rá, mert erre készülök, hanem pont azért, hogy ezzel már akkor és ott ne kelljen foglalkoznom.
Emlékszem, mikor a szülőszobán először mellre tettem a nagyobbik fiam: olyan meghitt és ismerős dolog volt. És tudom, megint baromi szerencsésnek érezhetem magam, mert egy kifejezetten jól szopó csecsemővel áldott meg elsőre a sors. Ha ez másodszorra nem így lenne, erről sem én, sem a baba nem tehetünk. És akkor majd segítséggel megtaláljuk a létező legjobb megoldást.
Folyt köv. néhány praktikus információval: szoptatásbarát lakberendezés, bevásárlás, időbeosztás...
