Utolsó nyári napok: irány a strand!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Napkrém, papucs, törölköző, másik törölköző, karúszó, úszógumi, innivaló, matrac, zsebkendő, aranyóra lánccal: mit tegyél a bőröndbe mielőtt a strandra indulsz.

A nyárvégi kánikulát a manduladuzzasztóan hűvös irodán kívül egyedül víz közelében lehet elviselni. Irány a strand!

Megvesszük tehát az árban egy éttermi ebéddel felérő strandbelépőnket, és elindulunk az öltöző irányába. Lányunk Anyuval, Apa pedig a férfiöltöző felé, ahol a bilétás bácsival történő konfrontáció előtt még beugrik: nem vettünk sem karúszót, sem egyéb felfújható „vigyázat, nem életmentő eszköz”-feliratú dolgot a gyereknek. Nosza ki a shopba, ahol egy ezressel könnyebbek lettünk, és már meg is van a hupikék-törpikés karúszó vagy a békás úszógumi.

Karúszó, pelus, úszógumi: mehet a menet!

Szükség is lesz rá, hiszen a gyerekmedencébe nem mehet be felnőtt általában. A karúszó előnye, hogy könnyebben mozog benne a gyerek, kb. 2 éves korban már lehet próbálkozni az úszásra oktatásával is finoman. Az úszógumiban meg könnyebben tud pihenni egy-egy fárasztóbb etap után, bár a lányomon nemigen vehetőek észre a fáradás jelei, amennyiben víz közelében vagy benne tartózkodik, és ez általában jellemző a gyerekek 99 százalékára.

Fontos tartozéka lehet ezeken kívül a fürdőző, még nem szobatiszta gyerekeknek az úszópelus, amely elsősorban a véletlen vízbekakilások ellen nyújt védelmet (figyelem, a pisikifolyás ellen nem véd!), illetve a pedofil-fóbiás szülők megnyugtatására szolgál.

Kenni, kenni, kenni

A strandolás másik, nagyon fontos alapszabálya, hogy kenjük be magunkat és a gyereket is a bőrének megfelelő naptejjel, lehetőleg óránként, vagy egy-egy vízbe menetel után. Zsenge harmincasként még emlékszem olyan nyarakra, amikor naptejet nem igazán használtunk, de ma már más idők járnak: igenis használni kell, különben jönnek a bőrbajok. Illetve lehetőleg adjunk a gyerek fejére valamit, hogy ne kapjon napszúrást.

Ha uszodába, vagy medencés strandra megyünk, ne feledkezzünk el az ilyen helyeken könnyedén összeszedhető bőrbetegségekről, mint pl. a bőrgomba, vagy a futószemölcs, amik aztán rengeteg bosszúságot okozva meghatározhatják a nyár fennmaradó részét. Ezt elkerülendő lehetőleg menjünk inkább természetes vízhez, vagy, ha mindenképp élményfürdőzni akarunk, viseljen a gyerek saját papucsot legalább amíg be nem megy a medencébe.

Figyelj oda!

Egy gyerek kb. másfél-két éves korára lesz kellően értelmes ahhoz, hogy némileg megértse az instrukcióinkat, ami a fürdőzéssel kapcsolatos. Azonban ezen intelmekben szereplő veszélyes mutatványokat rendre kipróbálják, valószínűleg csak azért, hogy megértsék miről is beszélünk. Más ez, mint amikor a kádban őrültködnek, a strand miliője gerjesztőleg hat a gyerekre. Ilyen például a víz konkrét letüdőzése, a papucsban való eltaknyolás, ami még rosszabb, a vizes betonlépcsőn ruha nélkül, mint egyébként Ha pedig többen vannak tesók vagy barátok, akkor hatványozódnak az ilyen jellegű események.

A strandon való viselkedés persze erősen gyerekfüggő, vannak akik félnek a víztől, eleinte nem mernek belemenni, de aztán ők is feloldódnak és végül belőlük lesznek azok, akik lila, remegő szájjal könyörögnek, hogy hadd maradjanak bent még 5 percet.

Lényeges, hogy megpróbáljuk rávenni a kicsit arra, hogy ne féljen, ha az arcába megy a víz, ugyanis ilyenkor könnyen pánik lesz úrrá rajta. Először csak mossuk meg az arcát, mutassuk meg a miénken, hogy nem történik tragédia, ha víz megy az ember szemébe stb. Persze mindezt csak finoman lépésről lépésre, nem szabad erőltetni a dolgot! Ami az úszástanulást illeti, szintén nem kell sürgetni: jellemző, hogy azok a gyerekek, akik 5-6 évesen kezdik az úszás tanulást, igen hamar behozzák azokat a társaikat, akiket 3 hónapos koruktól folyamatosan vittek úszásra. (Bár tegyük hozzá, a babaúszás lényege egyáltalán nem az úszás tanítása!)

Bármennyire jó úszó is legyen gyermekünk, semmi esetre se hagyjuk felügyelet nélkül,

mert bármikor érheti olyan sokkhatás (túlzsúfolt medencében ráugranak, vagy matrac alá kerülve bepánikol, stb.), amit nem tud egyedül megoldani!

Mint minden gyermekünk születése előtti tevékenység, a strandolás is fokozottabb figyelmet igényel, elmúltak azok az idők, amikor olivabogyós Martinit szopogatva, bőrünket pirítva feküdtünk egész nap a felfújható pálmafás fotelben. De tapasztalatból mondom, gyerekekkel sokkal nagyobb móka az egész!

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Andrew
Andrew
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.