Azon szülők közé tartoztam, akik úgy gondolták, semmit nem kell elpakolni a lakásban, a gyerek majd megtanulja, mihez szabad hozzányúlni és mihez nem. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy sajnos nem rejtegetek értékes Van Gogh festményeket a falon (egy van, az is poszter), így muzeális értékek miatt nem fáj a fejem. Tudtam azt is, hogy a sikerhez legalább ötvenszer el kell suttogni neki, hogy ezt vagy azt nem szabad, ne nyúlj a virághoz, mert az fáj neki, ne vedd ki az akváriumból a teknősöket, mert kell nekik a víz, ne szedd le az asztalterítőt, mert annak ott a helye.
Ma mára azon szülők közé tartozom, akik
a, már tudják, hogy nem naponta ötvenszer, hanem ötezerszer kell ezt elsziszegni, hogy nem szabad, és akkor sem használ,
b, még túl kicsi a gyerekük ahhoz, hogy megértse, miről dumál a szülő, és ha veszi is az adást, akkor sem érdekli.
Először az akváriumot menekítettem el. Volt annyi eszem, hogy mindezt még akkor kezdtem el, amikor még a gyereket cseppet sem érdekelték az úszkáló teknősök, sokkal jobban szerette a kutyák szőrét tépni. Ez máig nem változott, a szerencse, hogy a lököttek meg hagyják. Kérdés, meddig, éppen ezért nem hagyom őket egy pillanatig sem egyedül Kicsi Lánnyal, mert nem szeretnék én lenni a vezető hír a híradóban, hogy a család addig abszolút barátságos ebei megharapták, megették, széttépték a gyereket. A virágot nem gondoltam ilyen veszélyesnek, szegény nem tud védekezésképpen morogni, mint a négylábúak. Csak arra nem gondoltam, hogy dőlni tud, és ha tud, akkor dől is. Főleg, ha jól belekapaszkodnak. S bár a minap még állítottam, hogy Kicsi Lány a kivétel, ő aztán nem eszik földet, amikor múltkor kikunyerált egy falat őszibarackot az enyémből, és tiszta föld lett a gyümölcs, rájöttem, hogy titkon csak fogy a cseréptöltelék.
A virágok kimenekítése
Mondanom sem kell, a kisebb virágok, amik eddig a padlón laktak, most már magaslati levegőt szívnak a polcokon, amiket meg nem lehet mozdítani, elkerítettem. Felhasználtam a rácsos járóka elemeit. Csak nem vettem meg hiába, pedig úgy éreztem, hogy kidobott pénz, amikor két hét használat után már csak kerülgettük, játékgyűjtőnek használtuk, mert a gyerek nem maradt meg benne.Azon szülők közé tartozom, aki nem hajlandó versenyeztetni a gyerekét, nem érdekel, hogy mások kisfia, kislánya már maratonokat fut, miközben a tízhónaposom ,"még csak" kapaszkodva jár a bútorok mellett. De persze azon szülők közé is tartozom, akik ha felfedezik, hogy a másik gyerek már ezt vagy azt csinál, elgondolkodom, hogy ezt Kicsi Lánynak is tudnia kellene? Meg kellene fognia a cumisüveget, holott neki esze ágában sincs megragadni? Éppen ezért örült a szívem, amikor Kicsi Lány kivette a kezemből az üvegpoharat, szabályosan megfogta, döntötte, ivott belőle. Megdicsértem, és erre elkezdett a pohárral csapkodni örömében. Persze, hogy jól képen törölte magát. El tudom képzelni, legközelebb mennyire lesz hajlandó inni pohárból, pláne önállóan.
Nem lehet elijeszteni
Mondjuk a negatív élmény nem feltétlenül visszatartó erő, legalábbis ha ezzel akarjuk leszoktatni valamiről. Történt ugyanis, hogy egyszer Kicsi Lány hozott a kezében egy szürke, kerek bigyót. Addig elképzelni sem tudtam, mit talált, amíg nem akartam a hifitornyon felhangosítani a zenét. Csak éppen nem volt mivel. A hangerőszabályozó gombját operálta le a gyermekem. Én addig azt sem tudtam, hogy le lehet venni. Amikor már századszor csinálta, gondoltam, kicsit felhangosítom a zenét, hátha megszeppen és nem megy oda. Hangosítás, megszeppenés, spuri vissza anyához négykézláb, aztán szépen lassan csak visszaóvakodott. Ezerszer. Oké, a hifitornyot is el kell pakolni. Ma már azon szülők közé tartozom, akik röhögnek a naivakon, akik még azt hiszik, a tízhónapos gyerek pár nap alatt megtanulja, mit szabad és mit nem. S akik naponta ezerszer mondják el, hogy nem szabad, ne menj oda! Én inkább pakolok, ez a korszak is elmúlik egyszer. Sajnos, mert egyébként imádom.
UI: Ha azt hiszed, te jártál a legrosszabbul, nézegesd ITT, mit művelnek mások kölykei!
